Két székelyföldi alkotó kapott az augusztus 20-i ünnepen magyar állami elismerést: a Székelyudvarhelyen tevékenykedő művelődésszervező, zománcművész Elekes Gyula és a Csíkszeredában élő és alkotó festőművész, Márton Árpád. Elekes a Bessenyei György-díjat vette át Vitályos Esztertől, a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkárától és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól a Pesti Vigadóban; Márton Árpádnak Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nyújtotta át a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat a Budavári Palota Főőrség épületében tartott ünnepségen.
A Kallós-díjat évente tíz, Magyarország határain túl élő, kulturális területen tevékenykedő személyiségnek, illetve szervezetnek ítélik oda, és idén – talán véletlen, de szerencsés egybeesés – mindhárom erdélyi kitüntetett Hargita megyei kötődésű. Márton Árpád Gyergyóalfaluban született és életművét Csíkszeredában teljesítette ki, Bogdán Zsolt csíkszeredai születésű és Kolozsváron végzi áldásos színházi munkáját, mint ahogy szintén Kolozsváron alkot a gyergyóditrói születésű Kolozsi Tibor szobrászművész.
Hadd jegyezzük meg, hogy a három erdélyi nem keveredett rossz társaságba, ugyanis a további díjazottak a Pázmaneum Polgári Társulás és Szobiné Kerekes Eszter óvodapedagógus Felvidékről; a Martonosi Testvériség Művelődési Társulat, a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület és a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület a Vajdaságból; Milován Sándor politikus Kárpátaljáról és Bence Lajos költő, egyetemi tanár Muravidékről.
Márton Árpád meghatottan számolt be a díjazásról, annak körülményeiről. Rég óta ismerem, s tudom, hogy mennyire szerény ember, de azt is tudom, hogy – mint kortársai mondták róla – alázattal viseli a sikert. Ő maga erősítette meg egy interjúban, kérdésemre válaszolva, hogy a siker olyan kell legyen, mint a reggeli mosakodás. „Megmosakszol, felfrissülsz, megtörölközöl, és mész tovább” – vallotta a művész, hangsúlyozva, hogy az elismerés nem szabad elvakítsa az embert, mert nagy baj, ha a siker elvakít és magával ragad a mámor. Az alkotást teremtésnek tartja, s vallja, hogy az alkotó ember művével együtt időnként megmutatkozik a nyilvánosság előtt, Ady Endre: Még egyszer… című verséből idézi gyakran: „Mit szégyenkezzem, ez a vásár, / Eladom még a megvetést is, / Az én lelkem már úgyis lázár, / A piacról hulljon még rá sár!”.
A díjátadón Potápi Árpád János azt mondta, hogy a díj névadója, Kallós Zoltán által a szórványban élő magyarság körében végzett népzenei és néprajzi gyűjtő- és ismeretterjesztő munka a folytatása volt annak, amit Kodály Zoltán és Bartók Béla a népzene terén elkezdett. Kodály és Bartók értékfeltáró és értékmentő munkája volt az ihletője Márton Árpád művészetének is, mint ő maga fogalmazta meg, „vissza a gyökerekig, keresd meg azt, ahonnan jöttél és próbálj ebből valamit teremteni”. Mindmáig a maga szabta utat járja, célja értéket alkotni az elődök által élt és a saját maga által megélt hétköznapokból, megörökíteni szimbólumaiban is egy végleg letűnő világot. Ez a világ köszön vissza a képek szimbolikájában, színeiben egyaránt.
Banner Zoltán szerint a Márton Árpád művészetéhez vezető úton nehéz közlekedni manapság „az útszélekről szeszélyesen, fegyelmezetlenül, gondozatlanul és pusztító erőszakkal betört, szétterpeszkedett, elburjánzott gyomok, bogáncsok, élősködők, aljnövények bozótjában”. De, mint írja, „az irány … változatlan: a művészet örök értelme ugyanis a Teremtő által megformált porhüvely s a beléje lehelt lélek, tehát az ember örök újrateremtése a lélek diadala jegyében a porhüvely fölött”. Hangsúlyozza, hogy Márton Árpád „életművében igazolja meggyőződésünket, hogy az emberiség számára létszükségleti művészet kizárólag a gondolat, tehát az emberi méltóság fénykörében születhet”.
Mindezekből következik, hogy Márton Árpád művészete szervesen kapcsolódik Kallós Zoltán értékmentő és értékközvetítő munkásságához, így érthető abbéli örömöm is Márton Árpád kapta az augusztus 20-i ünnepen a jeles kutató nevét őrző magyar állami elismerést.