Még soha nem kezdődött ilyen korán a tanév az országban – állítják sokan. Nem tudom ellenőrizni, hogy az állítás mennyire felel meg a valóságnak, de mióta az eszemet tudom, nem emlékszem olyanra, hogy szeptember elején már iskolába jártunk volna. A mi időnkben csak akkor nem kezdődött szeptember 15-én a tanév, ha az éppen vasárnapra esett. Különben ha esett, ha havazott, szeptember 15-én iskolába kellett mennünk. Négyszög az udvaron, ünnepi beszédek, találkozás az osztályteremben, tankönyvek kiosztása, az őszi mezőgazdasági program ismertetése – nagyjából ennyi szerepelt az első iskolai nap programján. No meg a találkozás öröme. Anélkül, hogy egy letűnt kor iránti nosztalgiát táplálnék, csupán annyit jegyeznék meg, hogy abban az időben kiszámítható volt az oktatás: időben tudta az ember, hogy mikor kezdődik a tanév, mikor ér véget, hány év egy-egy adott oktatási ciklus, hogyan kerül az ember fia az általános iskola felső tagozatáról középiskolába, és azt is, hogy mikor és hogyan zajlik az érettségi vizsga, illetve, hogy milyen tárgyakból kell vizsgázni. Ehhez képest a rendszerváltás utáni folyamatos oktatási reformban volt olyan esztendő, hogy sem a tanárok, sem a diákok év elején még nem tudták, miből kell érettségizni év végén.
Ennek a folyamatos reformnak a hozadéka ez a korai tanévkezdés is. Nem is volna vele semmi baj, ha jó előre számolni tudnak vele mindazok, akik valamilyen kapcsolatban vannak az oktatással, az oktatási rendszerrel. S ha még annak oka és célja is világos volna, máris nyert ügyünk lenne. Így azonban tartok attól, hogy csak öncélú volt ez a reform. Az időpontmódosítás mit sem változtat a dolgok állásán, mit sem segít az oktatás gondjain. Például azon – ahogyan a médiában nagy nyilvánosságot kapott, s itt a rádióban is elhangzott –, hogy a családok tíz százalékában továbbra sincs online tanulásra alkalmas eszköz, a hátrányos helyzetű közösségekben sok iskolában és családban még mindig hiányzik az ehhez az oktatási módhoz szükséges infrastruktúra. A hírek a World Vision Románia felmérésének eredményeit ismertetve arra is kitérnek, hogy „a szegénység miatt a serdülőkorú tanulók 35 százalékának soha nincs, vagy csak néha van meg minden szükséges tanszere és könyve, és tízből egy szülő legalább egy gyermekét ideiglenesen vagy végleg kiíratja az iskolából, hogy tudjon megbirkózni a költségekkel”. A tananyaggal is gondja van a szülők jelentős hányadának, ugyanis a felmérés szerint „az 5–8. osztályos gyermekeket nevelő szülők közel fele azt állítja, hogy nehézséget okoz segíteni gyerekének a matematikaleckében, és ötből egy szülő esetében ugyanez érvényes a román nyelv és irodalom tantárgyra is”.
Hogy mit tartannak fontosnak a diákok? Az említett felmérés szerint a válaszadók prioritásai között szerepel „a digitalizálás, a meleg étel, a felzárkóztató oktatás, a magasabb ösztöndíjak és az iskolai infrastruktúra fejlesztése”. Emellett „minden második tanár úgy véli, hogy több pénzre lenne szükség az iskolák sportlétesítményeinek fejlesztésére, az épületek felújítására, a játszóterekre és könyvtárakra, mosdókra”. Ugyanakkor „a megkérdezett tanárok 87 százaléka szeretné, ha valamennyi veszélyeztetett tanintézetben biztosítanák a tanulóknak a meleg ételt és a felzárkóztató órákat, mert úgy vélik, így megelőzhető lenne az iskolai lemorzsolódás”. A pedagógusok mintegy harmada szerint túl nagy a bürokrácia az oktatásban, kétharmada – azaz túlnyomó többsége szerint túlzsúfolt a tanterv, vagy nem igazodik a gyermekek igényeihez.
Mintha még felhívták volna mások is korábban a figyelmet ezekre a gondokra, évek óta visszatérő téma az oktatás korszerűsítésének szükségessége, az alulfinanszírozás megszüntetésének imperatívusza, no meg a rendszer működésének kiszámíthatósága.
Még soha nem kezdődött ilyen korán a tanév, a jelek szerint ez azonban csupán annyi változást hozott, hogy korábban szembesülünk a gondokkal.