Német katonai személyzet és hadifelszerelés érkezett Litvániába, hogy Oroszország ukrajnai inváziója miatt megerősítsék az erőket a NATO keleti szárnyán.A NATO vezetői a júniusi NATO-csúcson hagyták jóvá a szövetség, néhány éve ide telepített erőinek növelését.A német első páncéloshadosztály 41. harckocsi-dandárjának előretolt parancsnoki törzse Kielből komppal érkezett Klaipedába, majd innen tovább Ruklába.Christian Nawrat dandártábornok elmondta, “az előretolt parancsnoki törzs tartósan Litvániában marad. A 41. dandár megbízatása jövő év nyaráig fennáll, és akkor meggyőződésem, hogy utána egy másik, Németországból kivonuló dandárral fogjuk rotálni.”Az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb támadó anyahajója, a USS Kearsarge 20 év után először vett részt nemzetközi hadgyakorlaton a Balti-tengeren. Küldetése, hogy a régió tengeri biztonságát szavatolja.Az amerikai haditengerészet – néhány más hajójával együtt – hónapok óta tart gyakorlatokat a térségben Svédország és Finnország hadseregével közösen.

NATO