Sarány István

Furcsa nyelvi szokás kezdett elterjedni nálunk: az idősebbeket egyszerűen néninek, bácsinak szólítják a hivatalokban, orvosi rendelőben, utcán. S nem öregemberekről és öregasszonyokról van szó, hanem a pult vagy az íróasztal másik felén ülőnél pár évvel korosabb személyekről.

Szomorú a történelmi épületeink sorsa. Az ingatlanok kálváriája a második világháborút követő impériumváltás és az ideológiai berendezkedés megváltozása idején kezdődött, amikor államosítás címén számos kastély, udvarház, lakás, bérház, iskola, kolostor, közösségi ingatlan az egyén vagy a közösség tulajdonából az állam tulajdonába ment át.

Minap nyolcvanas éveikhez közeledő vagy már azokat taposó újságírókkal beszélgettem. Aktívak, örökmozgók, szellemileg frissek, érdeklődők és naponta bejárnak a szerkesztőségbe aprópénzért lapot készíteni.

Tegnap este olyan helyen álltam hosszas sort, hogy álmomban sem gondoltam volna: az egyik nagyáruház mellett automata konténerbe dobálta be a jónép az üres műanyagpalackokat, italos üvegeket és sörösdobozokat.

Egyre nehezebbek a tantárgyak, egyre nehezebb elsajátítani őket, és értelemszerűen e tantárgyakból is egyre nehezebbek a vizsgák. Legalábbis a gyermekektől érkező visszajelzések szerint.

Sötétedés után ne nagyon járkáljanak az üdülőtelepen, mert előfordulhat, hogy medvével találkoznak – figyelmeztetett a pedagógusszövetség szovátai vendégházában a kedves recepciós. Mit nekünk egy medve? – válaszoltunk magunkban (mert azért annyira jól neveltek vagyunk mi is, hogy nem nevetjük szembe a jó szándékú figyelmeztetőt), és nekivágtunk a városnak, majd a figyelmeztetést ignorálva, sötétben tértünk vissza a szállásra.

Iskoláskoromban nagyon szerettem a fizikaórán bemutatott fénytani kísérletet, lenyűgözött az, ahogyan az üvegprizmán megtört a fény, illetve az, ahogyan a fehér fény szivárványszínű, legyezőszerűen kinyíló fénynyalábbá vált. Ez a kísérlet rávezetett arra a felismerésre is, hogy mindenben, bármilyen egyszerűnek, egyszínűnek tűnjék, gazdag változatosság rejtőzik, színek tobzódnak. Csak éppen meg kell keresni a megfelelő eszközt, amivel nézzük. S ez az eszköz lehet egy csiszolt üvegdarab, de lehet a szemünk vagy a szívünk. Látni kell és befogadni a szépséget, ami körülvesz bennünket. A nézést és a befogadást azonban meg kell tanulni.

Legutóbb tizenegyedikes koromban jártam szülővárosom kastélyában. A kastélyban – ugyanis egy kastély áll a térségben, a hévízi Urmánczy-kastély, a vadászkastély megnevezés ma egy városszéli területet jelöl, ahol állítólag ugyanennek a családnak állt egy vadászkastélya.

Rövid idő alatt két, ellentétes előjelű hírt kaptunk, ugyanabban a témakörben: november 11-én arról számoltak be a hírcsatornák, hogy „a legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek a visszaszolgáltatását”; tegnap pedig arról olvashattunk, hogy „újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély”.

Sokan azt tartják, nem illik firtatni a hölgyek életkorát, emiatt ne születésnapjukon, hanem inkább névnapjukon illik köszönteni őket. Vannak azonban szerencsés ünneplők is, akiknek születésnapja egybeesik – vagy szinte egybeesik – névnapjukkal, avagy a naptárban szereplő számos névnapjuk egyikével.