Sarány István

Ess, havaz, így lesz tavasz – mondogatta volt nagymamám, mert a nagymamák, általában az idősek bölcsek. Bölcsek, mert sok mindent értek és tapasztaltak. Megértek és megtapasztaltak. Tudják, hogy mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni.

Azt olvastam a minap, hogy a boldogságindexet mérő kutatást végeztek több országban, s noha a világjárvány múlta óta átlagban hat százalékponttal javult a helyzet, a vizsgált országok közül Magyarországon mondják magukat a legkevesebben boldognak.

Nagyon rákaptunk a jövésmenésre a koronavírus-járvány kitöréséig, aztán a lendületből kicsit visszavettünk, a számos korlátozás meg a félsz lenyesegette szárnyainkat, kevesebbet röpködtünk szerte a nagyvilágba.

Holnap ünnepel a világ magyarsága: 175 évvel ezelőtt vonultak utcára a márciusi ifjak követeléseikkel.

Idén is közös olvasásra hívta meg az irodalom és a magyar nyelv kedvelőit, tisztelőit a Kájoni János polihisztor szerzetes nevét viselő Hargita megyei könyvtár: a tizenötödik kiadásához érkezett nemzetközi felolvasómaraton nyitóünnepségét kedden tartották az intézmény székhelyén, valamennyi résztvevő – a szervezők felhívásának eleget téve – Babits Mihály műveiből olvasott fel.

Ma van húshagyó kedd, véget ér a farsang. Holnap már hamvazószerda, kezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjti időszak. Csütörtökön azonban még meg lehet enni a húsos-zsíros maradékot, mifelénk is kezdték tartani – főként a vendéglátó egységek – a torkos csütörtököt.

Felmondott egy közalkalmazott, mert a fizetését a nagy semmiért kapta – ezzel a címmel közölt anyagot az egyik hazai magyar portál, hivatkozva egy román nyelvű honlap értesülésére. Alcíme is legalább ennyire meghökkentő: Több mint öt hónapig állt egy megyei önkormányzat alkalmazásában úgy, hogy semmiféle munkavégzést nem vártak tőle.

Restellem bevallani, de külföldi utazásaimról általában hűtőmágnest is hozok haza – emlékként. Segít felidézni az elménkben meg a szívünkben elraktározott emlékeket.

Történt ezelőtt bő száz esztendővel, mikor a Székelyföldön is kezdték építeni a vasutat, hogy falugyűlést hívtak össze az egyik faluban, ismertették a vasúti pálya tervezett nyomvonalát, s a falu szélén lakó János bácsival közölték, hogy a sínek épp a telke végében fognak elhaladni, nagyjából ott, ahol a csűr áll.