Elég elé?

A világpolitika kezd valamiféle kutya-komédiává átalakulni. Első reflexem az volt, hogy Caragiale-komédiát írjak, de az ötletről rögtön le kellet mondanom, hiszen épp az hiányzik belőle (mármint a világpolitikából) ami a Caragiale vígjátékokat oly emlékezetessé teszi: a felszabadító humor.

Ez a komédia még tragikomédiának sem nevezhető, bár mindkét esztétikai minőség nyomokban jegyeit magán viseli. (tovább…)

Continue Reading

Továbbra is a zavarosban

A G-7-ek taorminai találkozóját a nyugati sajtó egyöntetűen kudarcnak ítéli. És teljes joggal. A G-7-tek ugyanis, melyek a korábbi években egyöntetű és egyértelmű, bár folyamatosan valóságidegen határozatokat hoztak, ezúttal döntésképtelenekké váltak. Trump amerikai elnök a napirendre tűzött mindhárom alapkérdésben: a klímapolitikában, a szabadkereskedelemben és a menekültkérdésben is a nyugateurópai nagyhatalmak, valamint Kanada és Japán államfőivel, illetve miniszterelnökeivel radikálisan ellentétes álláspontot képviselt. Nem, nem, nem, háromszor is nem. Ez volt az alaptétele.

(tovább…)

Continue Reading

Tragikus színjátékok

Aki végignézte a német Phoenix tévé Bundestag-beli vitákra vonatkozó helyszíni tudósításait, annak gyakorta déja vue-élményben lehetett része. A vita során szinte már az Európai Parlament magyar kormány ellen inszcenírozott vitanapjának legfontosabb vádjai köszönhettek vissza.

A téma ugyanis a menedékkérők jogainak ?drasztikus korlátozása? volt. (tovább…)

Continue Reading

Önveszélyes emberiség

A hackertámadások történetének legnagyobb vírusinváziója zajlik. Amint azt a hírügynökségek hírül adták, a kivédhetetlen vírus, mely a Windows-típusú operációs rendszereket vette célba, 99 országban számítógépek százezreit tette nem csak használhatatlanná, de a hagyományos módszerekkel vírustalaníthatatlanokká is. Az úgynevezett zsarolóvírus zárolta a megtámadott számítógép fájljait, s a hackerek 200-300 dollár értékű bitcoin (folyamatosan felértékelődő, mert követhetetlen eredetű számítógépes valuta) fejében ígérték a gépek vírusmentesítését. (tovább…)

Continue Reading

Globalizált nacionalizmus

A kedves hallagató feltehetőleg alig hallhatott valamit Makedóniáról. Legfeljebb annyit tudhat, hogy az ókori Görögország egyik görög elit által kormányzott szomszédállama, Nagy Sándor szülőhazája. A középkorban időnként független állam, az újkorban Szerbia, majd Jugoszlávia egyik szövetségi állama, mely a jugoszláv államszövetség szétesése nyomán ismét független állammá alakult. A függetlenség azonban korántsem járt felvirágzással. Makedónia ma is a Balkán egyik legszegényebb állama. (tovább…)

Continue Reading

Csak az a taps?

?Miközben halálos ideggázt vetett be, Assad gyámoltalan férfiak, nők és gyerekek életét oltotta ki. Hosszú és brutális halál volt ez sokak számára. Ez a rendkívül barbár támadás gyönyörűszép csecsemőket is meggyilkolt. Brutálisan. Isten egyetlen gyermekének sem szabad valaha is effélét elszenvednie.? Ezekkel a szavakkal indokolta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, (tovább…)

Continue Reading

Újabb paradoxonok

Hogy manapság ? Adyval szólva ? szerfelett furcsa dolgok történülnek, azaz, hogy a világ kezd a szó szoros értelmében a feje tetejére állni, mind gyakrabban tapasztalhatjuk. A balliberális kurzus képviselői közismerten a demokrácia, az emberi méltóságot tiszteletben tartó erőszakmentesség, az ellenvélemények és általában a szólásszabadság tiszteletben tartásának, a kirekesztés és a gyülölet elutasításának feltétlen hívei közé számítják magukat. (tovább…)

Continue Reading

Üvöltés elmarad

Azt hiszen nem csak nekem életreszóló élményem Allen Ginsberg 1955-56-os Üvöltés című költeménye. Főként az Orbán Otto féle magyar fordítás híres sorai vésődtek mélyen az emlékezetembe: ?Láttam nemzedékem legszebb elméit az őrület romjaiban/ Hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket a néger utcákon vonszolva magukat, egy pofa hasis után kutatva/ Angyalfejű hipsztereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz fűződő hajdani égi kapcsolatért.?

(tovább…)

Continue Reading

A pokol kapui

Divatja van az úgynevezett katasztrófafilmeknek. Mindent elsöprő özönvizek, növényt és állatot kiszikkasztó szárazságok, jégbe fagyott városok borzolják idegeinket, miközben kényelmesen elnyújtózunk karosszékeinkben és élvezettel kortyoljuk kedvenc söreinket. Az élvezet egyik legfontosabb oka a megnyugtató tudat, hogy mindez nem velünk történik, sőt, egyelőre másokkal is legfeljebb csak szórványosan. (tovább…)

Continue Reading

Tolerált intolerancia

A napokban járta be a magyar nyelvű sajtót a hír, hogy Kolozsváron román fiatalok ismét magyarul beszélő fiatalokra támadtak és súlyosan bántalmazták őket.

Korábban is voltak hasonló esetek, de Funar szélsőségesen nacionalista hatalmának bukását követően mintha némileg javult volna a helyzet. Úgy tűnik, nem sokat. S ezen aligha lehet csodálkozni. Kolozsváron ugyanis az intoleráns többségi magatartás eszmei alapjai továbbra is változatlanok. (tovább…)

Continue Reading

Végső győzelem

Hogy világunkban milyen mélyreható változások zajlanak, azt mi sem bizonyíthatná szemléletesebben, mint az cikk, mely a Die Welt március 10-i számában jelent meg, s melynek alaptétele az, hogy az Amerikai Egyesült Államok a maga gazdasági hatalmával úgy viszonyul a világ többi részéhez, mint egy óriás a köréje sereglő törpékhez. Már az írás címe is sokkoló: (tovább…)

Continue Reading