Bíró Béla

Recep Tayyp Erdogan török államfő népszavazási kampánya, mellyel a törökországi ? radikálisan antidemokratikus ? fordulat ?vívmányait?, implicite saját szinte már korlátlan elnöki hatalmát akarja bebetonozni, Európa-szerte botrányokat kavar. Hollandiában szinte már utcai harcok zajlanak, Ankarában pedig a holland nagykövetséget ?ostromolják?. (tovább…)

Ami a kortárs világ gyakran meghökkentő történéseit illeti, legszűkebb környezetem tagjai is zavarodottan követik őket.

Pedig ? ha alaposabban belegondolunk ?nincs bennük semmi váratlan, sőt túlságosan új sem. A most zajló folyamatok előzményeit Norbert Elias A civilizáció folyamata című nagyszabású munkájában, a középkor végének és az újkor elejének fejleményei kapcsán hatalmas történeti anyagra alapozva imponáló pontossággal leírta. (tovább…)

Recep Tayyp Erdogan, Törökország elnöke jóváhagyta azt az alkotmánymódosítást, melyre második elnöki ciklusának kezdete óta sóvárog, s mely lehetővé teszi számára, hogy újabb két választási ciklus tartamára (azaz gyakorlatilag 2029-ig) betölthesse az elnöki tisztséget. Ráadásul úgy, hogy miniszterelnökétől is megszabadulhat. Az alkotmány-módosítás ugyanis Erdogan egy másik álmát is teljesíti: (tovább…)

Eszemben sincs az elmúlt napok szinte már példátlan méretű tömegtiltakozásainak nagyszerűségét megkérdőjelezni. Mi, romániai magyarok, azt hiszem kivétel nélkül a tiltakozásokban résztvevő román honfitársaink mellett álltunk. Sőt számunkra is félreérthetetlen, hogy a történések a román társadalom tényleges demokratizálódását, a demokratikus érzület kikristályosodásának kezdeteit jelenthetik. (tovább…)

Amint azt már egy korábbi jegyzetben is kénytelen voltam megállapítani, Trump sikerének titka abban rejlett, hogy megtört egyfajta varázst. A liberális értelmiség, mely a sajtó és a televízió révén hosszú évtizedek óta uralta az amerikai nyilvánosságot, az amerikai társadalomra, sőt végső fokon a teljes nyugati nyilvánosságra egy olyan ? tabukkal gazdagon megspékelt, eufemisztikus ? beszédmódot erőltetett rá, melyről úgy érezhette, hatalmát örök időkre képes lehet bebetonozni. (tovább…)

Magyarországon tovább dúl a Kulturkampf. Egyrészt az ellenzék kérdőjelezi meg, időnként minősíthetetlen hangnemben a magyar sajtószabadságot, másrészt a kormányzat kérdőjelezi meg a külföldiek által finanszírozott alapítványok létjogosultságát. Mindkét eljárás megalapozottsága kétséges.

Hogy Magyarországon a sajtó szabad, az csak nyilvánvaló rosszindulattal kérdőjelezhető meg. (tovább…)

A sajtónak az úgynevezett politikai korrektség jegyében évtizedeken át tartózkodnia kellett attól, hogy a bűnözők etnikai (korlátozottabb mértékben nyelvi-kulturális) hovatartozását vagy akár állampolgárságát nyilvántartsa, még inkább, hogy nyilvánosságra hozza.

A helyzet az úgynevezett menekültválság elmélyülése óta változni kezdett. (tovább…)

A parlamenti választásokat megelőzően azzal érveltem, hogy bár a migránsválság a nyelvi-kulturális kisebbségek érdekérvényesítési esélyeit súlyosan károsította, hiszen az úgynevezett párhuzamos társadalmak elutasítása szinte már hisztérikusan szajkózott uniós szlogenné vált, ez az állapot hosszabb távon ? éppen a bevándorló közösségek hagyományos értelemben vett asszimilációjának lehetetlensége miatt ? bizonyosan nem tartható fenn. (tovább…)

Úgy tűnik, a romániai társadalomnak közel negyedszázaddal a Ceau?escu-diktatúra megbuktatása után sem sikerült valamiféle nyugvópontra jutnia. A román politikai élet hektikus hangulatváltásaira mi sem jellemzőbb, mint hogy a mostani választásokon a román állampolgárok többsége egy olyan pártot szavazott vissza a hatalomba, melynek kormányát alig két évvel korábban a népharag kényszerítette lemondásra. Igaz, a plágiummal és korrupcióval vádolt Victor Ponta kormányát nem ugyanazok kényszerítették lemondásra, akik a szociáldemokratáknak aposztrofált demagógokat ismét kormányra juttatták. (tovább…)

A nemzeti érzés a politikai részvételhez, úgy tűnik, nem elegendő. Két okból sem. Egyrészt azért, mert a román parlamentbe való bejutás önmagában még nem garantálja azt a diadalérzetet, melyre a túlhajtott nemzeti önérzetnek szüksége lehetne. Másrészt azért, mert a román hatalom kényszerintézkedései által megfélemlített magyarok a túlságosan nagy magyar sikert önnön biztonságukat fenyegető veszélyként érzékelik. Retorzióktól rettegnek. És sok helyütt nem is teljesen alaptalanul. (tovább…)

A román-magyar viszony az utóbbi években ismét mélypontra süllyedt. A liberális-szociáldemokrata, majd technokrata kormányzat égisze alatt megindult az RMDSZ román-magyar együttműködésre alapozott stratégiájának eredményeként elért kisebbségi vívmányok lassú, de szívós visszavétele. A nyílt nacionalizmus ismét a román politikai cselekvés egyik alapmotívumává vált. Igaz, nem közvetlenül politikai eszközökkel. (tovább…)

Trump győzelme továbbra is az egész világot izgalomban tartja. Nem csak az Európai Unió vezetői tanácstalanok, nem csak Putyin eufórikus, nem csak a sokéves liberális karanténból kiszabadult Orbán Viktor készülődik Washingtonba, de a mi Gigi Becalink is elérkezettnek látja a pillanatot, hogy ? Trumppal való hasonlóságaira alapozva ? megnövekedett esélyekkel lépjen ringbe az állami főhatalomért. (tovább…)