Sorozatos németországi terrorakciók és ámokfutások nyomán Angela Merkel is kénytelen volt megszakítani szokásos nyári szabadságát. A tévéállomások által is közvetített beszédében azonban csupán ismételten megismételte, hogy ?Sikerre visszük!? (?Wir schaffen es, wir schaffen es??), mármint a bevándorlók integrációját. Igaz, még hozzátette, hogy azokat, akik nem hajlandóak integrálódni, ki fogják utasítani, sőt toloncolni az országból. A terroristák ellen pedig maga is kíméletlen harcot hirdetett?
Arra nem tért ki, hogy államának milyen mértékben sikerült a leginkább ?européer? muszlim államból, Törökországból érkezett ? immár német állampolgárságú ? vendégmunkások tömegeit integrálnia? Pedig a kérdésfelvetés nem lett volna tanulságok nélkül való. Közismert ugyanis, hogy ma már 3 millió török származású állampolgár él Németországban. Ezek túlnyomó része ma is töröknek tartja magát. Többé-kevésbé megtanult ugyan németül, de korántsem vált németté. Nem csak vallását, de szokásait és nyelvét is igyekszik megtartani, s továbbra is erős szálak fűzik Törökországhoz, melyre úgy gondol, mint igazi hazájára.
Persze, tehetnők hozzá, mi sem volna természetesebb. Az identitáshoz való jog őket is megilleti. (Ahogyan minket, határon túli magyarokat is megilletne!) Csakhogy a kérdés jóval összetettebb.
A törökországi puccskísérlet és Erdogan azt követő tisztogatási akciói a Németországban élő török közösséget is erőteljesen megosztják. A túlnyomó többség azonban nem elutasítja Erdogan egyeduralmi törekvéseit, hanem szinte már fanatikusan védelmezi. Ennek a többségnek a hangadói Németországban is Erdogan-párti tüntetésekre mozgósítanak, s a szó szoros értelmében terrorizálják azokat, akiknek fenntartásaik lennének Erdogan ?politikájával? szemben. Ellenfeleiket nem csak megfenyegetik, de nemzetárulóknak és terroristáknak is bélyegzik. S az a ? német ? nyelvezet, melyen mindezt teszik, a lehető legmosdatlanabb. Arról nem is szólva, hogy a közösség körében feketelisták is cirkulálnak, melyek Erdogan németországi kritikusainak névsorát tartalmazzák. (Igaz, a jelenség bizonyos aspektusai számunkra, romániai magyarok számára sem merőben ismeretlenek.) Korántsem véletlen, hogy Erdogan kritikusai a demokratikus Németország ?kebelében? is fenyegetve érzik magukat.
Ez a helyzet azonban súlyos kérdéseket vet fel. A német állam ugyanis a jelek szerint nemcsak arra nem volt képes, hogy a Németországban megtelepedett török vendégmunkásokat asszimilálja, azaz szőröstül-bőröstül németté tegye (ahogyan azt Angela Merkel álmodja), de még arra sem, hogy a török közösség tagjait valamiféle demokratikus érzületre szocializálja, azaz (ahogyan az normális lenne) egyfajta demokratikus közösségként integrálja a német államba. (Ami minket illet, effélének sajnos a szándéka sem merülhet fel, hiszen a román állam a magyarnál is jóval antidemokratikusabb.) A németországi török közösség tagjai ma is ugyanazokat a diktatórikus elveket vallják, melyeket ők vagy felmenőik Törökországból hoztak magukkal. Máig nem hajlandóak elfogadni a tényt, hogy a török állam örményellenes népirtást hajtott végre, hogy ma is kirekeszti és terrorizálja a kurd kisebbséget, hogy Törökország minden bel- és külpolitikai lépését a kurd ellenállókkal való leszámolás gondolata vezérli. A török nacionalizmus számukra is igazi üdvtörténet.
Ha ebből a perspektívából nézzük, Angela Merkel törökbarátsága ? minden látszat ellenére ? nem a német demokrácia győzelmét, a ?Sikerre visszük!? ethoszát, hanem ? kül- és belpolitikai aspektusban egyaránt ? a német demokrácia felszámolásának rémét vetítheti előre. Ámbár az erdogani kulturális és a merkeli állampolgári nacionalizmus egyelőre ?ragyogóan? megfér egymással.
Persze az sem érdektelen, hogy kik ellen irányulnak a török fanatikusok agresszív indulatai? Nyilvánvaló: annak az ? Erdogan által a puccskísérlet értelmi szerzőjévé kinevezett ? Güllennek a németországi hívei ellen, aki kezdetben (a 90-es évek elején) muszlim prédikátorként Erdogan legszorosabb harcostársa volt. Erdogan vezette a mozgalom politikai szárnyát, Güllen pedig a mozgalom kulturális intézményrendszerét szervezte meg. A muszlim vallás egyfajta reformját tűzte ki célul, s ezt a célt a pedagógia eszközeivel próbálta volna elérni. Az elnyert hatalom birtokában azonban Erdogan visszakövetelte a babarongyot. Güllen kénytelen volt az Egyesült Allamokban menedéket keresni. A Güllen-féle oktatási rendszer azonban (melyet Erdogan odahaza éppen most ver szét) a muszlim és a keresztény vallás összeegyeztethetőségének eszméjét is megpróbálta elültetni a fiatalokban. S e mozgalomnak természetszerűen Németországban is akadtak hívei.
A németországi török közösség hangadó képviselői mindenekelőtt ezeket az embereket teszik ma feketelistára. Az Angela Merkel által is támogatott török demokrácia nevében!
A különböző kultúrák és emberi közösségek feszültségektől soha sem mentes, de végső fokon kiegyensúlyozott együttélésének lehetőségében mindig is hittem és ma is hiszek. Az emberellenes ideológiák és politikai célok elfogadhatatlanok. Az örmény népirtást és a kurd kisebbség felszámolását ma is természetesnek vélő törökökkel hosszabb távon aligha lehet harmonikusan együtt élni. Ezt a képtelenséget még Európa vaslédije, Angela Merkel sem fogja ?sikerre vinni?.
Legfeljebb ő is ?törököt? fog, sőt, fogat ? mindannyiunkkal.