Lezajlott a szíriai rakétatámadás és bombázás. Nem lett belőle világháború. Ámbár a német sajtó bizonyos képviselői az orosz viszont-fenyegetődzések nyomán már azt mérlegelték, hogy az orosz hadigépezet ? újabban kiépített elhárítási rendszereinek birtokában ? komoly meglepetéseket tartogathat az amerikai-angol-francia rendteremtőknek. Közvetlen amerikai-orosz összecsapásra ugyanis még soha nem került sor. Igaz, a koreai, illetve a vietnami háborúban az ellenfelek szovjet és amerikai fegyverekkel ütköztek meg. De a háttérhatalmak soha nem a legkorszerűbb fegyvereiket adták át a háborús feleknek. S a vietnami konfliktus végül egyfajta amerikai vereséggel végződött. Hogy Putyin új fegyverzete mire képes, azt a NATO-nak még nem volt alkalma megtapasztalni.
Úgy tűnik, ezúttal Putyin bizonyult racionálisabbnak. Távol maradt az összecsapástól. Annak ellenére is, hogy az oroszok meg vannak győződve, hogy a gáztámadást (a ?provokációit?) az angolok inszcenírozták.
Olyan német politikusok is vannak, akik úgy vélik: Trump voltaképpen ugyanazt tette, amit W. Bush Irak lerohanásakor. Utóbbi ugyanis olyan ?titkosszolgálati jelentésekre? hivatkozva robbantotta ki az Iraki és Afganisztáni háborút, melyek utólag hamisaknak bizonyultak. Saddam Husszein ugyanis már nem rendelkezett vegyi fegyverekkel. És az előzetes ENSZ-jóváhagyás ez esetben is elmaradt. Amerikának a nemzetközi jog elvei szerint ki kellett volna várnia, amíg pártatlan ENSZ-intézmények kétségtelen bizonyítékokra alapozva tisztázzák, hogy a vegyi fegyvereket valóban az ? oroszok által támogatott ? Assad vagy valaki más vetette-e be.
Annál is inkább, mert ha feltesszük ? az ilyen esetekben megkerülhetetlen ? qui prodest kérdését, Assadnak semmiképpen sem álhatott érdekében, hogy kedvezően alakuló helyzetét értelmetlen provokációkkal terhelje. Az amerikaiak által támogatott ?lázadóknak?, akik mind reménytelenebb helyzetbe kerültek, annál inkább. Trumpnak, akit a hatalomátvétel óta a hazai ellenzék veszedelmesen szorongat, szintén. Hiszen bizonyítania kell, hogy választási győzelmét nem az orosz hackereknek köszönhette.
Az amerikai belpolitika Trumpra nézve egyébként is mind veszedelmesebb fordulatokat produkál. A volt FBI-főnök, Comey, akit Trump mentett fel állásából, egy megjelenés előtt álló, de magasabb körökben már közismert könyvben Trumpot ?etikátlan gengszterfőnöknek? írja le, akinek ?ágyába orosz prostituáltak vizeltek?, s aki ?valóságtól elszakadt? személyiségként mindent kockára tesz, ami Amerikában valaha is jó volt. Olyan elnöknek láttatja, aki minden beosztottjától feltétel nélküli engedelmességet követel, s akinek kormányzása pusztító ?erdőtűzhöz? hasonlít.
Trump, amikor tudomást szerzett a könyvről, Comeyt ?nyáladzó (értsd: veszett ? B.B.) kutyának? titulálta. Folytathatnám. De minek? Ez a ?vita? is bőven elégséges arra, hogy Trump döntéseinek hátterét megvilágíthassa.
Az is sokat mond, ahogyan az európai szövetségesek és az amerikai hadügyminiszter a támadást megindokolta. Theresa May angol miniszterelnök azzal nyugtatta választóit, hogy a támadás célja nem az volt, hogy a szír polgárháborúba beavatkozzanak, hatalomváltást sem akartak előidézni, csupán a mérgesgázok bevetésének megengedhetetlenségére akarták a szíreket és orosz-iráni szövetségeseiket figyelmeztetni.
Macron is arra hivatkozott, hogy a gáztámadás a ?szír nép és mindannyiunk biztonságát fenyegette?. A támadással azt a vörös vonalat akarták kijelölni, mely a mérgesgázok bevetésének ?banalizálását? (értsd: hétköznapivá válását) teszi lehetetlenné.
James Mattis amerikai külügyminiszter is puszta ?egyedi esetről? beszélt, melynek egy ?szörnyeteg tetteit? kellett megtorolnia.
Az oroszok maguk is ellencsapásokat helyeztek kilátásba, de senki nem tisztázta, hogy voltaképpen miről is lenne szó. A dolognak tehát nincs vége. A világháború azonban egyelőre bizonyosan elmarad? De ilyen politikus-garnitúrával akár ki is törhetne.
Az embernek az az érzése, mintha nem is a nemzetközi közösség csúcspolitikusainak akcióit követné. Az egész inkább egy Dürrematt tragikomédiára vagy Ionesco valamely abszurdjára emlékeztet.
Igaz, két világháborút megjárt nagyapámat, ha még élne, a vígjátékinak tűnő fordulatok most sem igen szórakoztatnák, ő ? mint mindig ? most is keserűen legyintene: ?Elég elé vagyunk! Esment.?