A román nyilvánosságot két ? világra szóló ? botrány foglalkoztatja. Egyik az ? eredetileg Törökországba telepített ? amerikai atomrakéták Romániába való áttelepítésének híre, a másik, az Iszlám Állam terroristáival folytatott román fegyverkereskedelemről készített Sky News riport (a hivatalos álláspont szerint álriport) problémája.
Egy vezércikk nyílván nem vállalkozhat arra, hogy bármelyik kérdésben állást foglaljon, ahhoz a szerzőnek valamiféle házi titkosszolgálatot kéne munkába állítania. Ehhez azonban sem pénze nincs, sem megfelelő ?szakembergárdája?.
Amit azonban egy vezércikkben is megtehet, az az, hogy megpróbáljon a két ? Romániát befeketíteni próbáló ? ?rágalom? hátterén és lehetőség-feltételein eltöprengeni. Hogyan lehetséges, hogy a világ és benne a hazai nyilvánosság ? ha valóban légből kapott rágalmakról van szó ? képes efféléket komolyan venni?
Mindez csak akkor lehetséges, ha szülőhazánk erkölcsi hitele és a román politika hivatalos nyilatkozatainak megbízhatósága valahol mélyen a béka alfele alatt leledzik. Ez, ha egy állam állami létét szisztematikus történeti, ideológiai, politikai csúsztatásokra, köpenyegforgatásokra, sőt hazugságokra építi, magától értetődőnek tekinthető. Ha a mi esetünkben is efféléről lenne szó, aligha lehetne csodálkozni rajta, hogy a külvilág végül bármit hajlandó elhinni rólunk.
S ami még tragikusabb, egy ilyen önképet kialakítani roppant egyszerű, eltűntetni ? legalábbis záros határidőn belül ? gyakorlatilag lehetetlen. Még akkor is, ha ? megrögzött szokásunk szerint ? a mindenkori világ hatalmasainak védernyője alatt sunyítva tengetjük nemzeti létünket. Ez a gyakorlat ugyanis, ahelyett, hogy cáfolná, még inkább valószínűsíti a gyanút. Legfeljebb arra jó, hogy a hatalmasok előtti meghunyászkodásaink másokat arra késztessenek, hogy ránk vonatkozó véleményüket ideig-óráig elhallgassák, illetve, hogy a ránk vonatkozó vélekedések ? a maguk nyers formájában ? ne juthassanak el a hivatalos nemzetközi nyilvánosságig. Csakhogy a kényszerű hallgatás soha nem csökkenti, hanem esetenként ? akár betegessé is ? növelheti a gyanakvást. Végül valóban oda juthatunk, hogy az informális nemzetközi nyilvánosság nem csak a valószínű feltevéseket, de akár képtelenségeket is hajlamossá válik tényként elfogadni.
Hogy Románia szempontjából a Törökországban állomásoztatott atomrakéták ?hazatelepítése? képtelen gondolat, aligha szorul bizonyításra. Legalábbis hosszú távon. Még akkor is, ha amerikai nézőpontból valóban ésszerű ? a török amerikai feszültségekből logikusan következő ? megoldás lenne. A mi szempontunkból azonban bizonyosan nem az. Pillanatnyi előnyökért egy hanyatlásnak indult világbirodalom hívévé, sőt fenntartás nélküli eszközévé szegődni, elképesztő ostobaság lenne. Hogy egy jobb sorsra érdemes kelet-európai országról efféle felelőtlenséget egyáltalán feltételezni lehet, nem csak szomorú, de ? ha igazságtartalma van ? adott esetben a nemzeti érdekeket is súlyosan fenyegetheti. Egy tényleges katonai konfliktus esetén ugyanis mi válhatunk az elsődleges áldozatokká.
A magyar olvasót meghökkentheti az a többesszám, melyet fentebb következetesen használtam. Hiszen a román politika velünk, magyarokkal egyetlen ? ?nemzetinek? tekintett ? döntése meghozatalakor sem konzultált. Gyulafehérvártól a trianoni döntés nemzeti ünneppé avatásáig és tovább. Így aztán mi ezeknek a meggondolatlanságoknak nem is lehetünk részesei.
Sajnos nem egészen így van. Ugyanis Románia az az ország, melyben hátralévő életünket le kell élnünk. Sokan közülünk ? a magyar útlevél birtokában ? el is mehetnénk. Nem tesszük. Mert szeretjük a szülőföldünket, mert ? minden baljós jel ellenére ? hinni szeretnénk a kulturált román-magyar együttélés lehetőségében, mert a román nyelv és kultúra fokozatosan identitásunk egyik ? ha nem is legfontosabb, de mindenképpen meghatározó ? összetevőjévé alakult. Arról nem is beszélve, hogy a mai poszt-posztmodern világban a nemzeti homogenizáció ceausiszta fantazmagóriájának lehetősége is mind kétségesebbnek látszik. A világ-szerén tova szétszóródó román állampolgárok hite-vesztéséről, azaz a szélsőséges román nacionalizmus vonzerejének fokozatos erodálódásáról, illetve a román értelmiség értékesebb részének kijózanodásáról nem is beszélve.
Román honfitársaink jelentős része és jelesül a politikai osztály azonban, úgy tűnik, egyelőre mégsem a tisztességes együttélésben látja a jövő alternatíváját. Nincs az a galádság, amit el ne hinnének rólunk. Ahogyan a világ őróluk is minden galádságot hajlamosnak látszik elhinni.
Így aztán a következmények nem csak a románságot, minket, romániai magyarokat is közvetlenül érintenek. Egy csónakban evezünk. S félő, hogy ? ha továbbra is így mennek a dolgok ? együtt fogunk előbb-utóbb elsüllyedni is.
Egy ilyen perspektívának látszólag örülnünk kellene, hiszen Magyarország elég közel van hozzánk ahhoz, hogy ? az ilyenkor elkerülhetetlen veszteségekkel ? valahogy mégis partra vergődjünk. Egy háborús kaland azonban mindannyiunknak sokba, rettenetesen sokba kerülhetne.
A győztesek vagy a vesztesek kilététől teljesen függetlenül.