Ambrus Attila

lyenkor tavasszal nemcsak a középiskolások, nemcsak a szüleik, hanem az erdélyi magyar közösség is izgatottan várja az próbaérettségi vizsga eredmények kifüggesztését. Hogyan teljesítenek fiataljaink, hogyan vizsgáznak iskoláink, hol állunk a többségi társadalomhoz képest e nemes versengésben? Legalább annyira izgalmas kérdés ilyenkor, hogy hol végeznek a magyar többségű megyék, a magyar iskolák, mint az, hogy ki nyeri a Bajnokok Ligáját.

Olvasom, hogy Traian Băsescu lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről a Legfelsőbb Bíróság döntése kapcsán, amellyel jogerősen megállapították, hogy a volt elnök együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. Eszembe jut a székelyek különleges kapcsolata az exelnökkel.

Shakespeare legismertebb drámájának, a Rómeó és Júliának címszereplői régi családi ellentétek miatt nem ismerhetik meg a földi boldogságot. Tragédiájuk manapság sokszorosan megismétlődik politikai családi hovatartozás miatt. A politikai ideológia átszövi, és megfojtja a szerelmet is – cikkeznek a hihetetlen jelenségről amerikai szerzők.

Az orosz–ukrán háború az információ terén is zajlik, és félő, hogy járulékos veszteségként könyvelhetjük el a véleményszabadság elvesztését is. Szó nélkül eltűrjük vagy még üdvözöljük is az állam diszkrét vagy brutális beavatkozását, a cenzúra visszavezetését a médiába.

Schengen egy kis bortermelő városka a luxemburgi Remich kantonban, az ország legdélkeletibb pontján, közel a német–francia–luxemburgi hármashatárhoz. Neve akkor vált ismertté, amikor 1985. június 14-én, a városkán átfutó Mosel folyón az épp ott horgonyzó Princesse Marie-Astrid hajó fedélzetén az NSZK, Franciaország és a Benelux államok aláírták a schengeni egyezményt.

A házasság az az intézmény, amely megoldja azokat a gondokat, amelyek a házasság nélkül nem volnának – szól a mondolat. Lépten-nyomon halljuk, hogy a házasság, a család válságban van. Belgiumban a házasságkötések mintegy kilencven százaléka végződik válással. Magyarországon közel fele.

Amikor ezeket a sorokat írom, még mindig a nemzeti ünnep hatása alatt vagyok. És az ukrajnai események hatása alatt. (Mert az analógia, bármennyire is igyekszünk elhessegetni, nyilvánvaló.)

Az irodalom elleni kereszteshadjárat minden eddiginél magasabb szintre hágott. A keresztesvitézek azt vallják, hogy a klasszikus irodalmi műveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szerint, vagy a történelem szemétládájában van a helyük.

Iskolanapokat tartottak Brassóban a római katolikus főgimnázium megalapításának 185. évfordulóján. Beszélgettek a tanárok és diákok az elmúlt évek patinájáról, de a legújabb kihívásokról is, és szóba került a mobiltelefonok fölöttébb káros volta.

Karácsonykor terjedt el a hír, szilveszterre már valósággá is vált. Brassópojanán, illetve Brassóban egy-egy szállodában nem hús-vér emberek, hanem robotok fogadták a vendégeket a recepciónál.

Minden évben március 15. előtt újraolvasom Petőfiék 1848-as kiáltványát. Felidézem, hogy mit kívánt 174 éve a magyar nemzet, s abból mára mi valósult meg, illetve mit veszítettünk el, noha már úgy éreztük: megszereztük. Nos, meg kell állnunk már az első pontnál: Legyen béke, szabadság és egyetértés.