Ilyenkor tavasszal nemcsak a középiskolások, nemcsak a szüleik, hanem az erdélyi magyar közösség is izgatottan várja az próbaérettségi vizsga eredmények kifüggesztését. Hogyan teljesítenek fiataljaink, hogyan vizsgáznak iskoláink, hol állunk a többségi társadalomhoz képest e nemes versengésben? Legalább annyira izgalmas kérdés ilyenkor, hogy hol végeznek a magyar többségű megyék, a magyar iskolák, mint az, hogy ki nyeri a Bajnokok Ligáját.
Sőt! Ennek a vetélkedésnek számunkra tétje is van. Nem is akármilyen. Amikor a kilencvenes években a bukaresti örménység jövőjéről faggattam Mihai Stephant, a közösség akkori elnökét, ő egyértelműen az oktatás minőségének biztosítását, az iskolai nevelés hasznának felismerését nevezte meg a jövő zálogának.
A tavalyi érettségi eredményeket áttekintve elégedettek lehetünk, de nem nyugodhatunk meg. A szórványban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai jól teljesítettek, a tömbmegyék is a derék középmezőnyben végeztek, s bizonyára a legjobb eredményt elérő megyék közé, akár élére is kerülnének, ha csak az anyanyelven letett vizsgák eredményeivel számolnánk. Évről évre eszünkbe jut a hatályos oktatási törvény előírása a román nyelv tanításáról a kisebbségi iskolákban. Miként az is, hogy ezt nem igen alkalmazzák, s a szaktárca illetékesei újra és újra ígérik: majd jövő ősztől…
Közben nemzedékeket fosztanak meg attól a lehetőségtől, hogy szülőföldjükön, Erdélyben maradjanak, mert itt a munkavállalásnak ma már az egyik feltétele a román nyelv ismerete. A román anyanyelvűek számára kidolgozott irodalom tanításának programja kisebbségiek számára teljesen alkalmatlan a nyelvtanulásra. Az illetékesek pató páli hozzáállása a kérdéshez sok magyar fiatal érettségi diplomájába kerül.
A magyar kisebbség képzettségi foka a megmaradás, az asszimiláció és a kivándorlás mérséklésének az eszköze.
Újabb keletű fejlemény, hogy egyre több fiatal gondolja úgy, fölösleges vagy csak korai egyetemi tanulmányokat folytatni. Sőt már érettségizni is. Az egyetemi oktatásunk hibáit leghamarabb a fiatalok ismerik fel. Azt látják, hogy a felsőfokú képzés nem alkalmazkodik a munkaerő-piaci követelményekhez, két-három diploma, doktori cím sem elegendő biztosíték a munkahely-találáshoz. Nagy hiba lenne azonban a fiatalokat abban a tévhitben hagyni, hogy a tanulás káros az eredményes életvitelre, s a számukra azonnal felkínálkozó életút, a nyugati szakképzetlen munka vállalása a helyes.
A tudás hatalom ma sem tartalmatlan közhely.
Nemrég egy közösségszervezővel beszélgettem, akiről kiderült: biológus. Megkérdeztem, mi késztette arra, hogy közösségépítésre adja a fejét. Azt válaszolta: a hangyák. Majd hozzátette: a hatékony együttműködés a hangyák sikerének kulcsa, s az apró rovarok munkamódszere az embereket is hozzásegítheti a jobb döntéshozatalhoz. A kutatások szerint az egyedül élő hangyák rosszabb döntéseket hoznak, például fészekválasztáskor, mint a csoportban élők. A döntéshozatal terhének megosztásával a közösségek elkerülik azokat a hibákat, amelyeket az egyedül élők követnek el, amikor túl sok információ árasztja el őket.
Lám, hogyan lehet a hangyák életének tanulmányozásából közösségeket fenntartó következtetéseket levonni. Az oktatás pedig közügy. Ezért is várjuk izgatottan július elején, mi derül ki, hogyan teljesítenek fiataljaink, iskoláink; hol vannak a buktatók, hogyan lehetne azokat kiküszöbölni?
A minisztérium most hatalmasat lépett a korszerű oktatás irányában, a modularitás megváltoztathatja a teljes eredménytelenség, a funkcionális analfabetizmust okozó iskola felé tartó folyamatot. Megfordíthatja azt. Csak azt kellene felismerni, hogy az oktatás finanszírozása is fontos. A tanügybe fektetett egy lej több hasznot hoz, mint a vadászgépekbe ölt dollármilliók.