Imposztorok kora – az egyetlen kérdés

Románia országos főügyészéről kiderült, hogy a román Gulág leghírhedtebb börtönében, Enyeden könyörtelenül, még az akkori törvényeket is sértő módon járt el elítéltek feltételes szabadlábra helyezése ügyében. Emiatt feljelentés van ellene emberiesség ellen elkövetett bűntettek vádjával. Augustin Lazar e hét elején diadalmasan bejelentette, hogy emberiesség elleni bűncselekmények vádjával végre bíróság elé kerül az 1989-es forradalom pere. Még bocsánatot is kért, érdemdús szerénységgel, hogy csak most, de sok volt vele a munka.

(tovább…) Continue Reading

Mitől dob fel a spenót?

Miután megbeszéltük, hogy az emberiség menthetetlen, és milyen jó, hogy nem érjük meg a szörnyű egyetemes véget, a barátom azt találta mondani, hogy még előtte arra azért kíváncsi lenne, mi lesz a spenóttal, így mondta: az egész spenóttal. – Hogyhogy az egész spenóttal? Mit nevezel spenótnak? – kérdeztem. – Hát az egész ostoba helyzetet, az Európai Unióval… meg a magyarországi meg a romániai vircsafttal.

(tovább…) Continue Reading

Jogállam és útvesztő

Tegnap Románia, a romániai igazságszolgáltatás volt a fő téma az Európai Unióban. Tekintsük ismertnek a történteket: „Bukarest a nap folyamán egymás után kapta a jelzéseket az EU alapintézményeitől és Románia szövetségeseitől: tartózkodjon a jogállamiság tekintetében visszalépést jelentő intézkedésektől.” Továbbá: „Korábban Klaus Johannis államfő azzal vádolta a PSD-ALDE koalíciót, hogy korrupt politikusai felelősségre vonását megakadályozandó igyekszik korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét.”

(tovább…) Continue Reading

Elkobozták, államosították

Magyarország nem jogállam. Vezetői cinizmusukban, hatalmi gőgjükben már nem is igyekeznek annak feltüntetni. A független sajtó súlyos korlátozása, a nemzeti kultúra kisajátítása és más visszaélések után kedden megtörtént a tudományos kutatás szabadságának megcsonkítása, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek kiszervezése.

Continue Reading

Sajtósok a listán

1990 legelején Domokos Gézával a Herastrau parkban a Scinteia Házból a székház felé sétáltunk, győzködött, hívott az RMDSZ-be. Engem már 1989 koratavaszától megszabadított magától a kommunista párt, a forradalom szerencsés pártonkívüliként ért. Ha akartam volna, talán tényleg lehettem volna politikus (romántudás anyanyelvi szinten, valóság- és Bukarest-ismeret, benőtt fejelágy stb.) – egy-két gyűlésen való részvétel után azonban leléptem, ha az RMDSZ-ből ki akkor még nem is.

(tovább…) Continue Reading

Kánikula

Nézzük csak, Románia belpolitikai életét már nem az első számú közellenség, Liviu Dragnea uralja – ő egy ideje a fogdából irányítja a kormányt –, hanem a jobbodali szavazókért folyó elkeseredett harc Iohannis úgynevezett liberális pártja és a Ciolos-Barna-féle új képződmény között.

Continue Reading

Felfüggesztve – az is jó?

Az Európai Néppárt alig több mint két hónappal a parlamenti választások – elvben egy új korszakba lépés – előtt két olyan ügyben volt kénytelen kényszerű rövid élesítési kampányszünetet tartani, amelyben érdekelt a romániai magyar közösség is. Két magyar név forog fenn legtöbbet ezekben a napokban: szerdán Kövesi és Orbán volt a főszereplő. Laura Codruța Kövesiről egyelőre annyit, hogy európai főügyésszé történő kinevezéséről tegnap nem sikerült dönteniük az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa tárgyalóinak, újabb fordulók következnek;

(tovább…) Continue Reading

Ki kit ejt át?

Van egy publicisztikai kvázi-háziszabály: nem szerencsés viccel, csattanóval kezdeni, mert az vagy gyenge, és akkor minek bevetni, vagy nem fokozható, és akkor minek folytatni az írást. Most mégsem tudok ellenállni a kísértésnek (pontosabban, ahogy Oscar Wilde mondta, mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést), és egy viccel kezdem, ha ismerik, annál jobb.

(tovább…) Continue Reading

Előretolt kampányláz

Május végén európai parlamenti választások lesznek, év végén pedig Romániában államelnök-választás. Az Unió is, országunk is jó ideje kampánylázban ég. Mint mindig – vagy mint soha eddig? – felfokozott indulatok, acsarkodás, betartások kísérik. Romániában az államelnök példátlan módon szabotálja újraválasztási kampányában a kormányt, annak munkáját. Nem nevez ki minisztereket, törvényeket halaszt, nem kommunikál senkivel.

(tovább…) Continue Reading

Paradoxon?

Bevallom, meglepett a hír, hogy Laura Codruta Kövesi (a továbbiakban LCK) eséllyel pályázik az európai főügyészi tisztségre. A romániai korrupcióellenesség teljhatalmú ura többször alkotmányt sértett, legsúlyosabban akkor, amikor a titkosszolgálatokkal lepaktálva, alkotmányellenesnek nyilvánított protokollumok alapján a Basescu-Macovei instaurálta rendőr- és ügyészállamot politikai és gazdasági ellenfelek megsemmisítésére használta fel. Harcát bilinccsörgés, hazug vívmányjelentések sora, a propagandasajtó állandó harckészültségben tartása és főképpen az ártatlanság vélelmének semmibe vétele kísérte. Azokat pedig, akik visszaélései ellen szót emeltek, a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás ellenségeinek nyilvánították – itthon és az Európai Unióban.

(tovább…) Continue Reading

Vivat Academia!

2011 márciusában egyik háttér-kezdeményezője voltam a bukaresti magyar nagykövetség előtt megtartott, médiatörvény elleni tüntetésnek, amelyen (bár nem túl nagy számban) több sajtó- és emberjogi szervezet képviselői részt vettek; s ugyanaznap tiltakozások voltak Berlinben, Frankfurtban, New Yorkban, Budapesten és néhány más magyarországi városban is. Előtte három nappal, március 10-én az Európai Parlament határozatban szólította fel a magyar kormányt, hogy vonja vissza a sajtótörvényt, illetve annak egyes rendelkezéseit, amelyek „az írott, az audiovizuális és az elektronikus sajtót a totalitárius rezsimekre jellemző ellenőrzésnek vetik alá”, és „összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Szerződéseivel, Alapjogi Chartájával és az Emberi Jogok Európai Egyezményével”.

(tovább…) Continue Reading