A Székely Hírmondó hasábjain tegnap megjelent interjújában Porcsalmi Bálint szinte észrevétlenül a hazai magyar autonómiatörekvések érvényesítésének új paradigmáját vázolja fel. Megközelítésmódja az eddigi gyakorlattól annyira eltérő, hogy egyszerűségében is nyugodtan nevezhető újnak, sőt újítónak.
Megszoktuk a politika ama meghatározását, hogy az a hatalom megszerzésének és megtartásának ?művészete? ? a ?cél szentesíti az eszközt? machiavellista elvéig elmenően. Ezt az elvet látjuk manapság is az egész világban érvényesülni, elhatalmasodni. Holott a politikus igazi küldetése nem a hatalom körül forog, hanem röviden megfogalmazva a problémamegoldás körül, a szónak körülbelül a konfliktuskezelés, konfliktusmegoldás értelmében. Vagyis az igazi politikus nem ?csinálja? a problémát, hanem ellenkezőleg, megpróbálja rendezni ? kompromisszumok segítségével, ha a helyzet úgy kívánja, s nem úgynevezett nulla összegű játékban. Illene már a politikusainknak is ?kottából játszaniuk?, mégha eddig látványosak voltak is az improvizációik, nemzeti pátosszal áthatott retorikai mutatványaik.
Legszívesebben teljes, nem túl hosszú terjedelmében idézném a szerkesztőségi interjút, amelynek pont a Székely Hírmondóban való megjelentetése természetesen nem véletlen. Porcsalmi Bálint ezúttal az autonómia kérdésében érvel ?kottából?, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Jövőre, a román történelem legnagyobb megvalósításának századik évfordulóján az autonómia kérdése különösen éles kontextusban jelenik, jelenítődik meg. Már az szokatlan, ahogyan az ügyvezető elnök az erre vonatkozó kérdésre a válaszát indítja: ?A százéves évforduló számunkra nem ünnep, de gyásznak sem nevezném. (…) Önsajnálat helyett próbáljuk meg az adott körülményekből a legtöbbet kihozni. 2018 potenciális veszélyt jelenthet közösségünk számára: elszabadulhatnak a nacionalista, magyarellenes indulatok. Ám ha okosak vagyunk, és felkészülünk, lehetőségként is tudjuk használni a jövő évet. 2018-ra nem az erdélyi magyarság apokalipsziseként kell tekintenünk, hanem olyan időszakként, amikor többet és bátrabban kell beszélnünk céljainkról, elvárásainkról, értékeinkről.?
Porcsalmi szerint azonban az autonómiáról (is) másképp kell beszélnünk, mint eddig. Hűha, hát eddig nem jól beszéltünk? Régóta meggyőződésem, hogy nem. Elsősorban mindenféle nemzetközi példákat emlegettünk, köztük a katalán példát, amitől a kevésbé ijedős románokat is kitörte a frász: megerősödött bennük a gyanú, amit a sovén propaganda és az ország vezetése is táplált, hogy az autonómia álcája alatt tulajdonképpen függetlenséget akarunk. A magam szerény eszközeivel én mind hangoztattam ? nálam okosabbak, mint például Salat Levente és Szilágyi N. Sándor külön is hangsúlyozták ?, hogy az autonómiával nem ijesztegetni kell. Én fel is róttam vezető politikusainknak, hogy nem azt tették, amit kellett volna: legelőször is nyomatékosan megmondani, hogy az az autonómia, amit mi akarunk, tulajdonképpen a függetlenség ellentéte. Utána már elhangzott elégszer, hogy nem függetlenséget akarunk ? de már késő volt.
Porcsalmi így érvel: ?Egyértelmű, hogy ameddig a többségi társadalom a kisebbségre veszélyforrásként tekint, addig nem lesz autonómiánk. A román állam nem fog tőlünk megijedni, nem fogja félelemből jogos kéréseinket teljesíteni. És ha a közhangulat befeszül, akkor teljesen lenullázzuk az autonómia lehetőségét.? Ebben még semmi új nincs, de íme a folytatás: ?Ezért mondom azt, hogy egy lépést hátra kell lépnünk, és az alapoktól kell kezdenünk a románoknak szóló kommunikációnkat: előbb mondjuk el, kik vagyunk, és utána azt, hogy mit akarunk. És mindezt román nyelven. Ez nem lemondást jelent, hanem épp ellenkezőleg: ez tud új tárgyalási alapot teremteni, ez adja meg az autonómia reális esélyét. Most elsősorban a többségi társadalmat kell megszólítanunk. Nem egymást kell meggyőznünk, hogy az autonómia fontos ? ezt nagy hibának tartom az elmúlt évtizedek autonómiatörekvései kapcsán.?
Igen, kedves hallgatóink, magunknak beszéltünk, versenyezve magunk is a politikusainkkal populizmusban, hogy ki tud nagyobbat követelni. Ez az új, ez lehet a gyakorlatunkban a valódi újdonság: előbb mondjuk el, hogy kik vagyunk, és utána azt, hogy mit akarunk.
Porcsalmi Bálint a legígéretesebb fiatal politikusunk. Hozzá fogható rég nem tűnt fel nálunk. Nevezhetnők szellemi felvértezettsége okán a problémamegoldás technokratájának, de többször bizonyította fellépésével ? például haladáspártiságának és a másság tisztelete melletti kiállásának hangsúlyozásával ?, hogy jellem és tartás, nem kevésbé politikai bátorság dolgában is jól áll. Reméljük, bírni fogja az ezekkel az erényekkel járó megpróbáltatásokat.