Két héttel ezelőtt a hatalom imposztorairól elmélkedvén megemlítettem, hogyan távolította el Laura Codruta Kövesi és klikkje koholt vádak alapján Tiberiu Nitu főügyészt, hogy az államelnök Augustin Lazart nevezhesse ki helyébe az országos vádhatóság főnökévé. Tulajdonképpen az foglalkoztatott, hogy meddig mehet el a cinikus pofátlanság, a híres román „tupeu” a háttérhatalom részéről.
Akkor érezhető volt, hogy Augustin Lazar sztorija még nem ért véget. Ma már világos: az ország elnöke azért nem függesztette fel – bár alkotmányos kötelessége lett volna – a főügyészt, hogy az érhesse el fegyelmi büntetés nélkül a nyugdíjkorhatárt és részesülhessen a horribilis kegydíjból, utólag akár alaposan megtoldva azt magánügyvédi keresettel.
Párhuzamosan zajlott a politikai táborok csatározása Lazar nagyenyedi börtönbeli szekusbérenc tevékenysége fölött. Újabb példáját láttuk annak, hogyan lesznek/lettek antikommunisták a kommunisták és a korrupció elleni harc zászlóvivői a korruptak. Lazar esetének külön bája, hogy azt is megmutatta, miként történik napjainkban ennek a fordítottja: hogyan, lettek/lesznek kommunisták az eddigi harcos antikommunisták… Ezek után most már tényleg semmin sem csodálkozhatunk.
Hogyan állhat Lazar mögé a Nemzeti Liberális Párt? Hisz abban az enyedi börtönben, ahol ez a gátlástalan karrierista működött, meghosszabbítva agyonkínzott politikai foglyok szenvedéseit, ezzel nem egyet közülük halálra ítélve, rengeteg antikommunista, igazi liberális politikus sínylődött! Igaz, hogy ma már a PNL és a fiatal agresszív szekuspártok szervezett csőcseléke a „vörös pestis” náci jelszavát skandálja! Nem Lazarra és kommunista társaira értve, hanem a kormánykoalíció tagjaira. Szemükben nem Lazar volt a kommunista rendszer kiszolgálója, hanem Tariceanu és Dragnea kommunista – a rendszerváltás után három évtizeddel.
Hogyan tüntetheti ki Augustin Lazart egy olyan civil szervezet, mint a Temesvár Társaság, a híres Temesvári Kiáltvány letéteményese, amelynek sokat idézett nyolcas pontja a kommunizmus végleges felszámolását és a volt kommunisták félreállítását követelte? A főügyész ugyanazt a „Reménység” kitüntetést kapta, amit húsz évvel ezelőtt az ismert költőnő, Ana Blandiana, aki idén ott is volt a kitüntetések átadásának ceremóniáján. Lazar, a reménység… Olyan disszidensek, igazi antikommunisták társaságában, akikkel szemben harminc évesen nem ismert kegyelmet.
A legrettenetesebb a végére maradt: a nyílt társadalom tekintélyes romániai civil szervezete, az első romániai nem kormányzati szervezet: a GDS (Grupul pentru Dialog Social, Társadalmi Párbeszéd Csoport) is kitüntette Augustin Lazart! Micsoda gyalázat! Micsoda csúfos erkölcsi önmegsemmisítés! Lazar és a nyílt társadalom!
Közelről, lelkes híveként „asszisztáltam” a GDS megalakulásánál. Be sem telt a forradalom éve, még javában lőttek a bukaresti utcákon, áttekinthetetlen volt a zűrzavar és kiszámíthatatlan az események alakulása, amikor a kezdeményezői az első sajtótájékoztatójukat megtartották a Hiltonban. Néhányukkal később ismeretségbe, munkatársi, mondhatni baráti viszonyba kerültem, az alapítók közül különösen Gabriel Andreescuval, aki elnöke is volt a GDS-nek, és a kiemelkedő személyiségei közül elsőként lépett ki soraiból. Most, Augustin Lazar kitüntetése ellen tiltakozva kilépett, nevének törlését kérve a GDS alapítóinak sorából Mircea Dinescu és Radu Filipescu, a legismertebb két dissszidens, de még Daniel Morar alkotmánybíró is. (Dinescu sajátos stílusában azt írta, nem hajlandó egy gyékényen árulni „a Securitate és a Román Kommunista Párt szerelemgyermekével”…)
A Lazar-szerű „reménységek” mai diadalmenete nem véletlen. Őket nem csupán a múltbeli szolgálataik éltetik. Augustin Lazarra ma is szüksége van az ügyészállamnak, a titkosszolgálatoknak, amelyek miután baloldaliként minden lenyúlhatót lenyúltak, most jobboldaliként a román újkapitalizmus gyümölcseit aratják le megállás nélkül, gátlástalanul.
Ennek az elévülhetetlen imposztornak a jelentősége abban áll, hogy szerves része a titkosszolgálatokra és az ügyészállamra támaszkodó elnöki hatalomnak. Nem egyszerű tégla a szörnyűséges építményben, hanem annak tartóeleme. Doru Buscu, a Catavencii kiváló szatirikus lap főszerkesztője írja: „Az a tény, hogy olyanok ugrottak védeni Lazart, akiknek nem kellett volna, nem politikai preferenciát jelent, hanem kiterjedt és fejvesztett cinkosságot. A szekusok már nem baloldaliak, miután megkaparintották az állam vagyonát. A szekusok most jobboldaliak, és miután pártokra is szert tettek, szert tesznek választókra is.” Félő, hogy ennek hatását már a május végi európai parlamenti választásokon meglátjuk, a szélsőséges szekuspártok előretörésében.