Vélemény

Az orosz–ukrán háború az információ terén is zajlik, és félő, hogy járulékos veszteségként könyvelhetjük el a véleményszabadság elvesztését is. Szó nélkül eltűrjük vagy még üdvözöljük is az állam diszkrét vagy brutális beavatkozását, a cenzúra visszavezetését a médiába.

Harminc évvel ezelőtt, egészen pontosan 1992 február hetedikén írták alá a Maastrichti Szerződést, amely azóta is az Európai Unió alapokmánya. Az évforduló kapcsán többen és többször beszéltek róla.

Hat erdélyi magyar értelmiségi petíciót indított útjára. Ebben felhívják a figyelmet arra a jelenségre, hogy Magyarország „politikai kultúrája, belső megosztottsága átnyúlik a határon”. Az ottani gyűlöletkampány itt is rombol. Ehelyett párbeszédet, a sokszínűség elfogadását, a kegyosztó klientelizmus helyett a demokratikus alapelvek tiszteletben tartását szorgalmazzák.

A házasság az az intézmény, amely megoldja azokat a gondokat, amelyek a házasság nélkül nem volnának – szól a mondolat. Lépten-nyomon halljuk, hogy a házasság, a család válságban van. Belgiumban a házasságkötések mintegy kilencven százaléka végződik válással. Magyarországon közel fele.

A hét végén több tűzesetről számoltak be a hivatásos tűzoltók. Csütörtökön Galócáson kérték a segítségüket, ugyanis a település határában mintegy 50 hektáron égett a száraz növényzet.

Az Orosz-ukrán háború lassan megfenekleni látszik. Igaz ugyan, hogy az oroszok csupán hadseregük egyharmadát vetették be az ukrajnai harcokba, és Putyin bosszúszomját a nem várt stratégiai helyzet tovább is fokozhatja. Újabb hírek szerint jelentősebb ukrán katonai bázisok ellen már a gyakorlatilag kivédhetetlen hiperszonikus rakétákat is bevetették. Az ukrán ellenállás azonban Putyin legsötétebb rémálmait is felülmúlja.  

Most egy másik Paliról kell szólnom, mert egyik kötet sem jöhetett volna létre az ő ötlete, kitartása és támogatása nélkül. Tehát most Galbács Pál nyugalmazott televíziós újságíróról lesz szó, arról az örökmozgó riporterről, szerkesztőről, aki számára a nyugdíjas lét nem nyugalmat, hanem örök cselekvést hozott.

Az egykori mitológiai borbély nem tudta magában tartani a tikot, miszerint magas rangú kliensének, Midász királynak szamárfülei nőttek. Annyira szorította bensőjét a közlési vágy, hogy kénytelen volt egy gödörbe kiáltani: „Mídásznak számárfülei vannak!” Vesztére tette: a nádas ugyanis világgá susogta ezt az infót, a borbély pedig életével lakolt az indiszkrécióért.

A Neue Zürcher Zeitung a kérdés négy szakértője tollából terjedelmes cikket jelentet meg azzal a meghökkentő címmel, hogy „Öt megfontolás, melyek miatt sok német Putyin pártján áll.” A cikk nem közöl statisztikákat, így aztán nem tudhatjuk meg, hogy mennyi is az a sok.

A jegyzetíró, ezekben a napokban, valamiképpen úgy van a témákkal, mint a Covid szorításának a legkeményebb hónapjaiban. Akkor is úgy érezte, hogy mindenekelőtt a világjárványról kellenne írnia és most is, ugyanúgy, a szomszédban dúló háborúnak, a milliókat otthonukból elkergető bombatámadásoknak és fegyverropogásnak kellenne leginkább megragadnia a tollát.

Minden bizonnyal történelmi jelentőségű pillanat volt hazánk törvényhozásában a múlt szerdai kormányülés, amelyen a végrehajtás határozott az úgynevezett közérdekű bejelentők védelméről szóló törvénytervezetről.

Egy nagyon szép, roppant elegáns, és nemcsak meglehetősen súlyos, hanem fajsúlyos könyvet kaptam Iaşi-ból, Moldva egykori fővárosából, vagy ahogyan manapság emlegetni szokás, Jászvárosból.