Hat erdélyi magyar értelmiségi petíciót indított útjára. Ebben felhívják a figyelmet arra a jelenségre, hogy Magyarország „politikai kultúrája, belső megosztottsága átnyúlik a határon”. Az ottani gyűlöletkampány itt is rombol. Ehelyett párbeszédet, a sokszínűség elfogadását, a kegyosztó klientelizmus helyett a demokratikus alapelvek tiszteletben tartását szorgalmazzák. A kezdeményezésnek ugyan a közelgő magyarországi parlamenti választások adnak különös aktualitást, az abban felvetett kérdések viszont olyan témák, amelyeknek megvitatásával már rég adós a romániai és magyarországi politikai elit és civil társadalom. A petíciót eddig (február 5-ig) 373-an írták alá.
Ma ugyanis már fel sem tűnik, hogy a Fidesz lenyúlta és propagandagépezetté alakította, majdnem a teljes romániai magyar sajtót. Az RMDSZ ugyan még önérzeteskedve visszautasítja, hogy a magyar kormánypárt fiókintézményének nevezik, de aztán lohol vissza a végekre kampányolni Orbán Viktor és csapata mellett, átveszi és Erdélyben – sőt a bukaresti parlamentben is – népszerűsíti a gyűlölet, a félelemkeltés magyarországi szlogenjeit. Azokat pedig akik nem állnak be a Fidesz egyhangú kórusába partvonalra szorítja, ellehetetleníti, kirúgja.
S ha csak pusztán politikai, választási kérdésről lenne szó, akkor azt mondhatnánk, hogy a gond nem is olyan súlyos, mert amint a Fidesz megbukik (mert előbb-utóbb ez elkerülhetetlen) a dolgok visszazökkennek a normális kerékvágásba. Amint azonban a petíció egyik kezdeményezője, Gáspárik Attila a 168 órának adott interjújában rávilágított, a romániai magyar helyi vezetők hozzászoktak – pontosabban hozzászoktatták őket – ahhoz, hogy ki legyenek szolgáltatva a magyar kormány meglehetősen szeszélyes kegyosztó politikájának. Foci- és hokiakadémiákat építenek, ha épp arra adnak pénzt. A támogatásoknak nincs semmilyen rendszere, csak egyetlen feltétele: a lojalitás. Ilyen körülmények között a magyar helyhatóságok közigazgatási hatékonysága romlik, a polgármesterek nem vesződnek azzal, hogy bonyolult európai uniós pályázatokat írjanak, ha uram-bátyáméktól is megkapják a pénzt.
Ennek a gyakorlatnak a következménye az, hogy a magyarországi állampolgárok egy jelentős része úgy tekint az erdélyi magyarokra, mint megvásárolható bérszavazókra. A petíció kezdeményezői és aláírói ezen a helyzeten szeretnének változtatni.
Sokatmondó, hogy héttel az aláírásgyűjtés megkezdése után sem az RMDSZ-től, sem a Fidesztől nem érkezett érdemi válasz. Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a szövetség hirtelen rátalált egy tavaly ősszel keltezett levélre, amelyben nyolc erdélyi magyar polgármester, illetve megyei tanácselnök – meglehetősen bunkó, egy kis gyurcsányozást is felvállaló, stílusban – azt üzenik Márki-Zay Péternek, hogy ne jöjjön Erdélybe Ez aligha meglepő, hiszen az RMDSZ Erdélyt a Fidesz territóriumának tekinti, ahol ők maguk is csak helytartók.
Kérdés viszont, hogy lesz-e a magyarországi egyesült ellenzéknek valamilyen reakciója a kezdeményezésre?
Ez azért is fontos, mert az – egyelőre – 373 aláíró petíciója azt jelzi, hogy az erdélyi magyarság nem azonos az RMDSZ-elittel, van igény és van partner is a kulturált párbeszédre.