Egy nagyon szép, roppant elegáns, és nemcsak meglehetősen súlyos, hanem fajsúlyos könyvet kaptam Iaşi-ból, Moldva egykori fővárosából, vagy ahogyan manapság emlegetni szokás, Jászvárosból.
Feladója, szerkesztője, tipográfiai kivitelezésének elképzelője az 1945-ben a Kovászna megyei Zabolán született Bartos Jenő festőművész, aki ezzel a kötettel visszetekint saját életére, munkásságára. Ez a monográfia azonban jóval több az alkotások olyasféle összegező katalógusainál, amelyekkel általában, egy adott idő után, a képzőművészek szokták kisérni restrospektív kiállításaikat, mivel maga a könyv is egy önálló és nagy lélegzetvételű munka.
A költészetben poeta natus-nak, azaz született poétának, született költőnek szokták nevezni azt az alkotót, aki csak úgy érzésből, bármiféle előképzettség nélkül műveli a lírát és teremt olyan verssorokat, amelyeknek széleskörű visszhangja marad térben és időben. A poeta doctus viszont még a lexikonok legtömörebb értelmezése szerint is olyan tudatos, művészetét tudományos alapossággal ismerő költő, aki gyakran meríti ihletét műveltségi élményeiből, a mitológiából, történelemből, más kultúrákból, az egyetemes emberi létből és jelképei, utalásai megértéséhez az olvasó műveltsége is szükséges.
Azt hiszem, hogy nem járok messze a valóságtól és talán nem is okozok különösebb képzavart, ha azt mondom, hogy Bartos Jenő a hazai képzőművészetnek ilyen poeta doctus-a.
Több szempontból is. Először, mert olyan saját művészeti ideológia alapján fest, amelyet könyvében így fogalmaz meg: “Már pályafutásom kezdetén olyan művészi hitvallást választottam, ami azt az elvet követi, miszerint a művészet nem a láthatót láttatja, hanem láthatóvá teszi a láthatatlant. A lehetséges kinálatokból a képi elemek szuggesztív erejére és a plasztikus nyelvezet egyetemességére támaszkodó figuratív-szimbolikus látásmód teremti meg számomra ezt a lehetőséget.” Másodszor pedig, mert Bartos Jenő az akadémiai szférában dolgozó, kiváló művészetpedagógus. Miután Marosvásárhelyen elvégezte a Zene- és Képzőművészeti Líceumot, Kolozsváron pedig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rajzpedagógiai szakát, Iaşi városában kezdett tanítani. Közben Bukarestben a képzőművészeti egyetem monumentális festészeti szakán képezte tovább magát és 1990-ben már adjunktus a iaşi-i George Enescuról elnevezett művészeti egyetemen.
Akadémiai pályafutása itt bontakozott ki, olyannyira, hogy a különböző egyetemi tisztségek betöltése után 2007-től már ő vezette a képzőművészeti kar doktori iskoláját, illetve irányította a doktori disszertációkat. És közben tagja lett az ARACIS elnevezésű országos akkreditációs bizottságnak. Magyarán ez annyit jelent, hogy itt hagyják jóvá Románia egyetemeinek felépítését, tanterveit, személyi és műszaki ellátottságát és így tovább. Mindeközben önállóan vagy társszerzőként könyveket írt és tanulmányokat jelentetett meg a vizuális művészetekről, saját festészeti és grafikai munkásságát hazai és külföldi kiállítások egész sora jelzi, murális-, azaz falfestészetét pedig több jelentős hazai köz- és magánépület őrzi.
A Bartos-könyv részleteket közöl tanulmányaiból, illetve a művészetével kapcsolatos recenziókból, munkásságát pedig műfajonként és korszakonként idézi fel, olyan kiváló reprodukciók társaságában, amelyekre az ország egyik legjobb digitális nyomdája képes. A szövegek kétnyelvűek: magyarul és angolul szólnak az érdeklődőhöz. A képek pedig egyetemesek, hogy összeségükben tárják elénk azt a láthatatlant, ahogyan egy zabolai kisfiú jutott fel a művészet csúcsára.