Vélemény

A német és teljes Nyugati sajtó egyöntetűen Orbán bukására játszott. Azzal a nem is nagyon rejtett szándékkal, hogy az adások illetve sajtópublikációk, melyekből nyilván a magyarországi ellenzék lelkesen mazsolázhat majd, arról győzhetik meg a magyar választóközönséget, hogy Orbán újraválasztása a Nyugatról való leszakadáshoz, a Magyország, s implicite a magyarok iránt érzett ellenérzések fokozódásához vezet.

A napokban idéztem fel emlékezetemben Móra Ferenc regénybeli kisfiúját, aki körtemuzsikát kapott ajándékba. De az csak akkor szólt, ha jó gyerek fújta. Gergő jó gyereknek bizonyult, mivel a zeneszerszám gyönyörű hangot adott ki általa. Csakhogy lázas, haldokló kishúgának sajnálta kölcsönadni ezt a körtemuzsikát, s miután a kislány meghalt, késő volt megbánnia, hogy önző volt, e szerszámból már nem jött ki egy hang sem. „Szívszakadva értettem meg, hogy már nem vagyok jó gyerek” – idézi szavait az író egyes szám első személyben.

Carl von Clausewitz porosz tábornokot 1831-ben, 51 éves korában ragadta magával a kolerajárvány, a háborúról írt több kötetes tanulmánysorozata azonban fennmaradt. Olyannyira, hogy a világ legtöbb nyelvére lefordították, a világ valamennyi katonai akadémiáján ma is kötelező oktatási tantárgy, és az utólagos értelmezési kisérletek leginkább a világnyelveken több könyvtárnyi irodalmat tesznek ki.

1996-ban a parlamenti választások napján Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatója azt nyilatkozta, hogy a változásra szavazott. Rutinos politikus kollégám, akkor azt mondta nekem, hogy ez jeladás volt, nemcsak a hazai közvéleménynek, de a NATO-nak és az Európai Uniónak is, hogy a kézzel-lábbal csatlakozni akaró Románia titkosszolgálata átállt a Nyugat oldalára, következésképp – majd figyeljem meg – Emil Constantinescu, az ellenzék vezére lesz az elnök. Úgy lett.

Shakespeare legismertebb drámájának, a Rómeó és Júliának címszereplői régi családi ellentétek miatt nem ismerhetik meg a földi boldogságot. Tragédiájuk manapság sokszorosan megismétlődik politikai családi hovatartozás miatt. A politikai ideológia átszövi, és megfojtja a szerelmet is – cikkeznek a hihetetlen jelenségről amerikai szerzők.

Veress Albert nyugalmazott elmegyógyász főorvos nem csupán működési területén – Csíkszeredában – ismert, neve ismerősen cseng mindazok számára, akik több, mint húsz éven át olvasták az Ifjúmunkásban az általa vezetett SOS és Borogatás című rovatokat. No meg betegei körében, orvosi körökben egyaránt. Nemrég jelent meg az örökmozgó orvos önéletrajzának második kötete.

Úgy telt el egy hónap, hogy az idő múlását szinte észre sem vettük. Egy hónapja tart a háború, s mintha csak tegnap kezdődött volna. Ami érthető, hiszen az emberi elme számára az események felgyorsulása, s főként az általuk kiváltott erős érzelmek az időmúlás lelassulásának érzetét keltik. A történések hiánya, az unalom, vagy az érdektelenség esetén viszont az idő a szinte már rohan… Kicsúszik a kezünk közül.

Minap Komoróczy Györgynél jártam székelyudvarhelyi otthonában, hogy felköszöntsem nyolcvanadik születésnapján. Tettem ezt a kerek évforduló, no meg hosszas ismeretségünk, munkatársi viszonyunk okán.

Egyes oroszországi történészek felidéznek egy legendaszerű történetet, miszerint Sztálin, aki rossz viszonyban volt fiával, egyszer így korholta őt: „Netán Sztálinnak képzeled magad?

Az orosz-ukrán konfliktus kiinduló pontja az ukrajnai oroszellenesség eszkalációja volt. Azaz a xenofóbia és a nacionalizmus. Aminek az ukránok esetében második világháborús gyökerei is voltak és vannak. Az ukránok nagy része – igaz, a Sztálin által Ukrajna ellen elkövetett korábbi atrocitások miatt is – Hitler oldalára állt. Amit „természetesen” Sztálin ismételten megtorolt.

Nem sokat beszéltek róla, de azért érdemes nem felednünk: éppen 135 esztendeje, hogy a tavasz első napján, március 21-én született Kassák Lajos, a magyar irodalom megismételhetetlenül egyéni hangvételű költője, akit időről-időre csak olyannyira nehezen tudtak beskatulyázni a politikai befolyásoktól ritkán mentes, éppen uralkodó irodalmi kánonokba.

És a végén mindenki boldog – mondhatnánk –, hiszen az állampolgár kevesebbet fizet, a szolgáltató nem veszít, tehát a kérdést a kormány megoldotta (eltekintve attól, hogy az energiaszolgáltató cégek alighanem kénytelenek lesznek leállítani fejlesztési programjaikat, és ezzel hosszabb távon zavarok keletkezhetnek az ellátásban).