Lassan lejáró szavatosságú államelnökünknek néhány éve sikerült az a ritka performansz, hogy – németként románnál jobb románná válva – egy hangsúlyosan nemzeti állam első emberévé avanzsáljon. Klaus Iohannis (született Johannis) ma már a Román Köztársaság elnöke. Második ciklusát tölti.
Continue ReadingBíró Béla: A bizalom ára
Az amerikai nyilvánosság Biden döntését az afganisztáni kivonulásról súlyos megaláztatásként értékeli. Főleg annak konkrét következményei miatt. A kabuli repülőteret biztosító mintegy ötezer fős katonai kontingenst több rendben is veszteségek érték. Katonák estek áldozatul egy – talibánok és amerikaiak közt kirobbant – tűzharcban és az Iszlám Állam által elkövetett öngyilkos merényletben is.
(tovább…) Continue ReadingSzékedi Ferenc: Free Camp: újra együtt
A Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor 2005-ben indult Csíkszeredában, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra már otthonos, megszokott.
(tovább…) Continue ReadingSzékely Ervin: Túl a kliséken
Tessenek elképzelni, hogy Esztergom alatt együtt isznak Balassi Bálinttal, vagy a margitszigeti tölgyek alatt sétálgatnak Arany Jánossal, esetleg hazakísérik a Három hollóból a holtrészeg Ady Endrét.
(tovább…) Continue ReadingGarzó Ferenc: Kinek a lenini sajtója?
Az én korosztályom emlékezetében még mindig reklámszlogenként él a mondat: „Lenin élt, él és élni fog”. Az egykori nagy orosz forradalom vezetőjének mitizált alakjából jelzőt is formáltak, azaz minden lenininek neveztetett, ami az egykori, kommunista utópiát hajszoló évtizedek ideológiájára utalt. Ilyen volt például a „lenini sajtó” kifejezés.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Sztrájk?
Külön magyarázat kellenne arra, hogy hány tanügyi szakszervezet működik az országban, hogy a demokrácia jegyében kihez és mihez csatlakoznak az iskolák, egyáltalán létezik-e sok-sok intézményben helyi szakszervezet, milyen az, amikor online szavazással döntenek a sztrájkról, amely lehet karszalagos japán, lehet figyelmeztető, lehet részleges és lehet általános.
Continue ReadingAmbrus Attila: Szoftverében él a nemzet
Ha létezik használható nyelvtechnológia, akkor még a kevés beszélővel rendelkező nyelvek is biztosíthatják túlélésüket.
Continue ReadingSzékely Ervin: Alternatíva nélkül
Ha minden igaz, akkor két héten belül lemond a Nicolae Ciucă vezette kormány, majd az államfő – miután hazaérkezett a dél-amerikai pampákról és mielőtt elutazna az izraeli lankákra – kinevezi Marcel Ciolacu-t miniszterelnöknek, akinek programját és kormányát a koalíciós pártok rekordidő alatt megszavazzák a parlamentben, hogy gyermeknapra már új kormánya legyen az országnak.
Continue ReadingSarány István: Emléktábla
A hét végén lélekemelő eseményen vehettem részt Kolozsváron: emléktáblát lepleztek le a szervezők Szőcs Géza egykori kolozsvári lakóháza falán. Az esemény a Kolozsvári Magyar Napok gazdag és változatos programjának része volt, kis adalék a kulturális kavalkádhoz. A táblaállítás kezdeményezői a hajdani Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége – közismert betűnevén MISZSZ – tagjai voltak, olyan emberek, akiket összeköt a kilencvenes évek elejének eufóriája, akik akkor ismerkedtek a politikával és a politizálással, s akik harminc év teltén akár egymás politikai ellenfelei lettek, más-más szervezetek képviseletében, vagy a társadalmi, gazdasági vagy tudományos élet más területén, netán civil aktivistaként futottak be karriert. Itthon vagy Magyarországon. Netán itthon és Magyarországon.
(tovább…) Continue ReadingAmbrus Attila: Könyvek sorsa
A könyvekben már az írók, költők, filozófusok sem hisznek. Nem kellett kivárni a Ray Bradbury vizionálta hatósági olvasási tilalmat, a könyvégetés állami támogatását, a könyv mára sokak szerint halott, legfeljebb haláltusáját vívja.
Continue ReadingBíró Béla: Tanulságok
A Nyugat sok más döntéséhez hasonlóan a NATO csapatok átgondolatlan és kaotikus viszonyokat előidéző afganisztáni kivonulása világszerte heves vitákat vált…
Continue ReadingSarány István: December fénye és március árnyéka
Beke Mihály András legújabb esszékötete önmagunk jobb megismeréséhez segít hozzá. Számomra egyik legérdekfeszítőbb írás a könyvből a Lesz-e szobra Ceaușescunak? című esszé volt, meghatározva az egész kötet alaphangulatát.
Continue Reading