A hét végén lélekemelő eseményen vehettem részt Kolozsváron: emléktáblát lepleztek le a szervezők Szőcs Géza egykori kolozsvári lakóháza falán. Az esemény a Kolozsvári Magyar Napok gazdag és változatos programjának része volt, kis adalék a kulturális kavalkádhoz. A táblaállítás kezdeményezői a hajdani Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége – közismert betűnevén MISZSZ – tagjai voltak, olyan emberek, akiket összeköt a kilencvenes évek elejének eufóriája, akik akkor ismerkedtek a politikával és a politizálással, s akik harminc év teltén akár egymás politikai ellenfelei lettek, más-más szervezetek képviseletében, vagy a társadalmi, gazdasági vagy tudományos élet más területén, netán civil aktivistaként futottak be karriert. Itthon vagy Magyarországon. Netán itthon és Magyarországon.
Miután megszületett az emléktábla állításának ötlete, a kezdeményezők felkeresték mindazokat, akikre számítottak a megvalósításban: magánadományokat gyűjtöttek, közületeket, intézményeket kerestek fel, hogy támogassák anyagiakkal az ügyet, kijárták a hatóságoknál a szükséges engedélyek megszerzését; megkeresték azt a művészt, aki méltó emléket tud állítani a hányatott sorsú, nyughatatlan költőnek és politikusnak; kitalálták, hogy milyen kulturális program tenné teljesebbé és emlékezetesebbé a táblaavatást; felkeresték az emlékbeszédet tartó egykori barátokat és pályatársakat; meghívtak művészeket, akik az elhunyt költő verseiből szavaltak, megzenésített verseit előadták. A magánadományozók által adott összeget a magyar Nemzetstratégiai Kutatóintézet bőkezű támogatása egészítette ki.
Az esemény remekül sikerült, minden olajozottan, gördülékenyen ment, s olyan emberek, személyiségek jelentek meg az avatóünnepségen, ünnepi megemlékezésen, akiket ma már nehezen lehetne elképzelni egy társaságban. Mintegy bebizonyosodott, hogy vannak a politikai meggyőződésnél is fontosabb dolgok, amelyek összekötik az embereket, nem szétválasztják őket.
A meghitt ünnepség az előre leszögezett forgatókönyv szerint, a résztvevőknek átnyújtott program alapján zajlott. A kezdeményezők nevében András Imre alapítványi vezető köszöntötte az egybegyűlteket, Kővári Eszter Sára énekelte a Csillagom, révészem című, Csemiczky Miklós által megzenésített verset, illetve a Demény Attila – a költő jó barátja – Ha én volnék a névmás című, ugyancsak Szőcs Géza-versre írt kompozícióját. Marosán Csaba és Bogdán Zsolt színművészek a költő egy-egy versét adta elő és emlékbeszédet mondott Visky András drámaíró, és Sabin Gherman újságíró. A vörös lepellel borított emléktáblát maga az alkotó művész, Kolozsi Tibor szobrász leplezte le. Végül Csutak István Szőcs Géza Születésnapomra című versének megzenésített változatát énekelte el.
Az ünnepség a Farkas utcában, a református kollégium udvarán folytatódott. Bogdán Zsolt előadásában hangzott el Szőcs Gáza Hitvallás című verse, majd a Szent Efrém Férfikar koncertjét hallgathatta végig a kollégium udvarát megtöltő közönség: Demény Attila zeneszerző Visky András szövegeire írt szerzeményei csendültek fel többek között, közreműködött Kővári Eszter Sára énekes, színész, cimbalmon Gádor Erzsébet, míg klarinéton Réman Zoltán játszott. Számomra rendkívül tanulságos volt a meghitt, csendes rendezvény. Bebizonyította ismételten, hogy bár a napi közéleti, politikai csörték hatással vannak mindennapjainkra, nem írhatják felül – legfennebb csak ideig-óráig – mindazt, ami összeköt bennünket. S azt is bizonyította, hogy bár az élet meghatározza az alkotó életművét, az emlékezet nem az életet, hanem a művet tartja számon. S ez az, ami összeköt bennünket.