Beke Mihály András legújabb esszékötete önmagunk jobb megismeréséhez segít hozzá. Számomra egyik legérdekfeszítőbb írás a könyvből a Lesz-e szobra Ceaușescunak? című esszé volt, meghatározva az egész kötet alaphangulatát. Az írás régebben született a RETÖRKI, azaz a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár felkérésére, és már több megjelenést is megért. Mire ez a legutóbbi változat is napvilágot látott, a szerző is megtudta, hogy bizony emeltek szobrot a volt diktátornak: büsztje szülőfalujában, Scornicești-en, az omladozó stadion előtt áll.
A szerző otthonosan mozog az esszé műfajában, íráskészsége és a témában való jártassága predesztinálja arra, hogy olvasmányosan, figyelemfelkeltő és továbbgondolásra ösztönző módon boncolgasson egy-egy őt – és minden bizonnyal számos olvasót – érdeklő témát. S a műfaj még azt is megengedi számára, hogy a történészek által széles ívben elkerült „Mi lett volna, ha…?” kérdéseket is feltegyen, s esetenként választ is fogalmazzon meg kérdéseire. Nem kinyilatkoztat, nem tudományos axiómákat fogalmaz meg, nem célja cáfolhatatlan kijelentéseket tenni, csupán teret enged a gondolatok szépségének, elgondolkodtatja, netán vitára készteti az olvasót. Újságírói, ezen belül külpolitikai újságírói múltja és rutinja is visszaköszön az esszében – általában a kötetben olvasható esszéiben –, ugyanis világosan kitetszik, hogy a kíváncsiság vezérli, és a témában gyűjtött információi, hozzá kapcsolódó olvasmányélményei, az idők során szerzett gazdag tapasztalata segíti a téma megtalálásában, kibontásában, taglalásában. Az esszé műfaját rettentően, mondhatni elrettentően nyitottnak és gazdagnak, széles spektrumúnak tartja, mondván, hogy a publicisztikától a költészetig minden belefér.
A Lesz-e szobra Ceaușescunak? című esszéből is az derül ki, hogy alaposan ismeri a témát, az ahhoz kötődő írott anyagot, legalábbis erre vall a szövegben található forráshivatkozások magas száma, de az olvasmányosságra törekedve mellőzte az olvasás lendületét megtörő, a figyelmet megosztó tudományos jegyzetapparátus alkalmazását, csak annyi forrásmunkát tüntet fel a kevés és elkerülhetetlen lábjegyzetben, amennyi a téma jobb megértéséhez, az állítások igazolásához, netán a témában való elmélyüléshez szükségesek, írásaiban amolyan homo ludensként a belső harmónia megteremtésére törekszik valamilyen általa választott játék, játszma révén. Ilyen „játéknak” tekinti az írást!
Visszatérve a témára: az írás új, szokatlan perspektívából mutatja be a rendszerváltást. A szerző abból az alaphipotézisből indul ki – „eljátszva” a gondolattal –, hogy a románság nemzetfejlődésének koherenciáját az idegenellenesség, a kisebbségellenesség, s ezen belül is a magyarellenesség teremtette meg, s ez a szemlélet érvényesült a pártállami időszakban. Talán most változóban van ez az attitűd…
A kommunista, pártállami időszak történéseit a kelet-európai térségben hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni és sommásan kijelenteni, hogy diktatúra volt Magyarországon és Romániában egyaránt, holott – mint azt esszében írja a szerző –, míg a kádári Magyarországon nemzetellenes marxista diktatúra volt, addig Ceaușescu Romániájában marxista mázzal vékonyan bevont nemzeti diktatúra uralkodott. A rendszerváltásnak is más-más volt a percepciója a román közösség és a hazai magyar közösség körében: a rendszerváltás a román közösség percepciójában december fényében zajlott, a magyar közösség számára pedig március árnyékában…
További címek a kötetből: Hunok Európában; A cselédlépcső dicsérete; Másnaposan, közép-európai ködben; Nyelvében haldoklik?; A Tragédia vége – a komédia kezdete; A megalkuvás esztétikája. A Magyar Napló gondozásában megjelent „Nincsen számodra hely” című esszékötet a kiadó Rádiusz Könyvek című sorozatában jelent meg Lászlóffy Aladár, Cseke Péter, Gion Nándor, Lászlóffy Csaba, Babosi László, Páskándi Géza kötetei társaságában.