Vélemény

A Soli Deo Gloria református ifjúsági szövetség nyolcvan éve, 1943. augusztus 23-29. között rendezte meg Kiútkeresés ’43 címmel találkozóját Balatonszárszón.

Olvasom, hogy az iparilag fejlett országok fiataljai közül egyre többen annyira félnek a klímakatasztrófától, hogy gyereket sem vállalnak, hátha így megmenthetik a Földet.

Minap azon szörnyülködtem, hogy mennyi tudományos-fantasztikus történet kering közszájon egy-egy adott téma – főként a járvány és az oltás – kapcsán. Felháborítóan fiatal kolléganőm kijavított: nem tudományos-fantasztikus történetek ezek, mert akkor valós tudományos alapjuk lenne, csupán fantasy sztorik azok, amivel az emberek etetik egymást. S mennyire igaza van! Mert mi a tudományos a gyíkemberekben, a lapos földben, a három nemzedéken át öröklődő meddőségben és társaikban?

Rég volt, valamikor a múlt század hetvenes éveiben, amikor valaki megkérdezte tőlem: mivel az újságíró pályát választottad, kire szeretnél hasonlítani? Kis gondolkodás után rávágtam, hogy a kolozsvári Kántor Lajosra.

Mindezek ismeretében azt a meglepő hírt közölte a Digi 24, hogy egy pap az Athosz-hegyen vadászpuskával meglőtt és súlyosan megsebesített egy román munkást, aki egy kolostor felújítási munkálatain dolgozott.

Akármilyen furcsa: a valóságot mindig azok az irodalmi művek közelítik meg a legjobban, amelyeket a legkevésbé tartunk valószerűnek.

Amerikában egy olyan (legalábbis látszatra váratlan) esemény következett be, mely Joe Biden demokratáit súlyos aggodalmakkal tölti el. A Virginia állambeli kormányzóválasztáson a választók többsége a republikánus jelöltre szavazott. Thomas Greven november másodikai veresége, melyet a korábban szintén biztosra vett New Jersey-i győzelem elmaradása is súlyosbított, egyfajta trendet látszik előre vetíteni. Az elővárosok korábban demokrata választói a jelek szerint hátat fordítanak a zászlónak.

Nem, nem ettem meszet, sem kisüstiből nem szedtem be reggeliben, hogy ilyet állítok: barozda a csűrben. Ugyanis a barozdának, azaz a barázdának a szántóföldön a helye, a csűrben pedig a mező termését tároljuk. Holott tegnap este tényleg a csűrbe került a barozda, mert a fennállásának immár 46. évét ünneplő, legendás Barozda együttes a templomáról híres, parányi csíki faluban, Delnén, a kultúrcsűrben lépett fel – négyállomásos erdélyi turnéja zárásaként.

A Netflixnek, ennek az előfizetéses filmes online csatornának egyre több a nézője Erdélyben is. Fiatalok, középiskolások, sőt nagyobb általános iskolások kedvenc beszédtémái közé tartoznak az ott látott filmek, sorozatok. De a felnőtteknek is, hiszen amikor hazatérnek – ha nem éppen otthon vannak online munkán – szívesen bekapcsolják valamelyik okos készüléküket a telefontól a tévéig és megnéznek egy-egy olyan produkciót, amelyek nem jelentik ugyan a hetedik művészet csúcsát, de a legalsó szinteket sem.

A spanyolországi választások az Európai Unió államainak zömében óvatos derűlátásra adtak okot. Brüsszelben ugyanis az előző választásokon hajszálnyi többséggel hatalomra jutott Pedro Sánchez újabb – a hajszálnyinál ismét nem jobb eséllyel – továbbra is hatalmon maradhat.

1977 őszén kerültem Kolozsvárra. Elsőéves joghallgató (gólya) voltam. Albérletben laktam Rónay úrnál, akit szinte mindenki Imre bácsinak nevezett. Az öreg címfestő kisiparos volt, a kolozsvári mesterembereknek ahhoz a generációjához tartozott, amelyiknek színház- és operabérlete volt, három-négy újságra fizetett elő és rendszeresen olvasott. Házigazdám valamiért megkedvelt engem, gyakran sakkoztunk, szívesen mesélt kedves adomákat és nem bánta, ha rájártam a házi-könyvtárára.

A jónevűség nem annyira a saját eddigi színészi teljesítményéből származik, amely szintén nem lebecsülendő, hanem édesapjának a nevéből. Matt Salinger ugyanis annak a J. D. Salinger írónak a fia, akinek a Zabhegyező címen megjelent regényéért rajongott a múlt század hatvanas éveinek a magyar fiatalsága itthon, Erdélyben is.