A tegnap este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be a sorozat negyedik könyvét: A kárpátországi szolgálatot. Az országhatárok által szétszabdalt magyarságunkat képviselő újságíró kollégákat kérte fel az együttműködésre Szekeres Attila és Sarány István a kiadvány szerkesztője. Ezúttal is – mint a korábbi kötetek esetében – Galbács Pál volt az ötletgazda.
Continue ReadingSarány István: Marosszentimre példája
Az elmúlás, a magyarság eltűnésének szimbólumává tette az első román világban Jékely Zoltán a marosszentimrei templomot róla írt soraiban: „Tízen vagyunk; ez a gyülekezet, … // … tizenegyedikünk az árva pap, / tizenkettedikünk maga az Úr.”
Continue ReadingBíró Béla: „A Földön van élet!” (Még!)
A Spektrum der Wissenschaft című német tudományos szaklapban érdekes írásra bukkanhattam. Lényege abban rejlik, hogy a tudósoknak a Galileo nevű szatellit szenzorjait sikerült a Földre irányítani.
Continue ReadingGarzó Ferenc: Az éterből érkező magyar hang összetart
Ma már nincs köztünk az a nemzedék, mely számára közvetlen élmény lehetett a román rádióban először elhangzó magyar szó. Mint ahogy én sem éltem még akkor, s nem is vagyok Erdély szülöttje, sőt, csak őszülő fejjel kezdtem egyáltalán megismerni ezt a világot.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: A visszatérés
Az utóbbbi hetekben Napoleon megint lerohanta a világot. Mármint a Napoleon című film, hiszen manapság a forgalmazóknak nem celluloid szalagokon kell szétküldeni a másolatokat, hanem digitálisan minden megoldható.
Continue ReadingSzékely Ervin: Ki állítja meg a szélsőjobbot?
Claudiu Târziu, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) Országos Vezetői Tanácsának elnöke szombaton Gyulafehérváron, a párt rendkívüli kongresszusán kijelentette, hogy céljuk abszolút többséggel megnyerni az összes 2024-ben tartandó választást – írta meg az Agerpres.
Continue ReadingAmbrus Attila: Borúlátás ellen
Mondják a barátaim, de magam is érzem: megváltoztam. A kilencvenes években, s a kétezres évek elején bármilyen borzalomról, minket, magyarokat ért nehézségről írtam, írásomat mindig azzal a gondolattal zártam, hogy minden megpróbáltatás ellenére van megoldás, a dolgunk pedig az, hogy a kiutat megkeressük.
Continue ReadingSarány István: Útikalauz képzeletbeli utazáshoz
Félreértés ne essék, sose jártam Vadnyugaton. S bizonyára hallgatóink többségének sem adatott meg, hogy a westernfilmekből ismert tájakon barangoljon. Zsigmond Enikő legújabb könyvét olvasva azonban van esélyünk arra, hogy belepillantsunk e lenyűgöző világ sajátos látványába, megérezzük hangulatát.
Continue ReadingBíró Béla: Érdemes volt-e?
Kezdődik a második tél, mely az oroszok által sakkban tartott Ukrajnát immár második esztendeje sújtani látszik. Hóviharok, áramkimaradások, csontig ható hideg a lakásokban is, a lövészárkokról nem is beszélve.
Continue ReadingAmbrus Attila: Fura alakok
Fura alakok jelentek meg a politikai élet Olümposzán. Az istenadta nép pedig lelkesen tapsol nekik.
Continue ReadingSarány István: Ellenmeglepetés
Az elmúlt években, évtizedekben általában azt tapasztaltuk, hogy a tél – hogy, hogy nem – mindig meglepetésszerűen érkezett, függetlenül attól, hogy október vagy január közepét mutatott a naptár.
Continue ReadingBíró Béla: Európában valami készül…?
„Itt a változás szele” – idézi Politico-béli cikke zárlatában Orbán Viktor szavait a holland választási eredményekről szóló írásásában Pieter Haecks, a lap amszterdami tudósítója.
Continue Reading