„Itt a változás szele” – idézi Politico-béli cikke zárlatában Orbán Viktor szavait a holland választási eredményekről szóló írásásában Pieter Haecks, a lap amszterdami tudósítója.
Geert WiIders, az osztrák szintén szélsőjobboldalinak tartott Szabadságpárttal azonos nevet viselő (PVV) elnöke ugyanis a holland Parlament 150 képviselői székéből egymagában 35-öt szerzett meg, s ezzel magasan a legjobb helyezést érte el, kétszer annyi mandátumot juttatott be a parlamentbe, mint a 2021-es választásokon. A szintén jobboldali Szabaddemokrata Néppártnak, mely a 2021-es választásokon még 34 mandátumot birtokolt, ezúttal be kellett érnie 24-el. Az újonnan alapult Új Társadalmi Szerződés elnevezésű szintén jobboldali Szabaddemokrata Néppárt (NSC) azonban már eleve 20 mandátummal debütált.
Első látásra tehát úgy tűnt, hogy a jobboldal különösebb nehézség nélkül átveheti a hatalmat, bizonyosan Wilders alapíthat kormányt, hiszen a fenti számok a szükséges 75 mandátumnál néggyel többet, 79-t juttathatnak be a parlamentbe.
A helyzet európai nézőpontból katasztrofálisnak ígérkezett. Wilders ugyanis az iszlám iskolák és mecsetek bezárásával, a muszlim fejfedők kormányhivatalokban való tilalmával a bevándorlás teljes felfüggesztésével és a (kötelező érvényű) Nexit-tel azaz az Unióból való angol mintára elgondolt kilépést ötletével kampányolt. A Trumptól kölcsönzött „Hollandia az első!” vált a jelszavukká is. Igaz, közvetlenül az urnazárás előtt lazítottak a muszlimellenességen, a muszlim iskolák és a mecsetek elzárása eltűnt a plakátokról, a Nexit azonban maradt.
Wilders már első szavaival tudtára adta hallgatóságának, hogy 35 mandátumukkal kormányozni fognak, hiszen garantálhatják, hogy Hollandia többi része is melléjük áll.
A Holland televízió műsorvezetőnője és beszélgetőtársai rögtön az eredmény közzététele után „történelmi győzelemről” beszéltek.
Végül azonban kiderült, hogy Wilders tényleg imponáló sikere nem a végső győzelem. A 35 mandátum sem jelenthet abszolút biztonságot. A Szabaddemokrata Néppárt elnöknője kijelentette, hogy bár sok közös vonásuk van, nem hajlandó együtt kormányozni Wilderssel. Legfeljebb kívülről támogatja Wilders kormányát. Így aztán a helyzet képlékennyé vált, nehéz koalíciós egyeztetések következnek.
Mindez azonban az európai elit számára a legkevésbé sem lehet megnyugtató. Hiszen nem csak Wilders nyerte meg a holland választásokat, de korábban a – némileg megszelídített olasz Meloni is. Ugyanakkor Franciaországban Marine le Pen szilárdan tartja második helyét, s Németországban az Alternatíva a jelenlegi 2. helyéről még mindig emelkedőben van. Flandriában a jobboldali Tom Van Griecken is győzelemre készül. A szocialisták Spanyolországi hatalma sem ígérkezik örökéletűnek. S a lengyelországi helyzet sem az a kőszikla, melyre bevehetetlen várakat lehetne építeni.
Orbán Viktor ismét igazat beszélhet, amikor „a változás szelét” emlegeti.
Mind bizonyosabbá válik, hogy ma már Európában sem igen képzelhetőek el olyan manipulációs technikák, melyek birtokában tartósan a közhangulat ellenében lehetne kormányozni.
Európai nézőpontból az igazi aggodalomra mégsem a holland eredmény adhat okot, hanem a közelgő európai parlamenti választások. A jelenlegi tagállami folyamatok ugyanis pozitív visszacsatolást idézhetnek elő. A választókban egyre inkább oldódhat a politika és a mainstream sajtó által minden eszközzel beléjük táplált szorongás, hogy ha nem helyesen szavaznak, összeomlik az a létbiztonság, melyre eddig politikai meggyőződéseiket alapozták. A gát még szilárdan áll. De bármikor elkövetkezhet az a pillanat, mikor már egyetlen vödör víz is elegendő lehet a gátszakadáshoz.
Addig kellene kiegyezni. Ha még lehet…