2021-ben jelent meg a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének első könyve. Galbács Pál ötletébe kapaszkodva az Újvidéken élő neves karikatúrista, Léphaft Pál szellemes rajzai mellé írt 53 Kárpát-medencei újságíró szösszenetet. Erdély, Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék, Muravidék, Horvátország, Ausztria és Ausztrália, Magyarország publicistái örömmel fogtak össze, hogy értelmes, derűs szövegeket írjanak a Palikatúrákhoz. Örömmel, mert mindannyian érezték, hitték, hogy jó talajba hull a mag, gondolatot növeszt, gyökeret erősít és gyümölcsöt hoz, az együvé tartozást erősíti, megmutatja, hogy a legkülönfélébb világnézetű, habitusú, stílusú, vérmérsékletű embereket is összekötheti a közös (nemzet)szolgálat.
A sikeren felbuzdulva még abban az évben megjelent a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének második könyve is, az előzőleg kipróbált recept szerint: összehordva a múlt emlékeit a hajdan közös, mára szétszakított hazából.
A tegnap este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be a sorozat negyedik könyvét: A kárpátországi szolgálatot. Az országhatárok által szétszabdalt magyarságunkat képviselő újságíró kollégákat kérte fel az együttműködésre Szekeres Attila és Sarány István a kiadvány szerkesztője. Ezúttal is – mint a korábbi kötetek esetében – Galbács Pál volt az ötletgazda.
A kötet a Kárpát-medence történelmi egyházainak magyar főpásztoraival, illetve néhány jeles egyházi személyiséggel készült interjúkat foglalja magában. Erdélyen kívül megjelenik Magyarország, Szerbia, Szlovákia, valamint Kárpátalja, sőt, kötetünkben óceánon túl, Ausztráliában tevékenykedő református lelkész is vall munkájáról. A beszélgetések központi gondolata egyházaink nemzetmegtartó ereje, munkája, hiszen elvilágiasodott mindennapjainkban ez a feladat – a nyilvánvaló nehézségek ellenére, vagy éppen azért – jelentősen felértékelődött.
A kötet szerzői Erdélyből, Magyarországról, Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról verbuválódtak, de van köztük a Partiumból Ausztráliába elszármazott kolléga is.
A kötetbe szerkesztett, határokat átszelő gondolatok ismételten bizonyságot tesznek arról, hogy mi, magyarok szétszabdaltságunkban is együvé tartozunk, közös a nyelvünk, kultúránk, történelmünk, közösek az érzelmeink, közös a keresztény hitünk, még ha más-más felekezethez tartozunk is.
Az interjúkat összegezve kiviláglik: a magyarság jövője a kereszténységben van.
Mint Böjte Csaba ferences szerzetes mondja: „Mindenekelőtt a belső hit kell meglegyen bennünk, hogy ezt az életet, amit kaptunk, azt azért kaptuk, hogy kibontakoztassuk. Hogy számban is, javakban is, anyagiakban is gyarapodjunk, növekedjünk. Itthon érezzük magunkat a Kárpát-medencében. Úgy gondolom, hogy az én feladatom ezt a hitet, ezt a reményt, ezt a bizalmat fenntartani és elmélyíteni az emberekben… Ha mi Isten képére, hasonlatosságára születtünk, akkor nekünk is az a dolgunk, hogy egymást is, magunkat is bátorítsuk, lelkesítsük.”
Vagy miként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök vallja: „Mi, keresztyének tulajdonképpen két világ polgárai vagyunk, polgárai Isten országának, de polgárai vagyunk egy földi országnak is, részei egy népnek, egy nemzetnek, amelynek meg van a maga történelmi rendeltetése az Isteni üdvtörténetbe foglalt. Az egyházban úgy éljük meg a földi identitásunkat, nyelvünket, kultúránkat, felekezeti karakterünket, mindennapi életünket, hogy ezek Isten dicsőségére és minden embertársunk javára legyen. S ha gyakran gyötrődve kérdezzük: mi lesz egyházunk, népünk sorsa, jövője, legyen Isten Igéje a reményt, világosságot adó válasz.”
Ilyen válasz próbált lenni a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének kiadványa. Reméljük meggyőző is lesz.