Székedi Ferenc: Gutenberg Galaxis ? a Székelyföldön

Tavaly a Szakszervezeti Művelődési Házban tartották, az idén viszont ? pontosabban a tegnap ? a csíkszeredai Erőss Zsolt sportarénában nyílt meg és a hét végén is várja az érdeklődőket a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár. Hogy miért székelyföldi? Egyrészt nyilvánvalóan a helyszínért, másrészt pedig a régióban működő, és a rendezvényen jelen levő kiadók nagy számáért. (tovább…)

Continue Reading

Ágoston Hugó: Szomorú világnap

A legaggasztóbb fejlemény az, hogy ? amint Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke alkalmi üzenetében megfogalmazta ? napjainkban az újságírókat nem csupán tekintélyuralmi rendszerekben, de demokratikusnak tartott országokban is egyre gyakrabban megfélemlítik, hátrányos intézkedésekkel sújtják.

Kedves hallgatóim, tegnap, május harmadikán ?ünnepeltük? a Sajtószabadság világnapját. (tovább…)

Continue Reading

Zsehránszky István: A krízis észhez térít

Meggondolkoztató ez, a világszínház legújabb produkciója: márciusban Brexitet hirdettek Angliában ? vagyis kivonulást, távozást Európából -, ugyanakkor a Vatikánban pedig az anglikán egyházfő misézett, vagyis az angol nemzeti egyház visszabújt a Vatikán keblére. Ki érti ezt? Ferenc pápától tudjuk, hogy a krízis ? önmagában véve ? nem valami negatív jelenség, hanem jót tesz. (tovább…)

Continue Reading

Magyari Nándor László: Tele van-e már a pohár?

Az a jó, illetve a másik oldalról, az a rossz a politikában, hogy az agytrösztök (think tank), bár rengeteg dolgot ki tudnak következtetni, ami a politikai cselekedetek közvetlen következményeit illeti, valamit nagyon nem tudnak. Mégpedig azt nem, amit köznapi nyelven úgy mondanánk, hogy ?mikor telik be a pohár??, vagy ?mikor pattan el a húr??. (tovább…)

Continue Reading

Bíró Béla: Csak az a taps?

?Miközben halálos ideggázt vetett be, Assad gyámoltalan férfiak, nők és gyerekek életét oltotta ki. Hosszú és brutális halál volt ez sokak számára. Ez a rendkívül barbár támadás gyönyörűszép csecsemőket is meggyilkolt. Brutálisan. Isten egyetlen gyermekének sem szabad valaha is effélét elszenvednie.? Ezekkel a szavakkal indokolta az Amerikai Egyesült Államok elnöke, (tovább…)

Continue Reading

Magyari Nándor László: Majális

A munkásosztály ma nem piacos, aki odatartozik annak a számára sem jelent sokat, és főként nem jelent identitását meghatározó tényezőt, egyáltalán nem valami olyasmi, amihez tartozni öntudat, sőt  akár büszkeség kérdése lenne. Az öntudatos munkásosztály társadalmi terét mára kitöltő prekariátus (az egyik-napról a másikra tengődő, bizonytalan állasú és sorsú kiszolgáltatott nagy többség), szervezetlen és képtelen társadalmi mozgalmak elindítására és fönntartására, néma és nem tud, pontosabban, nem is tudhat föllépni saját érdekében. (tovább…)

Continue Reading

Székedi Ferenc: Kongresszus ? néma csend

A rendezvénytől már eltelt jónéhány nap és immár nyugodtan levonható a következtetés: különösebb média- és társadalmi visszhang nélkül maradtak a múlt hét végén megtartott , III. Székely Kongresszusnak is nevezett Székelyföldi Konferencia eseményei, eredményei. Elméletileg a három helyszínen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is zajló tanácskozásokat meglehetősen logikusan építették fel. (tovább…)

Continue Reading

Székedi Ferenc: Az igéret földje

Az elmúlt években olyan gyakran esett szó a bözödújfalusi tóról, a romániai rendszerváltás után kiköltöztetett majd elárasztott Maros megyei faluról, a sokáig látszó, majd a vízbe roskadó templomtoronyról, a környéken létesített emlékhelyekről, hogy azt hiszem, mindenki felkapta a fejét, amikor azt hallotta: napról-napra, hétről-hétre szép lassan leengedik ennek a mesterséges tónak a vizét. (tovább…)

Continue Reading

Székely Ervin: Alkotmányossági dilemmák

Immáron a negyedik határnapot tűzte ki az Alkotmánybíróság, hogy döntést hozzon, abban a látszólag egyszerű jogi kérdésben, miszerint alkotmányos-e az a törvényes rendelkezés, miszerint csak az lehet a kormány tagja, aki nem szenvedett büntetőítéletet, magyarán, akit nem ítéltek el semmilyen bűnügyben. Az ezzel kapcsolatos óvást a Nép ügyvédje, Victor Ciorbea nyújtotta be. (tovább…)

Continue Reading

Ágoston Hugó: A legnagyobb csalás?

A vesztes tábor már akkor csalást kiáltott, és bevallom, magam is azonnal arra gondoltam, annyi volt a gyanús körülmény. Az eredmény azonban természetesen maradt, hivatalosan bizonyítani semmit sem lehetett. Most fordulat következhet ebben az ügyben.

 

Kedves hallgatóim, vallomással kezdem. Románia rendszerváltozás utáni államelnökei közül csupán egy: Emil Constantinescu lett az ország első embere az én szavazatommal is, 1996-ban. Előtte Ion Iliescura nem szavazhattam; de nem szavazhattam meg őt ?kisebb rosszként? 2000-ben sem, amikor döntőbeli ellenfele Vadim Tudor volt ? inkább ?távol maradtam?. (tovább…)

Continue Reading

Zsehránszky István: A látszat kedvéért

Igen. Szép hazánkban minden a látszat kedvéért történik. És azért, hogy jelenteni lehessen. Hogy dicsekedhessünk vele ? mi is, valamiért. Aztán nem számít, hogy például a frissen aszfaltozott út egy év múlva már tele van gödrökkel. Amelyekbe sok helyen virágokat ültetnek, hogy felhívják rá a figyelmet. Pedig egyebet kellene tenni! (tovább…)

Continue Reading

Zsehránszky István: Ki a szent ma?

A sajtó felkapta a hírt, mely szerint elkészült Európa legnagyobb harangja. Innsbruckban öntötték. 25 tonnát nyom. 3,3 méter széles és 3,3 méter magas. Mindössze félmillió euróba került, és május 25-én érkezik Bukarestbe. A Nemzeti Megváltás Katedrálisában szerelik fel. Ott fog zúgni még öt hasonló társával együtt, ha azok is elkészülnek. (tovább…)

Continue Reading