Tuncer Cücenoglu török drámaíró darabjában, a Lavinában kiderítette: a hagyomány öl, ha olyan emberek kezébe kerül, akik méltatlanok hozzá, akik hasznot akarnak húzni belőle. Nem szellemi vagy erkölcsi hasznot ? Isten ments! Eszükbe sem jut ilyesmi? Hanem piszkos anyagit. Kicsit vagy nagyot ? egyre megy. A hagyomány olyan, mint a hólavina. Ne is számítsunk túlélőre.
Bizonyos hagyomány cinikus diktátorrá változtatja a hatósági embert – és kétségbeesett ellenállóvá, terroristává az állampolgárt. Lásd az Elnököt (a helyi ítélő bizottság elnökét, a polgármestert stb.), és a Fiatal Férjet, aki fegyvert emel rá ? mert gyermeket váró feleségét koporsóba akarják zárni és élve eltemetni, nehogy a szülő nő üvöltözése és a csecsemő visítozása elindítsa a lavinát, amely megöl mindenkit. A lavina ürügy a gyilkolásra. A darabbeli Öreg máig sem tudta kiheverni, hogy fiatalkorában tanúja volt öccse megölésének, akit azért fojtottak meg a rendszer kiszolgálói, mert hangoskodni kívánt, hallatni akarta a hangját, hogy legyen vége már a lavinásdinak. És vége is lett ? a fiatalembernek. Az Öreg, míg csak tehette, nőkkel élvezkedett, hogy bánatától legalább ideig-óráig szabaduljon ? s tönkretette ezzel csodaszép feleségét, aki beteget játszott, és játszik ma is, csak hogy visszaszerezze vagy legalább maga mellett tartsa a férjét; a csodaszép asszonynak mindennapi, normális állapotává vált a betegség, a bénaság ? alig tud megfeledkezni róla?
Előbb Bukarestben, a Nemzetiben, most pénteken pedig Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban láthattam a darabot. Kedves Emőke csodaszép, tiszta előadást rendezett. Nem reprodukálta a török milliőt, mert a darabbeli történet nálunk is megtörténhet, és bármely országban, ahol olykor a lakosság terrorizálására használják a hagyományt. Ahol a hagyományt követve a félelem világában élnek. Ahonnan a fiatalok szabadabb ? vagy szabadabbnak képzelt ? világba menekülnek, és csak öreg korukban, meghalni, ha hazatérnek. Ahová látogatóba is csak azért jönnek, hogy az öregekről gondoskodjanak. Bár a mai Romániában talán kevésbé kell félni, mit a tegnapiban, de a hagyomány teremtette viszonyok megvannak, fennállnak, és távozásra késztetik a fiatalokat. Erre is figyelmeztet az előadás. És Kedves Emőke megáll itt. Az előadás végén nem sül el a fegyver, nem ordítozik az Öreg, s nem derül ki, hogy a hólavinának esze ágában sincs ránk zúdulni. Mert az túl jó lenne. Az agónia végre befejeződne. A fagyasztott lelkek ugyanis túlélik a veszélyt. De milyen áron? Mint láthattuk: a rettegés árán, ami nem kevés?