Vélemény

A székelyföldi munkavállalók arra panaszkodnak, hogy nincs munka a térségben, ezért kénytelenek máshol munkát és megélhetést keresni. Ezzel szemben a munkáltatók azt teszik szóvá, hogy nincs, aki dolgozzon. Bizonyára, mindkét félnek igaza van a maga szemszögéből nézve. Egyrészt nem annyira a munkalehetőség hiánycikk a térségben, mint inkább a jól fizető, a közszférához viszonyítva versenyképes bért biztosító álláslehetőség; másrészt nem annyira a munkaerő a hiánycikk, mint inkább a képzett, szakmájában gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező munkavállaló. Aki jó a szakmájában, az többnyire máshol keresi a kenyerét, itthon azok maradtak, akik vagy nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel, vagy megelégszenek az otthon közelsége mellett az alacsony bérekkel is.

Kedves hallgatóim, jegyzetem elhangzása előtt néhány perccel megkezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tizennegyedik kongresszusa a kolozsvári sportcsarnokban. Az Erdélyi Magyar Televízió ma is, holnap is, élőben közvetíti munkálatokat, én viszont  arról szeretnék beszélni, ami nem látszik. Úgy hozta a sors, hogy egy kivételével részt vehettem az RMDSZ valamennyi kongresszusán, és még ma is élénken élnek bennem a nagyváradi, első kongresszus képei.

Bevallom, meglepett a hír, hogy Laura Codruta Kövesi (a továbbiakban LCK) eséllyel pályázik az európai főügyészi tisztségre. A romániai korrupcióellenesség teljhatalmú ura többször alkotmányt sértett, legsúlyosabban akkor, amikor a titkosszolgálatokkal lepaktálva, alkotmányellenesnek nyilvánított protokollumok alapján a Basescu-Macovei instaurálta rendőr- és ügyészállamot politikai és gazdasági ellenfelek megsemmisítésére használta fel. Harcát bilinccsörgés, hazug vívmányjelentések sora, a propagandasajtó állandó harckészültségben tartása és főképpen az ártatlanság vélelmének semmibe vétele kísérte. Azokat pedig, akik visszaélései ellen szót emeltek, a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás ellenségeinek nyilvánították – itthon és az Európai Unióban.

A múlt héten az Adevărul hétfői számával együtt könyvet is lehetett venni. Nicolae Iorga Tanácsok a sötétben című könyvét, amely a nagy író, történész, politikus – minek is nevezzük? – rádióban elhangzott beszédjeit tartalmazza, 61 rövid szónoklatot. Kíváncsi voltam rá. Mert mi annak idején, a sokoldalúan fejlett szocializmus korában egy szót sem tanultunk Iorgáról az iskolában, de még az egyetemen sem. Pedig az mégiscsak figyelemre méltó, hogy ez az ember 12 755 cikket és tanulmányt írt – igen, tizenkétezer hétszáz ötvenötöt!  Az általa megjelentetett kötetek – vagyis könyvek – száma pedig 1003, vagyis egyezer három -, és időközben még írt 16 drámát is, egyetemi tanár volt, akadémikus, hol a Szenátus hol pedig a Képviselőház elnöke, egy időben tanügyminiszter, máskor pedig miniszterelnök. Nem szerette a vasgárdistákat, és azok gondolkodás nélkül megölték őt.

Az a szerencse és megtiszteltetés ért korábban, hogy magam szerkeszthettem a jeles szokáskutató, dr. Balázs Lajos nagy szokásmonográfiáit. Az emberi élet nagy fordulópontjaihoz – a születéshez, a házassághoz és a halálhoz – kapcsolódó szokásokat és rítusokat mutatja be a három vaskos kötet, s a sorozat egy negyedik könyvvel is kiegészült: a mindhárom fordulópontot átható nemiséggel foglalkozó munkával.