Hogy mitől – és miért? – a társadalomtudósok gondja. Mi csak azt látjuk, hogy jól lehet, béke van, mégis naponta, újra meg újra meggyilkolnak valakit. Hát nincs egyéb dolga az embernek? Gyilkol, hogy ne unatkozzék? Vagy pedig öngyilkos lesz – mint az a fiú Nagyváradon, aki 9,25-ös médiát ért el az érettségin? Óriási sikere volt… Hobbiként megtanulta a kínai nyelvet, és – jutalomként – felvették egy kínai egyetemre. Mosolygós, kedves gyermek volt. Sikert sikerre halmozott – és mégis kioltotta az életét. Mintha csak a közmondást példázná: „Jóból is megárt a sok”. Meg bizony, amikor nyugtalanná tesz a sok dicséret, elismerés…
Kolozsváron egy nő halálra ütlegelte a gyermekét – a saját szülöttjét! Ugyan, miért tette ezt? Bár beismerte, nem tudta megmagyarázni a tettét. Szociális lakásban él, élettársa van és három kisfia. Közülük kettő iker. Az ikreket verte, s az egyik belehalt. Mint kiderült, a gyermekeket korábban a hatóság által kijelölt nevelőszülők gondozták – mert az asszonyt elmefogyatékosnak tekintették. Aztán később mégis visszaadták neki a három gyermeket. És íme, az eredmény! Az asszony így akart elégtételt szerezni a megkülönböztetésért, amiben részesül, és amitől szenvedett egykor … gyermekei hiányában. Hát, mit mondjunk, eléggé hamis elégtétel ez…
Arad megyében pedig, Nádab faluban egy fiatalember megkéselt egy lányt. Ugyan miért tette? A lány egykor a barátnője volt, most viszont idegen férfival táncolt a házibulin. A fiatalember a lány meggyilkolását tekintette ellenszernek a csalódásra és a fájdalomra – vagy talán a megszégyenítésre -, amit a lány okozott neki azzal, hogy elhagyta, és nélküle éli az életet, mással szórakozik.
Facsádon pedig, ugyancsak a Bánságban, egy ámokfutó halálra vert egy embert és ötöt súlyosan bántalmazott. Lopott egy autót, és elütött vele egy járókelőt. Mikor elfogták, azt mondta, hogy egy szentkép láttán követte el mindezt. A szentkép különleges erőt adott neki ahhoz, hogy szétrúgja egy nő fejét. Ki hitte volna, hogy ilyesmire ösztönöz egy szentkép? Valójában a gyilkost a vérében talált kábítószer tette olyan erőssé – és főleg gátlástalanná -, az késztette őt arra, hogy üssön és verjen. A kábítószernek, ugye, az lenne a rendeltetése, hogy használatával egy más, örömteli világba kerüljünk. Ehelyett fogyasztása révén a jól megérdemelt csalódásban részesülünk: kiderül, hogy a kábítószer sem váltja meg a világot. Ezt pedig már – mámoros állapotban legalábbis – nem tudjuk elviselni. Vagy ha igen, úgy teszünk, mint a facsádi ámokfutó… Hadd, ne folytassuk! Nem jegyezhetünk ide minden gyilkosságot.
Szorít a cipő? – Húzzuk le! Ne szorongjunk tovább…