Ebben a pillanatban még nem tudni, hogy mi lesz az eredménye az RMDSz-nek, a PSD két szárnyával folytatott tárgyalásainak, ha egyáltalán lesz eredménye, ezért csak arról beszélhetek, ami már így is nyilvánvaló.
A politikai kommunikáció sajátja, hogy folymatosan rendkívüli helyzeteket (műkrízist) teremt, hiszen ilyenkor a médiafigyelem középpontjába kerülhet és hatékonyan végezheti azt a manipulációt és propagandát, melynek segítségével kijelöli a napirendet. A politika folyamata tehát, lényegében, mindig a rendkívüli helyzetek sorozatára épül: minden a mában van ? mindig a jelen időszegmentum a legfontosabb, új fejezetek, sőt korszakok nyílnak minduntalan ? közben meg mégis minden folyamat, időben odébb jön, maj? meglátjuk, mondják rá a politikusok. A rendkívülinek mondott helyzeteket azután már csak a botrányok tudják megszakítani, minél kövérebbek és zaftosabbak, annál jobbak, hiszen olyan információk, illetve megkonstruált, vagy hazug információk, stb., kerülnek ilyenkor napvilágra, amelyek legitimitással ruházhatják föl a politikusi önkényt, rendkívüli (és a maguk során szintén botrányos) eljárások foganatosítását teszik lehetővé. A politikai botrányok időtlenek, abban az értelemben, hogy megállítják és kinagyítják a politikai szereplők folyamatos kommunikációját, megmutatják azokat a dolgokat, amelyeket a propaganda hosszú ideig takargatott, és egy-egy botrányt követően, ?más időszámítás? indul. Politikusok és velük együtt esetleg pártok buknak le, és újak jelentkeznek, ha maradnak is a régiek, azok már megváltozott szerepben és új arculattal folytatják karrierjüket.
Nos, ami a PSD-vel, benne és körülötte történik, az mindenben kimeríti a politikai botrány kategóriáját, elhallgatott dolgok, kölcsönös vádaskodások, lejáratási és hiteltelenítési hadjáratok, végső leszámolások, és végtelen konfrontációk indultak be, és nem látszik a botrány vége, az új politikai konstelláció várat magára. Ilyen körülmények között nehéz józanul ítélni, és főként nehéz hosszú távon is életképes alternatívákat, pragmatikus és távlatos politikai kommunikációt folytatni, nemcsak a közvetlen érintetteknek, hanem a viszonylag kívülálló, más szereplőknek sem. Nehéz az indulatok és szenvedélyes leszámolások közepette megtalálni a kompromisszumok útját ? ha a politika valóban annak művészete még ? és könnyű a pillanat zsarnokságának engedni, szem elől tévesztve a távlatosan helyes és gyakorlati haszonnal kecsegtető megoldásokat. Közérthetőbben, gyakran megesik, hogy amikor két fél ? mint ahogyan a PSD két szárnya teszi ? konfrontálódik, a harmadik lesz a nevető győztes. Viszont a botrány nem szabályos politikai vetélkedés, ezért inkább hasonlít az utcai verekedésre, mint a szabályosan zajló vívásra (nemes vetélkedést már ne is mondjak), ezért igen könnyen megeshet, hogy a verekedőket ? jó szándékkal, vagy remélt haszonért ? szétválasztani próbáló harmadik fél lesz az igazi vesztes. Bizonyára mindenki látott már olyan utcai verekedést, ahol a harcosok az őket szétválsztani szándékozó kívülálló ellen fordulnak és jól ellátják a baját, ilyenkor jobb hívni a rendőrséget, mint kockáztatni. Nos, azt hiszem a kialakult helyzetben az RMDSz-re valami ilyesmi vár(hat), ha túlságosan beleéli magát a rendkívüli haszonban reménykedő harmadik fél szerepébe, könnyen a fő vesztes lehet.
Máskor is kifejtettem, továbbra is fönntartom, hogy az időzítés, a ritmusérzék, a politika művészetének legfontosabb eleme, eltéveszteni a sorrendet, azaz az időzítést végzetes hiba lehet. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a szövetség most éppen ilyen téves időzítésben és rossz felállásban játszik, akkor amikor, látszattárgyalásokat folytat és szimulált engedményeket próbál kicsikarni, olyan botrányos szereplőkből, akik szorongatott helyzetükben bármit megígérnek, majd semmit be nem tartanak. És mégcsak nem is azért mert szavahihetetlenek, egyébként nagyon is azok, hanem, mert maguk sem látják a botrány végét, a ?döntőbíró? a játszmán, a szenvedélyes háborún kívül van, mégpedig az államelnök személyében. Miért rossz az időzítés és ezért aztán hiteltelenek az ígéretek? Értem én, hogy az RMDSz nagyon hirtelen került a PSD belháború közepébe, egyenesen a mérleg nyelve pozícióba, hiszen eldöntheti a legnagyobb és hatalmon levő párt belharcának kimenetelét és ezért szenvedélyesen elkezdett kalkulálni és követelésekkel állt elő. Az felől sincs kétségem, hogy a megfogalmazott ? bár pontosan nem közölt ?engedmények? ? követelések jogosak és előbbre vinnék a rommagyar kisebbség ügyét, csakhogy. Egyfelől a most megígért ? és még a megszavazott törvénycikkelyek sem jelentenek többet halovány ígéreteknél, mint megtapasztalhattuk ? zsarolással elért eredmények, szinte biztosan nem kerülnek gyakorlatba ültetésre, szinte biztosan el fogják szabotálni még azok is, akik most ígérik. A másik oldalról pedig Dragnea és tsai ráeröltethetik az ominózus ?engedményeket? képviselőikre és akár meg is szavazhatnak a rommagyarságnak kedvező cikkelyeket (nehezen hihető ez önmagában is), a bizalmatlansági indítvány megszavazásának reményében, viszont éppen mert a pártközpont ukázára és nem meggyőződésből szavaznak a PSD-ALDE-s képviselők kedden, bosszúból, éppen az elvártnak ellentmondóan viselkedhetnek szerdán. Az engedmények könnyen perverz/ellenkező hatást válthatnak ki, és Dragnea and Co. ellen fordulhatnak nacionalista képviselőik távol maradva, vagy ellene szavazva a saját párt ellen benyújtott bizalmatlansági indítványnak. Azt hiszem nevetséges a benyújtott bizalmatlansági indítvány, érvelésre is alkalmatlan, kifogásai is felületesek. Lényegében azt mondja ki, hogy Grindeanunak mennie kell, mert megtagadta ? hogy pártfegyelemből, Dragneanak való kötelező vak engedelmességből, stb. ? a miniszterelnökségről való lemondást.
Rossz a mostani tárgyalások és alkudozások időzítése, hiszen a kialakult mérleg nyelve helyzetben rejlő politikai fegyver, a bizalmatlansági indítványról való szavazást követően lesz igazán éles, akkor, amikor új kormánytöbbség kialakítása lesz a tét. Akkor kellene politikai programmal és benne kisebbségi elvárásokkal asztalhoz ülni azokkal, akik reálisan kormánytöbbséget alkothatnak a válságot követően, akkor lehetne érvényt szerezni mindannak, ami jogos előrelépés a rommagyar közösség problémáit illetően. Az RMDSz politikai érdekérvényesítő képessége ? minden eddigi példa ezt igazolja ?kormánypozícióban hatékonyabb, ezért kormányra lépni félni nem kellene, sőt mint minden politikai párt esetében ez kellene a reális cél legyen, és akkor az elfogadott szabályozások gyakorlatba ültetésére is nagyobb az esély (persze bizonyosságok akkor sincsenek, csak relatív nagyobb esélyek).
Tartok tőle, hogy a Dragnea and Co. melletti elköteleződés ?fejben már eldőlt?, hogy sportzsargonban mondjam, észérvek itt már nem játszanak, és ez hiba, még akkor is az, ha az RMDSz következmények nélküli párt. Mivel egyedül van a rommagyar politikai prérin (tényleg merre lehet az EMNP, és mit csinál az MPP?) ezért szinte bármit megtehet és ha megteheti, hát meg is teszi, hiszen még a nyilvánosság mégoly halovány kontrollját is könnyedén kiiktatta, mégcsak meg sem kérdik, és így érvelnie sem kell döntései mellett, sőt azok hátterét sem kényszerül kifejteni. Az sem véletlen, hogy a kormányzó magát baloldalinak mondó populista párt, régi vágású és reakciós-autoritér vezére mögé soroz be a szervezet, hiszen minden más kérdésben is reakciós ? bár a maga során jobboldalinak mondott (vajon mit szólnak PPE-beli partnerei ehhez?) ? populista politikai vonalvezetése ezt, mintegy természetessé teszi. Jól tudom, hogy a politika erősen célorientált dolog, az eszközökkel kapcsolatban ritkán merülnek föl morális aggályok, és mégis. Az RMDSz a megújulás és kibontakozás, a pártrendszer esetleges átalakításának az akadályozója, amikor Dragnea, és vele együtt a reakciós konzervatív és rosszemlékű ?hagyományos? posztszocialista pártfrakció mellé áll, ráadásul csak vezérkarának rossz ízléséből fakadóan, és nem pragmatikus meggondolások következményeként. Viszont ahogy mondani szokás: ?Aki korpa közé keveredik, fölfalják a disznók? ? és ez a népi bölcsesség a politikusokra a leginkább érvényes.