Képzeljenek el a kedves hallgatók egy kőfallal körülvett, magányos templomot. Egy olyan, tizennegyedik századbeli gótikus épületet, amely mellett mintegy fél kilométer sugarú körben nincs semmiféle építmény, illetve csak kaszálók és szántóföldek. Ha már látják maguk előtt, akkor elárulom a titkot is. A Szent Jánosról elnevezett csíkdelnei templom állítólag valamikor egy község közepén állt, de a tizenötödik század végi tatárbetörések, a felégetett házak nyomán a lakosság elhagyta a templomát és jóval távolabbra, a hegyek alá költözött.
És immár évszázadok óta az Isten hajléka így maradt magányosan. Az egyben temetőt is jelentő templomkertben, a jónéhány régi, patinás síremlék között, érdemes felfigyelni egy újabb keletűre, már csak a terméskőbe vésett szokatlan felirat miatt is. “Bálint Lajos, 1929-2010, élt 81 évet, mert 7. gyermekként engedték megszületni.” Aki nem ismerős az erdélyi katolikus egyház történelmében, aligha jön rá ebből a néhány szóból, hogy miért is figyelemreméltó ez a síremlék. Nos, alatta az első erdélyi érsek, a gyulafehérvári főegyházmegye első érseke alussza örök álmát, és a tegnap délután itt tartottak emlékmisét halálának kilencedik évfordulóján.
Nem voltak sokan, mintegy két tucatnyian, főként a családból, rokonságból, akik érsekbátyaként emlékeztek rá, a szentmisét cerebráló három pap pedig csupán néhány mondatban emlékeztetett életére, munkásságára. Sírfeliratát, végrendeletében, még ő maga fogalmazta meg, mint ahogyan azt a kérését is, hogy sem a temetésén, sem emlékmiséken ne legyen prédikáció. Nem is volt.
Az 1991-ben II. János Pál pápa által kinevezett érsek ugyanis a kevés szavú egyházi méltóságok közé tartozott, megromlott egészségi állapota miatt két esztendő múlva visszavonult Marosfőre, és úgy hozta a sors, hogy ott jónéhányszor találkoztunk, a Pallas-Akadémia kiadó egykori igazgatója, a néhai Tőzsér József társaságában. És már ott felfigyeltem arra, hogy kevés szóval milyen sokat képes mondani az egyház, a világ és saját közössége dolgairól. „ Élt 81 évet, mert hetedik gyermekként engedték megszületni.”
Említettem már ezt a mondatot, amely magában foglalja mindazokat a hosszan tartó politikusi szövegeket, társadalomtudományi tanulmányokat, demográfiai előrejelzéseket, hogy mi a székelység és magyarság megmaradásának a kulcsa, mint ahogyan ott sűrűsödnek benne mindazok az élet szentsége mellett lándzsát törő egyházi prédikációk is, amelyeket vasárnaponként sokfelé hallani. Mindez csupán néhány szóban, és egykori beszélgetéseinkből még jó néhány példát tudnék felhozni a rövid és tömör, de mindig sokatmondó megfogalmazásokból.
Elgondoltam, vajon ő, akit II. János Pál nevezett ki érsekké, mit szólna most ahhoz, hogy szülőfalujától néhány kilométerre, néhány hét múlva már egy másik pápával, Ferenc pápával találkozhatunk. Minden bizonnyal megtalálta volna a módját annak is, hogy dióhéjban foglalja össze ennek a látogatásnak a történelmi jelentőségét. Jelképpé váló maradandóságát az időben, hasonlóan ahhoz a magányos templomhoz, amely a jelenben és a jövőben is őrzi a múltat.