Vélemény

Bizonyosan sokakat gondolkodtatott már el a kérdés, hogy miért élnek tovább a nők, mint a férfiak. A dolog ugyanis elvben nem volna szükségszerű, hiszen a 100 évet a férfiak ugyanúgy elérhetik, mint a nők.

A statisztikai átlagok tehát aligha lehetnek genetikai – vagy engedékenyebb fogalmazásban – pusztán genetikai természetűek. A Világegészségügyi Szervezet (a WTO), miután a legújabb statisztikák is azt jelzik, hogy bár az átlagos élettartam világszerte növekszik (2000-hez viszonyítva 5 évvel tovább élünk), a nők világátlagban változatlanul valamivel több mint 4 esztendővel élik túl a férfiakat. Ez pedig valóban jelentékeny különbség. A világháborúk „csupán” négy-öt évig tartottak, s mégis úgy tűnt, soha nem érnek véget. Egy halálos beteg pedig hálás lenne a sorsnak, ha kapna még legalább egy év haladékot.

Miután megbeszéltük, hogy az emberiség menthetetlen, és milyen jó, hogy nem érjük meg a szörnyű egyetemes véget, a barátom azt találta mondani, hogy még előtte arra azért kíváncsi lenne, mi lesz a spenóttal, így mondta: az egész spenóttal. – Hogyhogy az egész spenóttal? Mit nevezel spenótnak? – kérdeztem. – Hát az egész ostoba helyzetet, az Európai Unióval… meg a magyarországi meg a romániai vircsafttal.

Tegnap nyári napforduló volt, csillagászatilag is az év leghosszabb napja, s mivel a politikában semmi érdekes nem történt, arra gondoltam, hogy jegyzetemben a világhelyzet legnagyobb témájához kapcsolódó olvasmányaimról beszéljek.

Olvasom az illetékes világszervezet felszólítását, hogy a menekültek közül különösen vigyázni kell a gyermekekre, hisz ők többszörösen kiszolgáltatottak, (tovább…)

Egy hete tart már ez a bizalmatlansági cirkusz. Dragnea úr meg akarta fenyíteni Grindeanu miniszterelnököt ? vagy tán egyebet is akart? Nincs mit találgatnunk. Tény az, hogy a PSD-s kormány egy fél év alatt szinte semmit sem teljesített a választási ígéretekből. És ezt valahogy álcázni kell. Az álcázáshoz pedig jól jön egy kis politikai cirkusz. (tovább…)

Hogy mitől – és miért? – a társadalomtudósok gondja. Mi csak azt látjuk, hogy jól lehet, béke van, mégis naponta, újra meg újra meggyilkolnak valakit. Hát nincs egyéb dolga az embernek? Gyilkol, hogy ne unatkozzék? Vagy pedig öngyilkos lesz – mint az a fiú Nagyváradon, aki 9,25-ös médiát ért el az érettségin? Óriási sikere volt… Hobbiként megtanulta a kínai nyelvet, és – jutalomként – felvették egy kínai egyetemre. Mosolygós, kedves gyermek volt. Sikert sikerre halmozott – és mégis kioltotta az életét. Mintha csak a közmondást példázná: „Jóból is megárt a sok”. Meg bizony, amikor nyugtalanná tesz a sok dicséret, elismerés…

Ebben a pillanatban még nem tudni, hogy mi lesz az eredménye az RMDSz-nek, a PSD két szárnyával folytatott tárgyalásainak, ha egyáltalán lesz eredménye, ezért csak arról beszélhetek, ami már így is nyilvánvaló.

A politikai kommunikáció sajátja, hogy folymatosan rendkívüli helyzeteket (műkrízist) teremt, hiszen ilyenkor a médiafigyelem középpontjába kerülhet és hatékonyan végezheti azt a manipulációt és propagandát, melynek segítségével kijelöli a napirendet. (tovább…)

A világpolitika kezd valamiféle kutya-komédiává átalakulni. Első reflexem az volt, hogy Caragiale-komédiát írjak, de az ötletről rögtön le kellet mondanom, hiszen épp az hiányzik belőle (mármint a világpolitikából) ami a Caragiale vígjátékokat oly emlékezetessé teszi: a felszabadító humor.

Ez a komédia még tragikomédiának sem nevezhető, bár mindkét esztétikai minőség nyomokban jegyeit magán viseli. (tovább…)

Képzeljenek el a kedves hallgatók egy kőfallal körülvett, magányos templomot. Egy olyan, tizennegyedik századbeli gótikus épületet, amely mellett mintegy fél kilométer sugarú körben nincs semmiféle építmény, illetve csak kaszálók és szántóföldek. Ha már látják maguk előtt, akkor elárulom a titkot is. A Szent Jánosról elnevezett csíkdelnei templom állítólag valamikor egy község közepén állt, de a tizenötödik század végi tatárbetörések, a felégetett  házak nyomán a lakosság elhagyta a templomát és jóval távolabbra, a hegyek alá költözött.

A Hargita Népe napilap mai számában Boros Zoltánt köszöntöttem nyolcvanadik születésnapja alkalmával. A ma is aktív televíziós személyiség ma Csíkszeredában vesz részt a Román Televízió magyar adása alapításának 50. évfordulója alkalmával szervezett közönségtalálkozón. Nem véletlen a helyszínválasztás, ugyanis a székelyföldi kisvárosban most zajlik a szintén jubiláló Régizene Fesztivál, amelynek létrejötténél bábáskodott és kiteljesedésében atyailag támogatta a magyar adás. S ebben a támogatásban oroszlánrésze volt Boros Zoltánnak, a zenésznek, zeneszerzőnek, zenei szerkesztőnek, televíziós újságírónak.

Kedves hallgatóim, az utóbbi időben kétszer is jártam azon az útszakaszon, amely arra indított, hogy megfogalmazzam a következő néhány gondolatot. Először a június 10-én megtartott Tusnád Maraton néhány sportolójának kisérőjeként, legutóbb pedig annak a tanácskozásnak a meghívottjaként, amelyet a holnap záruló bálványosi művésztáborban tartottak a képzőművészeti monográfiákról, illetve általában a hasonló alkotásokat övező kommunikációs gyakorlatról. (tovább…)

Az európai Parlement liberális szekciójának egyik hangadó személyisége Margrethe Vestager, aki – magyarországi elvbarátait támogatandó – nemrégen a Momentum nevű magyar liberális pártalakulatot is meglátogatta, úgy véli, hogy aki hisz Istenben, annak óvakodnia kell az egyháztól. Én ezt a bon mot-t szeretném stílusosan megfordítani. Azaz úgy vélem, az egyházhoz azoknak is ragaszkodniuk kell, akik nem hisznek Istenben.