Vélemény

Harminc évvel ezelőtt jártam először Bálványoson újságíróként. Zöldfülű újságíróként csöppentem bele a szintén újságírói pályájuk elején álló, no meg politikai karrierjük kezdetén levő fiatalok társaságába. A szállás a kempingben volt, a szervezők egy része és a külföldi vendégek a pár kilométerre lévő szállodában szálltak meg – akkor még tüdőszanatóriumként emlegették a létesítményt a hely ismerői.

A www.internations.org nemrégen közzétett egy rendkívül alapos, a világ 68 államára kiterjedő Expat Insider című tanulmányt. A tanulmány alapját alkotó felmérés 18 000 interjúalany válaszára épül, és – a 2018-as helyzetre alapozva – azt méri fel, hogy a külföldiek (angol terminussal: expats) hogyan érzik magukat a világ különböző államaiban belföldiként (insiders). A kutatásba csak azok az államok kerültek be, melyekben legalább 75 interjúalany válaszolt a kérdéskör minden fontosabb részletére kiterjedő kérdőív kérdéseire. Végül 68 állam akadt fönn a rostán.

A német bulvársajtót nemrégen visszhangos botrány rázta meg. A közkedvelt német rádiós- és televíziós műsorvezető és Show-man, Thomas Gottschalk, aki a Bayerischer Rundfunknál, a ZDF-nél, az ARD-nél és másutt egész sereg nagysikerű és később mások által is továbbfejlesztett műsorszámot hozott divatba, s aki a reklámiparban is vezető szerepet játszott (hosszú időn át volt a Deutsche Post AG reklámarca), s akit az ország Theaval, feleségével együtt a sírig tartó szerelem és boldogság követendő példájának tekintett, 70 éves korában egy csinos szőkeség kedvéért otthagyta feleségét.

A rendszerváltás utáni években született meg a hazai román sajtóban az a fogalom, amelyet magyarul a „pénzügyi mérnökség” szókapcsolattal lehetne a legjobban visszaadni. A pénzügy mérnökei már azokban az években hihetetlen bűvészmutatványokra voltak képesek: úgy szereztek maguknak hatalmas ingó és ingatlan javakat az éppen lebomló állami vagyonokból, hogy a mindegyre átalakuló, zavaros törvények mentén megtalálták azokat a réseket, amelyeket különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül azonnal ki tudtak használni.

Ahogyan az uniós tisztújításnál kábé százszor nagyobb érdeklődést váltott ki a romániai közvéleményben a teniszező Simona Halep wimbledoni győzelme, számomra ezeknek a napoknak a legjelentősebb nemzetközi híre Mircea Geoana őszi kinevezése az Észak-Atlanti Katonai Szövetség főtitkár-helyettesévé, a NATO második emberévé. Utóbbinak azért is örülök, mert valamiképpen a sors igazságot szolgáltatott egy olyan embernek, diplomatának és politikusnak, akivel csúnyán elbántak, a legaljasabb módon megfosztották államelnöki győzelmétől és mandátumától.

Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni a Bukaresti Rádió hallgatóinak. Mindenekelőtt azért, mert  mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról,  a katonai arcvonalak alakulásáról.

Az úzvölgyi cirkusz még nem ért véget, de máris le akarják vonni a tanulságokat. Például azt, hogy a románok mindig kész tények elé állítják az erdélyi magyarokat. Mert a történelem során, száz éve már, „egyazon fiókból kerülnek elő az Úzvölgyéhez hasonló ügyek” – állítja a Mandiner cikkírója – és Onisifor Ghibu ortodox teológus tettét idézi példaként, aki 1937-ben a román állam számára birtokba vette a premontrei rend ingóságait és ingatlanjait Váradszentmártonban és Félixfürdőn.

Tegnap este egy román társadalomkutató szakember meglepő kijelentést tett a tévében. Mint mondta: „A történelem azt mutatja, hogy a nacionalizmus csődbe juttat”. És ezt nyerték például az első világháború kirobbantói. „A nacionalizmus csődbe juttat” – olvashattuk perceken át, idézetként, a DIGI 24-en. Jó, hogy a románság szellemi vezetői kezdenek észhez térni immár. Ezt kívánnánk a magyarság vezetőinek is…

Mikor gyermekkoromban édesanyám elengedett valahová – vagy később suhancként már mentem magamtól, csak éppen bejelentési kötelezettségem volt elmenetelem helyét és célját, valamint érkezésem időpontját tekintve –, mindig azzal vált el tőlem, hogy „Aztán a híred ne érjen haza előtted!”. Ebben a felszólításban benne volt az is, hogy nehogy valami rosszat, meg nem engedettet, netán tiltottat elkövessek; de benne volt az anyai féltés is: nehogy valami bajom essen, s annak a híre megelőzzön.

A német sajtó három hete Angela Merkel reszketési rohamaitól hangos. Annak ellenére is, hogy az olvasók nagy része – legalábbis kezdetben úgy tekintette – hogy itt a kancellárasszony magánügyéről van, melynek a nyilvánosság számára nem lehet különösebb jelentősége. Maga Angela Merkel is igyekezett megnyugtatni a nyilvánosságot, hogy nincsen semmi baj, kitűnően érzi magát. Az aggodalmak azonban maradtak…