Románia országos főügyészéről kiderült, hogy a román Gulág leghírhedtebb börtönében, Enyeden könyörtelenül, még az akkori törvényeket is sértő módon járt el elítéltek feltételes szabadlábra helyezése ügyében. Emiatt feljelentés van ellene emberiesség ellen elkövetett bűntettek vádjával. Augustin Lazar e hét elején diadalmasan bejelentette, hogy emberiesség elleni bűncselekmények vádjával végre bíróság elé kerül az 1989-es forradalom pere. Még bocsánatot is kért, érdemdús szerénységgel, hogy csak most, de sok volt vele a munka.
A diktatúra politikai rendőrségének kiszolgálójaként Augustin Lazarnak legalább erkölcsileg mindenképpen felelnie kellene a tetteiért. Ehelyett – bár miniszteri kérelem alapján jó ideje távoznia kellett volna a legmagasabb vádhatósági tisztségéből – újabb főügyészi mandátumra pályázott, megvédték őt a Szabad Európa Rádió román adásában, sőt, a hazai antikommunizmus jelképe, az európai díjazott Temesvár Társaság Reménység-díjjal tüntette ki mint disszidenst, a romániai jobboldal pedig tüntetést szervezett a védelmében, ezeken egyesek a „Je suis Augustin Lazar!” feliratot viselték a mellükön vagy tartották magasba.
Lehet ezt fokozni? Lehet. A forradalom perének véglegesítését (harminc évi ügyészi vizsgálatok és halogatás után) az Emberi Jogok Európai Bírósága erőltette, kényszerítette ki; ezzel összefüggésben a híres CEDO január végén meghívta Románia főügyészét Strasbourgba évadnyitó előadást tartani az emberi jogok 1990 előtti helyzetéről. Ritka élményt jelenhetett a jog jelenlevő képviselőinek a kínos komédia, amelynek legemlékezetesebb mozzanataként az antikommunista hős főügyész egy a hallgatóságból elhangzott spontán kérdésre semmitmondó, bikfanyelvű válaszát – iszonyatos franciasággal – papírról olvasta fel.
Augustin Lazar egy piti imposztor, eszköz nála sokkal nagyobb imposztorok kezében. Emlékszünk, miként is lett ő Románia főügyésze? „Hálából”, amiért korábban a leendő államelnök több ügyét elsimította. (Mert ha nem simította volna el, akkor Klaus Iohannis nem lehetett volna államelnök, hogy egy másik nagy elsimítóját, Livia Stanciu bírónőt, a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék volt elnökét egyenesen alkotmánybíróvá avanzsálja.)
Ahhoz, hogy Augustin Lazar célba érjen, először el kellett távolítani az útból a hivatalban levő főügyészt, ezt a piszkos munkát a Laura Codruta Kövesi vezette DNA végezte el: Tiberiu Nitut – nota bene Kövesi „főnökét” – hivatali visszaélés koholt vádja alapján meghurcolták, végül lemondásra kényszerítették. Két évre rá bizonyítékok – bűntény – híján a DNA beszüntette ellene a vizsgálatot (addig sem erőltette, hisz mindenki tudta, hogy csak ürügy volt az egész), Nitu meg most kárpótlásért perel.
Ebben az abszurd országban, amelyben élünk, az érvényesülés nélkülözhetetlen eszköze a híres „tupeu”, aminek összes jelentésbeli árnyalatát a szótári megfelelői – rámenős álság, merészség, arcátlanság, pofátlanság stb. – együtt sem tudják érzékeltetni. Angolul ’cheek’,’chutzpa’, ’sass’; franciául a ’toupet’, ’tripes’, ’insolence’ áll hozzá közel, szólásmondásban a „tolvaj kiált tolvajt”. A „tupeu”-ban benne van a cinizmus is, és nem csak a rablót kiáltó rablóé, aki végül is az érdekeit védi azzal, hogy duplán félrevezet, nem csak a gyűlöletet hirdető ájtatos kereszténykedőé, de az arcátlan heccelődőé is, aki – mint a viccben – bekopog vécépapírért, miután valakinek az ablaka alá rondított (s ha esetleg kap, utána visszaadja, hogy a másik oldala még használható).
Ebben az abszurd országban antikommunistaként tisztelik a diktatórikus rendszer nem egy martalócát, volt kommunista ügyészek és ivadékaik lepnek el nyíltan pártos „civil” szervezeteket, korruptak harcolnak a korrupció ellen, nemes eszméket hirdetésével, olcsó propagandával imposztorok mozgatnak meg tömegeket – s mindezek felett titkosszolgálatok őrködnek.
Romániában imposztorok térítik el rendre a választói akaratot, imposztorok kerülnek legmagasabb állami tisztségekbe. Emlékezetes a Traian Basescu elnök által meghirdetett népszavazás 2009-ben: egyházas parlament, legfeljebb háromszáz képviselő. Az állam „megreformálása” érdekében. Egyidőben az elnökválasztással! És még ez a csel sem volt elég a választás megnyeréséhez, kellett az ordas belföldi és külföldi szavazatmanipuláló csalás is. Amelyhez a néppárti többségű Európai Unió (a Parlament és a kormány szerepét betöltő Bizottság) passzívan asszisztált – ahhoz, hogy három év múlva, 2012-ben, a felfüggesztési referendumon már aktívan hozzájáruljon a demokratikus szavazással kifejezett népakarat semmibe vételéhez. A néppárt a sebesült katonáit nem hagyja hátra a harctéren…
Klaus Iohannisnak legalább az antikommunizmusa hiteles, úgymond történelmileg determinált. Nem hiteles a korrupcióellenessége, hiszen ő maga korruptabb sok ellenfelénél, aki a DNA áldozatává vált. Egyesek Iohannist Basescu kiköpött másának, folytatójának tekintik, én ezzel azért nem értek egyet, azzal viszont igen, hogy politikai intelligencia és kamarillapolitika szempontjából fel sem veheti a versenyt korhely elődjével.
Tény, hogy Iohannis több mindent átvett Basescutól. Most a referendum ötletét vette át. Nagyvonalúan elfelejtve, hogy az általa annyit emlegetett Velencei Bizottság nagyon nem ajánlja sem a választások napjára kitűzött népszavazást, sem az igazságszolgáltatásra vonatkozó kérdéseket. Hogy miért kellett neki az a trükk, diverzió az európai parlamenti választásokra, nem is szorul különösebb magyarázatra.
Szívdobogva várom Iohannis kérdéseit. Kamu nemzeti konzultációkon edződtem, tudom, milyen fontos a kérdés megfogalmazása, nem ér váratlanul semmilyen felvetés. („Rabok legyünk, vagy szabadok?” Nem nehéz választás, tutira lehet vele menni.) Azt is tudom, hogy mivel valószínűleg alkotmánymódosítás lesz/lenne szükséges a referendum eredményének érvényesítéséhez, már ha egyáltalán érvényesnek bizonyul, végül nem lesz belőle semmi.
Van viszont nekem is egy javaslatom arra nézve, hogy mit kellene megkérdezni a poportól. Igen, jól sejtik, a protokollumokról, az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok perverz összefonódásáról van szó. Ha pedig két kérdés kell, akkor kérdezzenek rá arra is, hogy más országok, nemzetközi szervezetek stb. vezetői („csúcsjelöltek”, nagykövetek, multik stb.) beleszólhatnak-e a hazai törvényhozás, a bíróságok és ügyészségek, az Alkotmánybíróság működésébe és döntéseibe. Tehát: akarjuk-e ezt, vagy nem akarjuk?