Vélemény

Csíkszeredában ma délután hat órakor a Megyeháza Galériában kiállítással zárul a 15. Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelyen az idén ausztriai, németországi, magyarországi, szerbiai és Besztercéből valamint Bukarestből érkező művészek vettek részt, két csíki, úgymond hazai alkotó mellett. Másfél évtized alatt a tábor igazi intézménnyé nőtte ki magát. 2005-ben abból a megfontolásból indult, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra már otthonos, megszokott.

Szeptember elsején életbe lép az új nyugdíjtörvény, amelynek értelmében a nyugdíjpont értéke 1100 lejről 1265 lejre, tizenöt százalékkal – ezzel egyidőben a garantált minimálnyugdíj értéke tíz százalékkal, 640 lejről 704 lejre – emelkedik. Kereken egy év múlva, nem mellékesen választási évben, a nyugdíjpont értéke a mostaniról 1.775 lejre, azaz adék újabb negyven százalékkal nő. További egy esztendővel később már 1875 lej lesz a nyugdíjpont értéke. 2022-től a pont nem változik ugyan, de a nyugdíjakat e törvény szerint inflációkövetően emelni fogják.

Fél évszázadnyi bukarestiség után furcsa arra gondolnom, hogy ez az idő életem kétharmadát méri, míg előtte az első negyedszázadom kétharmadában iskolapadokat koptattam. Ennyire „bekeretezve” látszólag jóformán minden, ami történt és amit csináltam: kényszerpályán – úgymond determináltan – játszódott. Ez kényelmes gondolat is lehetne éppen, hisz felmentene kerülőim, tévedéseim, rossz döntéseim feldolgozásának kényszere alól, de voltaképpen rettenetes, mert ez a kényszer mégis egyre inkább nyomaszt.  

Megdöbbentett a hír: tavaly 751 gyermeket hagytak sorsukra a szüleik a kórházakban: 520-at a szülészeten, 205-öt a kórházakban működő gyermekorvosi rendelőben, 20-at pedig más kórházi részlegeken. Az elhagyott gyermekek nagy része állami gondozásba került – ne irigyeljük a sorsukat! -, vagy pedig nevelő szülőre leltek – ők talán valamivel szerencsésebbek… És még dicsekedhetünk is. Képzeljék el: 2018-ban 53-mal kevesebb gyermeket hagytak el a kedves szüleik, mint 2017-ben. Lám-lám: jön meg az eszük. Bár így lenne!

Ezt Sütő Andrástól tudhattuk meg a Rigó és Apostol című, 1973-ban megjelent művéből. Az erdélyi magyar irodalom klasszikusa azt fejtegeti, hogy „Mi a székely nép titka?” „Egy mondatban így fejezhetném ki – írja Sütő András -: a történelmi leckék közül megtanulta a legfontosabbat, a kivárás művészetét. Nem a reményvesztettek szunnyatagsága ez, inkább valamely titkos kapcsolat a jövővel, az idő mélyén érlelődő valósággal.”

Minap a város promenádján kellett átvágnom – így hívják hivatalosan a színház és a park között kialakított teret, sétáló részt, amely mintegy meghosszabbítja és nagyméretűvé teszi a csíkszeredai Taps-teret –, és pár fiatal apukával kereszteztük egymás útját. Babakocsit toltak óvatosan és a büszkén mindahányan.

Minap a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és Szakmunkásképző ünnepén voltam. Az oktatási intézmény negyedszázada vette fel a Székely Károly nevet, s ez szolgáltatott alkalmat az ünnepre. Ami visszafogott, meghitt, családias volt. De ki volt Székely Károly? Nem messze Csíkszeredától, a Fiság menti Menaságújfaluban született 1862-ben, Csíksomlyón végezte a tanítóképzőt.

A választási kampányok már jó ideje propaganda hadjáratokká alakultak. A jobbára féleszűnek tekintett választóközönséget mindenki arról próbálja meggyőzni, hogy a másik fél korrupt, hazug, megbízhatatlan, miközben őmaga a makulátlan tisztaság, a gyermeki őszinteség és az önzetlenség erényeinek evilági megtestesülése.

Elvben az olvasónak kellene eldöntenie, ki mond igazat és ki nem. De ahhoz megfelelő információkkal kéne rendelkeznie. A sajtó azonban csak a legritkább esetekben tájékoztat, terjedelme 90 százalékában kommentál, cáfol, gyanusít – anélkül, hogy állításait ellenőrizhető érvekkel támasztaná alá. Illetve maga is vádakat kohol, anélkül, hogy az olvasó az információk eredetét megbízható forrásokból ellenőrizhetné.

A napokban a brüsszeli bürokrácia jeles képviselői egy 173 oldalas radikális tervezetet juttattak el az Európai Bizottság új elnökének, Ursula von der Leyennek. A tervezet – amint arról a Die Welt szerzőkvartettje beszámol – szakít az európaiak Amerikával szembeni kisebbrendűségi komplexusával, s immár nyíltan szembeszegül Trumppal és az amerikai multinacionális vállalatok, főként az úgynevezett technológiai kolosszusok dominanciájával.

Kevesen tudják, hogy Caissa, a sakkjátékosok védőszentje, a sakk istennője nem a görög vagy a római mitológia alakja, hanem nevét egy angol költő alkotta meg egyik költeményében a tizennyolcadik században.
Minthogy azzal is inkább a beavatottak vannak tisztában, hogy Élő Árpád magyar származású, amerikai fizikaprofesszor csak a huszadik században rakott rendet a sakkjátékosok addig nehezen értékelhető, szubjektív világában, méghozzá statisztikai módszerekkel.

Véleményem szerint a sajtó nem aknázta ki eléggé a választási kampány tragikus és a népszavazás komikus – mondjam tudálékosan – szubsztanciáját.

Az idei európai parlamenti választások főleg amiatt fontosabbak minden eddiginél, mert soha ilyen nagy nem volt a tanácstalanság a tennivalókat és az unió jövőjét illetően. Valahogy az történik, amit Mark Twain úgy fejezett ki, hogy „miután végképp szem elől tévesztettük a célt, megkettőztük erőfeszítéseinket”.