Vélemény

Dr. Nagy Attila elküldte nekem a Shakespeare-kertek üzenete című könyvét, amely Kolozsváron jelent meg az egyetemi sajtóközpont kiadásában. Ebben a könyvben olvastam Petőfi Sándor megállapítását, mely szerint Shakespeare „a teremtés fele”. Ugyanebben a könyvben olvastam azt is, hogy „a magyar kultúra két nagy pillére a Biblia és Shakespeare”. Jókai Mór állítja ezt, és érdemes odafigyelni. Kosztolányi Dezső pedig azt mondta: „a legjobb magyar dráma Arany János Hamlet-fordítása”. Vagyis Shakespeare életműve a nagyszerű fordításoknak köszönhetően beépült a magyar irodalomba – és annak a legnagyobb értékévé vált.

Legkisebb fiam – ő is már nagykorú, amolyan gyermek-ember – érdeklődéssel követi a koronavírus-fertőzés megjelenése óta a kapcsolódó eseményeket. Napirenden van a fertőzések számának alakulásával, a kór terjedésével, európai térhódításával, s azzal is, hogy Japánban hogyan spájzolnak a derék szigetlakók egy esetleges vesztegzár idejére – elfogyott a boltokból a fehér rizs, a chips és a palackozott víz –, illetve hogyan játszották ki az ügyeskedők a hatósági tiltást, miszerint nem lehet feláron eladni az orvosi maszkokat: a keresett terméket eredeti áron adják, a csomagküldési díjat emelték sokszorosára.

A szlovákiai választások számunkra is bőséges tanulsággal járhatnak. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a szlovákiai magyarság – akárcsak a romániai – akkor képes a parlamentbe bejutni, ha a választásokon egységesen lép fel. Szlovákiában a magyarság viszonylag magas számaránya ellenére a magyar pártok többségének koalíciója sem volt képes megszerezni a Parlamentbe való bejutáshoz szükséges 7 százalékot.

Éppen egy esztendeje, 2019 februárjában, az akkor még kemény csíkszeredai télben kapaszkodtam fel először a Venczel József utcában, a kilencvenedik esztendejéhez közeledő Pálffy Árpád szobrász, keramikus házához, hogy beszéljek vele egy olyan művészeti monográfiáról, amelyet a Polgármesteri Hivatal kiadója szeretne róla megjelentetni.

Sokáig nem hittem a kósza elméleteknek, hogy a túlzott médiafogyasztás lelki-, sőt elmezavarhoz vezethet. Meglehetősen túlzott médiafogyasztó vagyok, mesterségem szoktatott rá, aztán úgy maradtam; de a jelzett tüneteket nem tapasztaltam magamon. Tegnapelőttig. Éjszaka, a sürgősségi kormányrendeletek kibocsátásának szokott óráiban, álmomban megjelent Klaus Werner Iohannis és Ludovic Orban, mindketten gyolcsingben, posztó harisnyanadrágban és mellényben.

A kiábrándulás és a szellemeskedés mindig kéznél van. A fiatal Márton Áron egyik, 1932-ben megjelent cikkében Szabó Dezsőt idézi, aki szerint: „a világnézet manapság közéleti kellék lett. Némely embernél együtt nő ki a pocakjával, s aztán filiszterek csodálkoztatására magasan és állandóan maga előtt tartja”. „Nem csoda, ha az ifjúság elriad tőle.” És – tennénk hozzá – jól teszi, hogy elriad. Mert máris érzi a szagát annak, ami a világnézeti pocakban meggyűlt szél kiáradásával bemocskolja a levegőt. Az így született világnézet büdös és fertőző. Én nem ajánlanám fogyasztásra…

Ma van húshagyó kedd – vagy ahogy mifelénk még emlegetik: húshagyat. Ez a farsang utolsó napja, holnap már hamvazószerda, szigorú böjti nap, a húsvétot megelőző böjti időszak kezdete. Ezen a napon tartották hagyományosan a farsangtemetést: hol Illést, a szalmabábút égetik el; hol Konc király és Cibere vajda harcából ez utóbbi kerül ki győztesként; hol nagybőgőt temetnek. Persze nagy vigadalom közepette.

Fel nem foghatom, mi lehet az oka annak, hogy erdélyi magyar honfitársaim elsöprő többsége eleddig még a nemzetiregiok.eu című internetes oldalon sem kötelezte el magát az európai autonómia törekvések mellett. Attól félni, hogy valakik valahol számon tarthatják, hogy megtettük, botorság. Mellesleg, akit akarnak, amúgy is számon tartanak. Számolhatatlan site-okon. Már a bevásárlásaink, az általunk nézett tévéadók, a megvásárolt könyvek, barátaink listája, szexuális szokásaink, minden-minden lajstromozva van.

Az 1899. esztendő kilencedik hónapjának kilencedik napján Brassóban született Halász Gyula, aki később Brassaï néven vált világhírű fotóssá, gyakran emlegette a különböző interjúkban, hogy ennek a négy kilencesnek a születési évében meghatározó szerepe volt pályája alakulásában, persze mindezt inkább tréfásan semmint komolyan jegyezve meg.

A politikai korrektség tudatos vagy öntudatlan, ádáz vagy kevésbé ádáz ellenfelei nem nagy barátai a szabályoknak. Különösen a friss demokráciák egyes politikusai és jobboldali értelmiségi rétegei hamar felismerték a lehetőséget, hogy a véleményszabadság jegyében ki lehet törni a szabályok börtönéből, borítani lehet a régi elvet, miszerint menet közben nem illik, sőt nem szabad átírni a játékszabályokat. Ma már ezt az elvet sokszor nem tartják be, sajnos, a nyugati demokráciákban sem. Esetek sokasága bizonyítja ezt.

Ősbemutató volt Bukarestben, a Nemzeti Színházban. Stela Giurgeanu darabját láthattuk, a Matilda és a sírásók című drámát, amelyet tavaly az év legjobb színműveként díjazott az UNITER. Jó dolog, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház bemutatja az Országos Színházi Szövetség által nagyra értékelt művet. Csupán az a baj, hogy az előadás rendezőjének, Mircea Rusunak valójában még nincs rálátása a darabra.

József Attila-kötetet kerestem tegnap könyvtáramban. Úgy emlékeztem, hogy a bukaresti Albatros Kiadónál megjelent tenyérnyi, fél levelezőlap méretű, piros színű kötetecske ott van a megszokott helyén. De nem volt. Nem találtam. Holott mióta válaszoltam a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár felhívására, jelezve, hogy részt veszek munkatársaimmal együtt a XII. nemzetközi felolvasómaratonon – amelyet a költő születésének 115. évfordulója alkalmával József Attila műveinek szenteltek – ez a kötetecske járt az eszemben.