Vélemény

Azt már kezdettől bármely józanul gondolkodó ember tudhatta, hogy a koronavírus által fenyegetett embercsoportok nem korlátozódnak pusztán a 65 év fölöti korosztályra, illetve a csecsemőkre és a súlyos betegekre. Van két másik, a járvány által súlyosan fenyegetett európai embercsoport is, mely hasonló mértékben ki van szolgáltatva a fertőzésnek. A romák és bevándorlók.

Az utolsó partizán. Két évvel ezelőtt, ezzel a címmel, egy óránál is hosszabb dokumentumfilmet készítettek róla amerikai filmstúdiók. Sokfele a világon az örök tiltakozónak és örök forradalmárnak tartották.

A mostani hangzavarban és információözönben nehéz a világjárványról eredeti dolgot feljegyezni, ugyanakkor azonban egyenesen lehetetlen nem róla, valamilyen eseményéről, sajátos, fontos vonatkozásáról írni.

Egy hete, március 25-én halt meg, Párizsban, Paul Goma román író, számos könyv szerzője, akinek a művei előbb jelentek meg idegen nyelven: németül, franciául, olaszul, hollandul például, mint az író anyanyelvén, románul.

A vészhelyzet sok mindent előcsal az emberekből, ilyenkor mutatkozik meg kinek-kinek az igazi arca. Vagy akár a rejtett énje. Örömmel tapasztaltam, hogy nagyon sokan megmozdultak, és valamit tenni akarnak a járvány terjedésének megakadályozása vagy legalább késleltetése, a kór következményeinek enyhítése érdekében.

A koronavírus által előidézett világjárvány – történhetett volna-e ez másként? – a
nagyhatalmi politizálás egyik fő témájává vált.

Az olimpia elhalasztva, minden sportesemény felfüggesztve, egyetlen egy kivételével: Jekatyerinburgban április negyedikéig még tart a sakkvilágbajnok-jelöltek versenye.

A világjárvány elleni heroikus küzdelem óhatatlanul gyökeres változásokat hoz az egész emberi társadalom életében. Megváltoztathatja felfogásunkat értékekről, a közösségi létformáról, arról, hogy mi fontos és mi nem, a felelősség kérdéséről is. Bizonyos formák, minták, szokások, elvek, értékek, akár hatalomgyakorlási módok tarthatatlanná válhatnak.

Dr. Nagy Attila Kalandozás Shakespeare idő-univerzumában című könyvét lapozgatom. Hozzá menekülök a koronavírus-cirkusz elől. Jól jött a politikusoknak ez a cirkusz, mert állandóan szerepelhetnek. Választások éve van, és gyakran mutogathatják a képüket. Attól, ha ők szerepelnek, kevesebb lesz a koronavírus? – erősen kétlem. Egyre több orvos és egészségügyi dolgozó esik áldozatául a koronavírus-cirkusznak.

Az Egyesült Államok Szervezetének (az ENSZ-nek) illetékes hivatala (szinte már az iróniával határos módon) a koronavírus-járvány hódításának napjaiban tette közzé World Happiness Report-ot (melynek megnevezését magyarra a „Világboldogságra vonatkozó jelentés” gyanánt fordíthatnánk). A jelentés a lakosság közérzetét felmérő, a világ 156 országára kiterjedő közvéleménykutatás eredményein alapul. A ranglista élén Finnország, Svájc és Új-Zéland áll. Németország a 17. Mi, kelet-közép európaiak, a középmezőnyben vagyunk.

Az erdélyi magyar újságíró társadalmat megrázta a hír: néhány nappal ezelőtt, hetvenhét esztendős korában, Nagyváradon, elhunyt Szilágyi Aladár szerkesztő, író, újságíró, helytörténész. És most szeretném elmondani azt is, amit jónéhány nekrológ csak alig érintett. Szilágyi Aladár ugyanis egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akikre hosszú évtizedeken át Nagyvárad irodalmi és művelődési élete támaszkodott.