Vélemény

Tegnap ünnepeltük a Rádió Világnapját. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO, 2012-ben, spanyol javaslat nyomán döntött úgy, hogy a rádiónak, mint a világ legelterjedtebb tömegkommunikációs eszközének is legyen egy napja, és hosszas tanácskozás után a különböző országok küldöttei arra jutottak, hogy ez éppen február 13-ra essen, mivel az anyaszervezet, az ENSZ 1946-ban éppen ezen a napon indította el önálló, több nyelvű, rádiós műsorszórását.

Az utóbbi napokban Magyarországon az új nemzeti alaptanterv (NAT) és a neonáci nosztalgiába fulladó kitörés-napi rendezvények, Romániában az előrehozott választás terve és a kormány éjszakai futószalagon kiadott sürgősségi rendeletei keltettek élénkséget. Hogy ezeknek mi közük egymáshoz? Hát csak annyi, amennyi közük van a hatalommal való visszaéléshez, az önkényhez.

Darvas-Kozma József csíkszeredai pap könyvet írt Mihai Zoltán fiatal káplán csodálatos felépüléséről. A fiatal pap autóbaleset áldozata lett. Nyílt törés volt a bal lábán, koponyatörést is szenvedett, megsérült az agya, folyt belőle a vér. Eltört a mellcsontja. Megsérült a tüdeje. Kómába esett – hadd ne folytassuk. Állandóan fel kellett éleszteni… A baj csak az, hogy a hazai orvosok szabadulni akartak tőle.

Érdekes, de annál szomorúbb hírt olvastam. Az egyik hírportál beszámolója szerint az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának eredményével valamennyi felekezet elégedetlen – ez a végkövetkeztetése egy hétfői bukaresti konferenciának. A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben szervezett fórum előadói a hazai egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak változásáról beszéltek.

A múlt hét közepén véget ért az Amerikai Egyesült Államok történetének leglátványosabb politikai színjátéka. Nem minden előzmény nélkül. A folyamatok már évtizedek óta érlelődek. A Süddeutsche Zeitung amerikai tudósítói, Reymer Klüver és Christian Wernicke Amerika utolsó esélye. Miért kell a világhatalomnak újra gondolnia önmagát című könyvükben már Obama uralmának első három esztendejét követően figyelmeztetnek arra, hogy az amerikai társadalom mindinkább meghasonlik önmagával.

Az 1942-es, Kertész Mihály rendezte Casablanca egyértelműen a filmtörténet klasszikusa. A főszereplő Humphrey Bogartról alighanem elmondtak már mindent, kezdve a cigerattázásától a lódenkabátjáig, évtizedeken át ő maradt a férfi modell, ha úgy tetszik, a férfiasság ideálja, vagy mai szóhasználatban, ikonikus alakja.

Bevallom, nem tudtam örülni a kormány leváltásának. Ugyanis nem jött be a jóslatom, nevezetesen hogy a Klaus Iohannis vezette Orban-kormány negatív csúcsot dönt, a legrövidebb életű kabinet lesz: sikerült nyolcvannyolc napig fennmaradnia (2019. november 4. – 2020 február 5.), szemben Mihai Ungureanu kormányának (2012. február 9. – 2012. április 27.) hetvennyolc napjával. Természetesen igazuk volt a bizalmatlansági indítvány benyújtóinak, de éppen Orban és tsai teljes alkalmatlansága, az okozott kár miatt a sárga mezeseket sokkal hamarabb ki kellett volna állítani. Ehelyett, meglehet, tovább maradnak a pályán.

Február elején egy magyar származású zsidó író darabját mutatták be Bukarestben, az Állami Zsidó Színházban – Ephraim Kishon Házassági bizonyítvány című vígjátékát. Az író Izraelbe való költözésekor kapta a Kishon nevet, azelőtt Hoffmann Ferencnek hívták – és ez a név nem tetszett a bevándorlást kezelő hatóságnak. Gondolom azért, mert túlságosan is németül hangzott.

Van már tíz éve is annak, ha nem több, hogy felkerestük Németországban élő rokonainkat. Baden-Württemberg tartományban élnek, az egyik nagyvároshoz nőtt településen, a toronyházak és a tanyák közötti pászmán. Mikor afelől érdeklődtünk, hogy mivel töltik ott a fiatalok a szabadidejüket, a rokonok elmesélték, hogy önkéntes tűzoltó csapatba járnak, vagy fúvószenekarban muzsikálnak, netán kórusban énekelnek.

Amerikai tudósok egy csoportja éppen születésem évében „építette meg” azt a világórát, melyen a szaktudományos értelmében vett „világvége” közelségét mérni lehet. Túl bonyolult ahhoz, hogy működési elveit itt leírhatnám, hiszen épp a megbízhatóság érdekében túl sok környezeti összetevő változásait kell számon tartania. Csak a tavalyi év – hivatalosan is közzé tett – méréseinek eredményeiről tudósíthatok.

“John Anderson, szivem, John/kezdetben, valaha/hajad koromsötét volt/s a homlokod sima./Ráncos ma homlokod, John,hajad leng deresen, de áldás ősz fejedre, John Anderson, szivem./John Anderson, szivem, John, együtt vágtunk a hegynek, volt víg napunk elég, John, szép emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már/ kéz-kézben csöndesen, s lent együtt pihenünk majd, John Anderson, szivem.”