Lassan-lassan húsz éve annak, hogy két nagyobb gyermekem egy hónapot töltött Liechtensteinban osztálytársastól, tanítónőstől, a parányi hercegségben jártak egy hónapig iskolába az uralkodó felesége által vezetett, közép-kelet-európai gyermekeket felkaroló program keretében. Hazatértük után hónapokig mesélték élményeiket, de olykor évek múlva is előbuggyant belőlük egy-egy emlékfoszlány. Az egyik ilyen élmény – amiről akkoriban gyakran beszámoltak, de én nem tulajdonítottam nagy fontosságot neki – megrázó volt számukra, ugyanis az apró települések határában gyakran találkoztak színes, vékony zsinórral elkertelt területekkel, a zsinórokon belül pedig állatok, többnyire szarvasmarhák legelésztek. A megrázó élményt pedig az szolgáltatta, hogy a gyermekek szerre fogták meg a magas feszültségű, de alacsony áramerősségű vezetéket és egymáson nevetgéltek, hogy ki mennyire viseli el az áramütést. Hát, mint mondjak? Olcsó szórakozás izgága gyerekeknek… Tény, hogy én addig nem is hallottam villanypásztorról, városi környezetben nőttem fel, nem is lett volna mire használjuk otthon. No meg háromszéki nagyszüleim, rokonaim hagyományos gazdálkodást folytattak, abban meg nem kapott szerepet a technika e vívmánya.
Ez a sztori a hét végén jutott eszünkbe, mikor villanypásztort szereltünk immár fiatalemberré lett fiammal együtt Málnásfürdőn, családi nyaralónk védelmére. A műveletet a medve látogatása tette indokolttá. Történt ugyanis, hogy pár nappal korábban tiszteletét tette a telken, a házban a barnabundás nagyvad. A szomszédból érkezett, ahol a pincében tárolt zöldséget leltározta fel. A gazda otthon volt, a látogatásnak sem örült, és nagy zajt csapott, hogy hordja el magát a termetes mackó. Hosszas zajongás után – de mekkora idő nem tűnik hosszasnak egy nagyvad társaságában? – a tányértalpú kereket oldott, s a mi házunkban tette tiszteletét. Nem tartózkodott senki a telken, sem az épületben, így a hívatlan vendég nyugodtan bemehetett az ablakon át a házba – csoda, hogy nem vágta össze mancsait az ablaküveggel –, rámolhatott a kamrában, a hűtőben, zavartalanul fogyaszthatta el a pár befőttesüveg zakuszkát, majd távozott, ugyanolyan zavartalanul, ahogyan érkezett, némi üvegszilánkot, ablakcserepet és olajfoltot hagyva maga után. A bársonyfülű később más házakat is felkeresett, több-kevesebb kárt okozva, de annál nagyobb riadalmat keltve mindenhol.
Tusnádfürdőn láttuk, hogy a lakóházak – általában az épületek – nagy részét villanypásztorral vették körül. Nem másért, de ott is valamiképpen szeretnék távol tartani a medvéket, amelyek egyre sűrűbben merészkednek lakott területre az élelemszerzés reményében. Az ötlet tehát adott volt – ha ház és medve, akkor villanypásztor. S mivel amióta beütött a vírusos nyavalya, egyre otthonosabban mozgunk az online térben, gyorsan bepötyögtük a keresőbe: vil-lany-pász-tor. Pillanatok alatt jöttek is az ajánlatok, az elsők között egy szinte-szomszédos településen, Árkoson működő cég termékei szerepeltek. Telefonon egyeztettünk, tanácsot kértünk, honlapjukon tájékozódtunk, ismerkedtünk a fogalmakkal és az árakkal, majd válogattunk, összeállítva igénylistánkat. Azzal jelentkeztünk a cégnél, ahol szakszerűen átnézték, pár keresztkérdést tettek fel és a valósághoz igazították a mi elképzeléseinket. Közben néhány szerelési tanácsot is kaptunk.
Mindeközben jobban csodálkoztam a kis üzem láttán, mint a medve látogatásán: új épület, fiatal társaság, patikai tisztaság, katonás rend, felszabadult légkör, segítőkészség. S közben a vásárlók egymásnak adták a kilincset. A fiatal vállalkozók ezek szerint jól mérték fel a gazdálkodók és az ingatlantulajdonosok igényeit, s olyan terméket állítanak elő és kínálnak, amire valóban szükség mutatkozik.
Fiammal felszereltük a kerítésre a villanypásztort. Közben sztoriztunk. Így került szóba a villanypásztorral való első, liechtensteini találkozása is. A különbség csupán annyit, hogy ott a bent lévő jószágot akarták bent tartani, itt meg a kintit szeretnénk továbbra is kint látni.