Amint kinézek a zsögödi ablakomon, a hegyekre, a fenyvesekre látok. Néhány napja kisebb-nagyobb sárga felhők gomolyognak fölöttük-körülöttük, de én tudom, hogy nem afrikai, sivatagi homok érkezett, nem is a leégett csernobili erdőkből vonult át ide valamiféle rádióaktív hamuréteg, hogy az ide is betörő záporok-zivatarok majd azzal öntsenek nyakon, hanem egész egyszerűen – nagy tömegekben virágzik a fenyő. A kisebb-nagyobb fuvallatok hatására a porzós virágok hihetetlen mennyiségű sárga virágport szórnak szerteszét, hogy ráhulljanak fajtától függően a piros vagy fehér tobozvirágokra és jónéhány napig még az erdei ösvények is sárgába öltöznek. Nem minden évben ilyen látványos a jelenség, de az idén a természet ugyancsak kitett magáért. Persze, egy-két hét múlva lecsendesedik minden, újra uralkodóvá válnak a megszokott formák és árnyalatok, vége lesz a pompás színjátéknak. Mindezt tehát előre lehet tudni. De hogy mikor lesz vége a járványnak, azt egyáltalán meg tudjuk becsülni? Hogyha jobban meggondoljuk, voltaképpen két záróakkordra számíthatunk. Az egyik a társadalmi, a másik pedig az egészségügyi. Két hónap után majd minden európai országban lazítanak az életünket befolyásoló kisebb-nagyobb korlátozásokon, és ez annak a jele, hogy erősödnek a társadalmi feszültségek, az emberek megelégelték a mindennapi életüket felforgató intézkedéseket, és ha még kisebb megszorításokkal is, de szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták: dolgozni, jönni-menni, pénzt keresni, beszélgetni, egyéni vagy családi napirendeket betartani, tervezgetni, utazgatni, szórakozni és a hatalomnak, az országvezetésnek ezt mindenütt figyelembe kell vennie. A nem is olyan régen elhagyott életformákhoz való visszatérési vágy, a gazdasági kényszerűségek szép csendesen legyőzik a félelmet, és szinte bizonyos, hogy társadalmi megfontolásokból, lépésről-lépésre, de a járvány véget ér. Egészségügyi szempontból viszont lehet ugyan látni a fényt az alagút végén, de hogy milyen hosszú maga az alagút, azt egyelőre senki nem tudja megmondani. Persze, sokat tudunk az új koronavírusról, egyre többet, de még mindig roppant keveset. Bármennyire is szeretnénk, az szinte kizárt, hogy csak úgy eltűnjön, ahogyan megjelent és alighanem azoknak a szakembereknek van igazuk, akik úgy vélik, hogy gyökeres változást csak az országra-világra kiterjedő védőoltások hozhatnak, hiszen az emberiség mindig így szabadult meg a világjárványoktól, illetve a legfontosabb fertőző betegségektől. Időközben pedig a vírus itt marad mellettünk, körülöttünk és meglehetősen vicces, de azért nem annyira szívderítő az amerikai New York Times-ban a napokban megjelent karikatúra. Két vírus üldögél egy kuckóban és azt mondja egyik a másiknak: „úgy látom, kint lazítanak, azt hiszem, most már mi is kijöhetünk a vesztegzárból.” Szóval, relaxáció ide vagy oda, de a vírussal való együttélésre kell felkészülnünk és nem elfelejteni mindazt, amit két hónap alatt olyan jól begyakoroltunk. A fizikai távolságtartást, az elemi higiéniai szabályok alkalmazását, a fölösleges utazgatásokról és cselekvésekről való lemondást, a kisebb-nagyobb tömegek elkerülését és egyáltalán gondolkodásunk olyan bölcs átállítását, amely lehetővé teszi, hogy az elkövetkező hónapokban félelem nélkül, szorongás nélkül, de mindenképpen megfontolva éljünk. A túlélésnek ez a kulcsa itt van a kezünkben.
Két emlékem Borbély Laciról
Két nappal ezelőtt volt Borbély László hetvenedik születésnapja. Ennek kapcsán jutott eszembe két történet az RMDSZ talán leghosszabb aktív karriert magáénak mondható politikusáról.
Tovább...Shakespeare feketében
Néhány nappal a színházi világnap előtt, szombaton a The Telegraph hasábjain egy olyan tanulmányt ismertettek, amely szerint William Shakespeare túlságosan „fehérré, férfiassá és ciszneművé” tette a színházat.
Tovább...Tehetetlenség
Pedagógus ismerősöm mesélte, hogy elkobozta egyik diákja telefonját, mert tanóra közben sem volt hajlandó megválni a készüléktől, noha tiltja használatát az iskolai szabályzat. Az esetről értesítette a diák édesapját, és megkérte, mikor teheti, keresse fel az iskolában.
Tovább...Az idők végezete?
A Moszkva melletti Koncertcsarnok ellen intézett terrortámadás, melynek eleddig minimum 133 halálos áldozata és nagyszámú sebesültje van, ismét magas fordulatszámra pörgette a Moszkva és Kijev között zajló propaganda kampányt.
Tovább...