Elnézést, hogy ismét riogatnom kell. Egyébként semmi nem áll távolabb tőlem. De hát valóban riadt vagyok. A nyugati lapok sorozatban hozzák nyilvánosságra az idei nyárra vonatkozó meteorológiai előrejelzéseiket.
És ők sem riogatni akarnak.
De hát minden jel arra vall, hogy útban van – a hivatalos meteorológiai feljegyzések kezdete óta – legrémisztőbb hőhullám. A téli havak jobbára elmaradtak. S április is inkább szokatlanul magas hőmérsékletekkel (és száraz fagyokkal) köszöntött be. Már akkor sejteni lehetett, hogy mire számíthatunk. Ali-alig volt csapadék. S a nappali hőmérsékletek továbbra is jóval meghaladták az úgynevezett sokévi átlagokat. Április szeszélyei májusiakká váltak. A napokban volt néhány esőcske. Igaz, gyakran alig bőségesebb valamiféle ködszitálásnál. A csapadékmennyiség ezúttal sem érte el a sokévi átlagot.
S másutt sem kedvezőbb a helyzet. Az amerikai Meteorológiai Hivatal, a NOAA – komputer szimulációkra alapozva – már most azt jövendöli, hogy a következő hónapok minden hőmérsékleti rekordot halomra döntenek majd. Sőt, az idei nyár a meteorológia feljegyzések kezdete óta a legmelegebb lesz. Kisebb-nagyobb területi variációkkal, de európai átlagban is.
A brit Met. Office szakemberei is rekordgyanús, átlagosan 40 fok fölötti hőmérsékletekre számítanak. A hírtől engem magamat is kiráz a hideg, hiszen emlékszem, hogy néhány éve, Olaszországi utunkon még a firenzei, időnként 39 foktól is a gutaütés kerülgetett.
És ami még elkeserítőbb, a Met. Office adatai szerint az idei rekordok sem merő újdonságok. Az idei év már az ötödik lenne a sorban, melyben rekordok dőlnek halomra. Tehát aligha lehet szó valamiféle – a klímatörténetben valóban nem ritka – időszakos ingadozásról. A hőhullámok állandósulni látszanak.
Az angol meteorológusok már a tavalyi évre az átlaghőmérséklet 1,10 fokos növekedését prognosztizálták. A jóslat hiánytalanul beteljesedett. Az idénre szóló prognózis 1,11 fok.
Ha minden „jól megy”, nem nehéz elképzelni, mi következhet. A mérsékelt égövhöz szokott növények tovább pusztulnak. Tájainkon ismeretlen rovarok tucatjai jelenhetnek meg. A források és kutak apadni kezdenek, számosan ki is apadnak. A hőhullámokkal mind gyakoribb viharok, özönvizek is együtt járhatnak. Több havi csapadékmennyiség zúdulhat le egyetlen nap alatt. A természet ugyanúgy megszenvedi a csapásokat, mint mi, emberek.
Nem is beszélve a mezőgazdasági hozamok csökkenéséről. Az öntözéses mezőgazdálkodás segíthetne. De azon túl, hogy sokba kerül, a vízhiány miatt mind kevesebb helyen lesz lehetséges. A jelenség azokat igazolhatja, akik úgy vélik, hogy öngerjesztő folyamatok indulhatnak be. És akkor többé már egyébként sem aktív részesei, hanem puszta szemlélői lehetünk a történéseknek.
Mi itt Erdélyben természetesen még nem fogunk elsivatagosodni. Legalábbis egyelőre. De az ablakomból is látom, hogy a szemközti hegyoldal fenyőfái közt lassan több a sárga, mint a zöld. S a helyi vízhálózat hozama, mellyel kertecskémet locsolgatom, akadozik. A kis bővizű tavacska, melyre évtizedekkel ezelőtt a falu lakói saját költségükön csatlakoztattak – akkori mérce szerint korszerű – vízhálózatot (még nem nagyon lehetett számítani az állami víztárolóra) évtizedeken át táplálta a falut. Az embereket, a nagyszámú állatállományt, a kerteket. Ez a vezetékrendszer ma már a megyei vízhálózat segítségével sem képes fedezni a háztáji igényeket. Napközben el kell zárni a központi csapot, hogy legalább esténként locsolhassunk. Szerencsére az állami vízhálózat még kimeríthetetlen.
De vajon meddig?
Marad a remény, hogy a meteorológusok sem istenek. Ők is tévedhetnek. Az emberiség pedig racionális lények közössége, melynek tagjai előbb-utóbb mégiscsak észhez térhetnek. Valóban megpróbálják elejét venni a folyamatnak.
Ha még lehetséges egyáltalán!