Vélemény

Évekkel ezelőtt azt latolgatta egyik gyermekem, hogy Marosvásárhelyen folytatja egyetemi tanulmányait. Jártunk ott már többször is azelőtt, de az esetek zömében magyar kulturális rendezvényen vettünk részt, nem szippanthattunk bele a település levegőjébe. Várost néztünk. Egyetemet is néztünk volna, de egyszer csak azt mondta a jövőbeli egyetemista, hogy nem szeretne ide jönni, itt tanulni.

Isten lássa lelkemet, bár számtalanszor voltak kritikai megjegyzéseim, nem vagyok orbanofób. Sőt! De engem is megvisel a magyar média. Tudom. Az utóbbit nem közvetlenül Orbán Viktor irányítja. Sőt, gyanúm szerint senki sem. S azt is tudom –  a 2000 című folyóiratban meg is írtam néhány éve –, hogy Magyarországon sajtószabadság van, az ország miniszterelnökét is gátlástalanul gyalázni, sőt – legalábbis szóban – „akasztgatni” is lehet. (Bár ez szerintem több mint sajtószabadság, de ezt hagyjuk.) Nincs az a gondolat, amit ne lehetne a legtágabb nyilvánosságban is kimondani Az azonban mégiscsak sok, ami az MTV1-en és főként ECHO tévén  – itt, minálunk különös módon csak ezeket, meg a jóval kulturáltabb Duna tévét kaphatjuk –,  a nyakunkba ömlik.

Január elsejétől Románia vette át az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztjét. Az átadásra január 10-én kerül sor, Jean-Claude Junckernek, az Európai bizottság elnökének és biztosainak jelenlétében.
Az eseményt azonban komoly európai viharok előzték meg. Ezekről különös módon a romániai magyar sajtó nemigen tudósított. A dolog érthető. Kínban vagyunk. Juncker a Welt am Sonntagnak ugyanis azt nyilatkozza, hogy „a bukaresti kormány nem fogta fel, mit jelent az európai államok (az Európai Tanács B.B.) vezető tisztjét betölteni…

Vasárnap lesz száz éve, hogy nem él Ady Endre. A versei, az újságcikkei azonban mintha mind olvasottabbak és mind elevenebbek lennének. Megfiatalítják a szívünket, s a költő jól látta:

„Ifjú szivekben élek s mindig tovább,

Hiába törnek életemre

Vén huncutok és gonosz ostobák,

Mert életem millió gyökerű.

Szent lázadások, vágyak s ifju hitek

Örökös urának maradni:

Nem adatik meg ez mindenkinek,

Csak aki véres, igaz életű.”

„Románia a bűnözők menyországa” – hangzott el a tévében január 22-én, egy éjszakába nyúló vita alkalmával. E kijelentést többek között az indokolja, hogy idejekorán szabad lábra helyeztek több mint 300 bűnözőt. A törvény szerint ugyanis a rossz körülmények között börtönben töltött 30 napért 6 nappal rövidül a börtönbüntetés. Ezért szabadult ki 408 nappal hamarább a medgyesi visszaeső bűnöző – és kiszabadulása után máris gyilkolt. S ez nem tekinthető egyedüli esetnek. Mert a közelmúltban – hasonló okból kiengedett börtöntöltelékek közül 10 máris újra gyilkolt, 27 erőszakot követett el újra, 153 pedig lopott vagy rabolt, az alkalomnak megfelelően. Érdemes volt őket kiengedni! Szép hazánkban jó dolguk van a bűnözőknek. Törvény gondoskodik arról, hogy mihamarább újra bűnözzenek. Hát, e tekintetben zsenik vagyunk.

Kedves hallgatóim, esztendő teltén, az új esztendő indulásaként rendszerint visszatekintünk, hogy mit érdemes továbbvinnünk az idő évekre szabott választóvonalán. Nos, a tavaly, december elején, meglehetősen nagy média visszhangot kapott az a bejelentés, miszerint négy erdélyi nagyváros, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár és Arad liberális polgármesterei megalakították a Nyugati Szövetséget, amelyhez Resica is jelezte csatlakozási szándékát. Többen úgy vélekedtek, hogy ezzel lépéssel megindul Románia föderalizálása és Bukarestől való elszakadása, annál is inkább, mivel az északi-északnyugati, kisebb-nagyobb erdélyi városok, Szatmár, Zilah, Nagykároly és mások is megszellőztették egyesülési szándékukat, miközben Moldva északi részéről is hasonló hangok hallatszottak.

A Szentszék Sajtóirodája 2019. január 11-én hozta nyilvánosságra: „Őszentsége, Ferenc pápa, elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását, apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városait, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet. A programot a megfelelő időben közzéteszik.” Ezzel egy időben tette meg a hivatalos bejelentést az államelnöki hivatal is, ugyanazt a szöveget bocsátva a közvélemény rendelkezésére.

Amikor megtudtam, hogy elsőként kerülök mikrofon elé 2019-ben rádiójegyzettel, arra gondoltam, előtte megvárom a szokásos év végi összefoglalókat, hogy milyen is volt az elmúlt esztendő, s azokból kiindulva próbálok valamilyen épkézláb előrejelzést megkockáztatni. Nos, ilyen áttekintéseket nemigen találtam, s ha figyelmen kívül hagyjuk a közhelyes, hitreményszeretet-alaphangú „publicisztikákat”, bizony a hazai prérin a múlt év és az előttünk álló esztendő nagy témáit – esetleg összefüggéseikben – nem sok lap járta körül. Külföldiek annál inkább, ezekből merítek a következőkben.

Vannak, akik hallhattak róla, hogy 2004 táján egész sor fotó látott nyilvánosságot arról, hogy a Kuba területén található (tehát az Amerikai Egyesült Államok vonatkozásában mintegy területen kívüli) guantánamoi katonai támaszponton az amerikai titkosszolgálatok alkalmazottai rendszeresen megkínoznak, megaláznak, vallomásokra kényszerítenek olyan embereket, akiket Amerika ellenségeinek tekintenek. A CIA, egyfajta szuperrendőrséget működtetett, mely szigorú titoktartás terhe alatt gyilkosságoktól, élő embereken végzett orvosi kísérletektől sem riadt vissza, sőt e célból közismert náci tömeggyilkosokat is szolgálatba állított.

Megszólít egy ismerősöm a főutcán és fagy ide, hó oda, el kezdi magyarázni, hogy nem érti, ott Londonban, miért vacakolnak annyit ezzel a Brexittel, hol így szavaznak, hol meg amúgy, és egyáltalán, mi ez az összevissza beszéd, amikor a nép már egyszer eldöntötte, hogy hátat fordít az uniónak. Ott demokrácia van – válaszoltam egyetlen szóval, hiszen az évszak és a helyszín aligha volt megfelelő arra, hogy mélyebb fejtegetésekbe kezdjek a közvetlen és a képviseleti demokrácia viszonyáról, a felső- és alsó házról és egyáltalán az angol parlamentarizmusról, amelynek kezdetei még a tizenharmadik századba nyúlnak vissza.