Isten lássa lelkemet, bár számtalanszor voltak kritikai megjegyzéseim, nem vagyok orbanofób. Sőt! De engem is megvisel a magyar média. Tudom. Az utóbbit nem közvetlenül Orbán Viktor irányítja. Sőt, gyanúm szerint senki sem. S azt is tudom – a 2000 című folyóiratban meg is írtam néhány éve –, hogy Magyarországon sajtószabadság van, az ország miniszterelnökét is gátlástalanul gyalázni, sőt – legalábbis szóban – „akasztgatni” is lehet. (Bár ez szerintem több mint sajtószabadság, de ezt hagyjuk.) Nincs az a gondolat, amit ne lehetne a legtágabb nyilvánosságban is kimondani Az azonban mégiscsak sok, ami az MTV1-en és főként ECHO tévén – itt, minálunk különös módon csak ezeket, meg a jóval kulturáltabb Duna tévét kaphatjuk –, a nyakunkba ömlik.
A társadalomtudomány és a pszichológia számára közhely, hogy az „ugyanabból több” veszélyes egyveleg. A természettudományban ezt a jelenséget pozitív visszacsatolásként tartják nyilván, s közismerten káoszba torkollik. Az ellenzéknek a köztévé lerohanásakor bemutatott színjátéka engem is elképesztett. Az első kommentárokat még méltányoltam. Szükség volt rájuk. De amikor az M1 számolhatatlan híradójában (heteken át!) láthattam ugyanazokat – a legjelentéktelenebb többletinformációtól mentesen sugárzott – képsorokat, kezdtem elszomorodni. És amikor az Echo tévé főműsoridejében is újra és újra ugyanazt hallottam más-más részvevők szájából „megkommentálni” ugyanazokkal az érvekkel és indulatokkal, estéről-estére és ismét csak heteken át, nem jött, hogy higgyek az érzékszerveimnek…
Felmerült bennem a – nem egészen hazafias – kérdés, hogy a jobboldali magyar média valóban ennyire nem hisz az – egyébként istenített – magyar ember józan eszében? A miniszterelnök egyáltalán nem nézi az Ő nevében is szóló tévét? Valószínűleg tényleg nem lehet rá ideje, hogy minden estéjét ennek a sajtónak a teljesítményein szenvedje végig. De mégis! Kellene lenniük legalább a környezetében olyan politikusoknak is, akiknek ez a kötelességük! Hihető, hogy az utóbbiak képesek mindezt háborítatlanul elviselni?
Jó gyomruk lehet!
Nekem is van. Olvasom az ellenzéki fórumokat is, a 444-et, a HVG-t és társait. Nézem TV2-t meg az ATV-t. És – sajnálom, sokkal enyhébb kínban – azokat is elviselem. Sőt, érveiket – bár nem kevésbé elfogultak – megpróbálom végiggondolni is. Még ha legtöbbször kilóg is a lóláb.
Ebből (mármint lólábból) a jobboldali sajtóban mintha kevesebb lenne. De jóval több az agyzsibbasztó unalom és primitivitás. Bayer Zsolt Háttérkép című műsorát az ECHO tévén hosszú időn át élvezettel hallgattam. Beszélgetőtársai miatt is. De az a műsor is kezd fokozatosan elfáradni. Ami meg a Bayer Show-t illeti, hát arról hallgatni késztet – egyebek közt – a „szemérem” is. Egy valamikor mértéktartó értelmiségi öntetszelgéseinek és minősíthetetlen minősítéseinek lehangoló egyvelege. Annak ellenére is, hogy a minősítéseknek legtöbbször alapja van. De ha a miniszterelnök otthon és Európában egyaránt a legalpáribb sértések hallatán is a magyar úriemberség hangján szólalhat meg (reményem szerint nem csupán a diplomáciai kényszerek nyomása alatt), hogyan kaphat a kormányzat – szabad sajtója – efféle gellereket?
Azért, mert mások gyalázkodhatnak? Demokrácia van, tehetik. De demokrácia van! Ha nem hiszünk abban, hogy a nép különbséget tud tenni a gyalázkodás és a tiszta beszéd, a jószándék és a manipuláció közt, akkor mi az értelme ennek az egésznek? Egy népet megbocsáthatatlan vétek ostobának tartani. Arról nem is beszélve, hogy a magyar politika aligha térítheti észhez Európát egy olyan nép képviseletében, mely maga is pusztán efféle manipulációkkal tartható „észnél”. A magyar népet csaknem egy évszázadon át manipulálták demagógok, antiszemiták, nyilasok, kommunisták, posztkommunisták, s ez nyilván nem maradhatott minden következmény nélkül. A mai kormányzatnak mégis sikerült – számos vonatkozásban – jóvátenni a kártételeket. Bűn volna mindezt lerombolni…
Sokan vélik úgy, hogy – konzultációk ide vagy oda – a hatalom immár csak a saját hangját szeretné hallani.
Lehet, hogy valóban így van. De én (magyar állampolgárként is) inkább ahhoz a – már akkor sem naiv – Orbán Viktorhoz ragaszkodnék, akit egykor Bálványoson majd Illyefalván néhány – irántunk nem túlságosan lelkesedő – szabaddemokrata társaságában – megismerhettem.
S ez nem csak őrajta, de az ő nevében beszélő médián is múlik…