Kedves hallgatóim, egy hét telt el nemzeti ünnepünk, március tizenötödike óta, és bevallom, gyűjteni szerettem volna a visszajelzéseket, hogyan ünnepeltek a magyarok szerte a világban ? és hogyan a román diplomaták… Hiszen, talán még emlékszünk, a bukaresti külügyminisztérium meghagyta külképviseleti dolgozóinak, vegyenek részt a hivatalos megemlékezéseken, a piros-fehér-zöld rendezvényeken.
Sajnos, egyikről sem nagyon szereztünk tudomást, például arról, hogy vajon idegen földeken a Himnusz és a forradalom és szabadságharc szólamai mellett elhangzottak-e azok a híres pontok, a Mit kíván a magyar nemzet pontjai, elhangzott-e az első pont: a sajtószabadság eszménye ? arról pedig még kevésbé, hogy a román követségiek hogy álltak hozzá a központi utasításhoz.
Úgyhogy feltételezésekre kell hagyatkoznom. Szerintem a sajtószabadságot sehol sem nagyon emlegették az ünnepi szónokok, pedig nemzeti ünnepünk főleg a sajtószabadság napja, nem hiába írák be a legelső követelésként Petőfiék, Jókaiék, hiszen a ? a szólásnak és a véleménynek a szabadsága előfeltétele bármiféle szabadságnak. És pont azért nem emlegették hivatalosan, mert Magyarországon jelenleg sajtószabadságról nem lehet beszélni: a kormányhoz hű média ? Erdélybe is átszólóan ? nemes (de inkább nemtelen) egyszerűséggel túlharsogja az ellenzéki sajtót, a közmédia megalkuvó egyoldalúságáról és ? mondjam így ? gazdasági részrehajlásáról nem is beszélve.
De mondom, érdekelt volna a román diplomaták és külképviseleti alkalmazottak viszonyulása is a március tizenötödikei rendezvényekhez. Hiszen ott volt egyrészt, valóban, a bukaresti központi ajánlás, hogy részt kell venni a magyar ünnepen ? de másrészt el tudom képzelni, hogy nem minden román diplomata rajong a magyar nemzeti ünnepért. És ez nem annyira a történelemmel van összefüggésben ? bár különböző okokból, sokszoros történelmi balfogások, félreértések, kicsinyességek miatt, és a közeledési kísérletek ellenére ? végül a románok a történelem rossz oldalán álltak, és ehhez, mint nem egyszer később is, a magyar vezetők szűklátókörűsége is hozzájárult ?, szóval mondom, a kölcsönös idegenkedés gyökerezhet a múltban, de elfajulása a jelen politikai hibáinak is és a politikai korrektség és akarat hiánynak is az eredménye.
A közvetlen párhuzamot esetünkben az szolgáltatja, hogy a legutóbbi, tavalyi román nemzeti ünnep, december elseje előestéjén a magyar külügyminiszter egy barátságtalan gesztussal épp fordítva: távolmaradásra szólított fel a román ünnepi fogadásoktól, rendezvényektől. Lehetne azt mondani, hogy történelmileg nekünk van igazunk, csakhogy mi a jelenben élünk, és nem a történelem sérelmei, hanem a jóérzés és a békesség keresése kellene hogy irányítsa kölcsönösen a lépéseinket.
Kedves hallgatóim, mindezeket nagyjából elmondtam a múlt héten is, amiért most ismét elővettem, az éppen ez: a megértés keresésének parancsa, illetve hát a kölcsönös tiszteletadás versus a visszautasító magatartás dilemmája. Erről a dilemmáról, sőt a feloldásáról is közel tíz éve beszélt már Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke, aki 2008-ban a román nemzeti ünnep közeledtével azt mondta: ?December elseje mást jelent a romániai magyaroknak, mint a többségi nemzetnek, a magyarságból másfajta érzelmeket vált ki a román nemzeti ünnep, hiszen ezen a napon a magyar közösség, a Gyulafehérvári Kiáltványban foglaltak dacára, számos jogát veszítette el.? Keményen folytatta is, hiszen hozzátette: azóta sem tartották tiszteletben az erdélyi magyarság autonómiához, önrendelkezéshez való jogát, sőt, a kommunista rendszer asszimilációs politikát folytatott, egyes esetekben pedig elnyomáshoz is folyamodott a magyarsággal szemben. Markó Béla beszéde nagy visszhangot váltott ki a központi román sajtóban, hiszen mindaz, amit manapság már a vezetőink gyakran kimondanak, ennyire keményen és tisztán addig nem fogalmazódott meg magyar politikus szájából.
Tisztán, de nem tiszteletlenül! Markó ugyanis leszögezte, a romániai magyarság tiszteletben tartja az ország nemzeti ünnepét, az RMDSZ tisztségviselői több ízben is részt vettek a megemlékezéseken, de ?nem tudunk örömmel tekinteni erre a napra?. ?A történelem sokszor szembeállított bennünket, vannak más napok is, amelyeket közösen ünnepelhetnénk, de december elseje nincsen ezek között. Jobb, ha ezt képmutatás nélkül kimondjuk, ennek elkendőzése ugyanis nem járul hozzá az etnikumközi kapcsolatok javításához? ? szögezte le az RMDSZ akkori elnöke. Tehát majdnem odáig ment el, mint a mai odamondók, de az illendőség határát nem lépte át. Az igazi politikus tudja, hol van a határ, amit nem illik átlépni. Mert nem feltétlenül ő szégyenül meg, hanem ? mint most is ? mi többiek, akik ugyanúgy érzünk, de nem ugyanúgy gondolkodunk.