Vélemény

Bizonyára városi legenda az éjszakai szállásérdeklődésről szóló történet, de bizonyítja, hogy a medve és az erdőközeli lakott területek kapcsolata nem mai probléma, egyáltalán nem újkeletű gond. Harminc évvel ezelőtt is így volt, s ma is az. Csakhogy most nem csupán Tusnádfürdőt látogatják a medvék, hanem a környező falvakat, sőt egy ideje Csíkszeredát is.

Idén ugyanarra a napra esett a holokauszt emléknapja, amelyről világszerte megemlékeztek és a férfi kézilabda világbajnokság döntője, amelyet a dánok nyertek meg, százszázalékos teljesítménnyel. Az egyik történelmi jelentőségénél fogva, a másik sporttörténeti mozzanatként szerepelt a hírrovatok élén.

Újra szóba került a pitești-i börtön, ahol a kommunista rendszer kezdetén – a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején – elképesztő módon kínozták a rabokat. És ugyan kik tettél ezt? Hát maguk a rabok: az iskolatársak, a jóbarátok, átHHifjúsági szervezetbeli társak. És miért bántalmazták egymást olyan példamutatóan? – Azért, hogy ők maguk, személy szerint megszabaduljanak a veréstől, a kínzástól, az elképzelhetetlen megaláztatásoktól. A börtön valójában a világ szem elől elrejtett képe…

Évekkel ezelőtt azt latolgatta egyik gyermekem, hogy Marosvásárhelyen folytatja egyetemi tanulmányait. Jártunk ott már többször is azelőtt, de az esetek zömében magyar kulturális rendezvényen vettünk részt, nem szippanthattunk bele a település levegőjébe. Várost néztünk. Egyetemet is néztünk volna, de egyszer csak azt mondta a jövőbeli egyetemista, hogy nem szeretne ide jönni, itt tanulni.

Isten lássa lelkemet, bár számtalanszor voltak kritikai megjegyzéseim, nem vagyok orbanofób. Sőt! De engem is megvisel a magyar média. Tudom. Az utóbbit nem közvetlenül Orbán Viktor irányítja. Sőt, gyanúm szerint senki sem. S azt is tudom –  a 2000 című folyóiratban meg is írtam néhány éve –, hogy Magyarországon sajtószabadság van, az ország miniszterelnökét is gátlástalanul gyalázni, sőt – legalábbis szóban – „akasztgatni” is lehet. (Bár ez szerintem több mint sajtószabadság, de ezt hagyjuk.) Nincs az a gondolat, amit ne lehetne a legtágabb nyilvánosságban is kimondani Az azonban mégiscsak sok, ami az MTV1-en és főként ECHO tévén  – itt, minálunk különös módon csak ezeket, meg a jóval kulturáltabb Duna tévét kaphatjuk –,  a nyakunkba ömlik.

Január elsejétől Románia vette át az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztjét. Az átadásra január 10-én kerül sor, Jean-Claude Junckernek, az Európai bizottság elnökének és biztosainak jelenlétében.
Az eseményt azonban komoly európai viharok előzték meg. Ezekről különös módon a romániai magyar sajtó nemigen tudósított. A dolog érthető. Kínban vagyunk. Juncker a Welt am Sonntagnak ugyanis azt nyilatkozza, hogy „a bukaresti kormány nem fogta fel, mit jelent az európai államok (az Európai Tanács B.B.) vezető tisztjét betölteni…

Vasárnap lesz száz éve, hogy nem él Ady Endre. A versei, az újságcikkei azonban mintha mind olvasottabbak és mind elevenebbek lennének. Megfiatalítják a szívünket, s a költő jól látta:

„Ifjú szivekben élek s mindig tovább,

Hiába törnek életemre

Vén huncutok és gonosz ostobák,

Mert életem millió gyökerű.

Szent lázadások, vágyak s ifju hitek

Örökös urának maradni:

Nem adatik meg ez mindenkinek,

Csak aki véres, igaz életű.”

„Románia a bűnözők menyországa” – hangzott el a tévében január 22-én, egy éjszakába nyúló vita alkalmával. E kijelentést többek között az indokolja, hogy idejekorán szabad lábra helyeztek több mint 300 bűnözőt. A törvény szerint ugyanis a rossz körülmények között börtönben töltött 30 napért 6 nappal rövidül a börtönbüntetés. Ezért szabadult ki 408 nappal hamarább a medgyesi visszaeső bűnöző – és kiszabadulása után máris gyilkolt. S ez nem tekinthető egyedüli esetnek. Mert a közelmúltban – hasonló okból kiengedett börtöntöltelékek közül 10 máris újra gyilkolt, 27 erőszakot követett el újra, 153 pedig lopott vagy rabolt, az alkalomnak megfelelően. Érdemes volt őket kiengedni! Szép hazánkban jó dolguk van a bűnözőknek. Törvény gondoskodik arról, hogy mihamarább újra bűnözzenek. Hát, e tekintetben zsenik vagyunk.