189 nappal azután, hogy megválasztották, Florin Cîţu lemondott pártelnöki tisztségéről. Ezzel párttörténelmet írt. Ugyanis megválasztott elnökként az övé lett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 147 éves pályafutásának legrövidebb mandátuma.
Az események ismertek a napi sajtóból: a megyei elnökök egy része (sajtóértesülése szerint 30-40 helyi vezetőről van szó) pénteken lemondásra szólította fel Florin Cîţut. Állítólag az elégedetlenek között volt Emil Boc, kolozsvári polgármester is, aki fél éve még azt nyilatkozta, hogy „Florin Cîţu a PNL jövője!”. A selyemzsinórt a párt alelnökei adták át az elnöknek, aki első reflexből ellentámadásba lendült és összehívta a párt végrehajtó bizottságát, abban a reményben, hogy az megerősíti őt tisztségében. Szombaton azonban az elnöknek mindössze négy híve jelent meg a tanácskozáson, amelyből világossá vált, hogy Cîţu elvesztette a párt bizalmát és ő ezek után lemondott.
Az eset kapcsán több tanulság is megfogalmazható. Mindenekelőtt az, hogy a PNL-nek Crin Antonescu óta nincs karizmatikus vezetője és a párt Klaus Iohannis játékszerévé vált, aki elnöki ambícióit kívánta megvalósítani a nagy múltú párt befolyásolása révén. Tulajdonképpen Cîţu is az ő ötlete volt, a mindinkább megbízhatatlanná váló Ludovic Orbannal szemben. Autonóm elnök híján a párt stratégia nélkül maradt, leginkább a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai ellenfeleként határozta meg magát, mert ez felelt meg leginkább az államfő érdekeinek. Amikor viszont kiderült, hogy a szocdemek nélkül nem megy, és Iohannis rákényszerült a nagykoalícióra, Cîţu fölöslegessé vált, annál is inkább, hogy a miniszterelnöki tisztséget elveszítve, a liberálisok elnöke személyes frusztrációit a koalíción igyekezett leverni és magatartása egyre inkább kormánykritikussá vált, ami mégiscsak bizarr dolog egy koalíciós párt elnöke részéről. Alighanem ennek köszönhető, hogy Ciucă – akit érezhetően zavart pártbeli felettesének folyamatos akadékoskodása – megkapta Cotroceni-ből a kilövési engedélyt Florin Cîţura. S aztán jött az elégedetlenkedő megyei elnökök levele.
A másik tanulság az, hogy Florin Cîţu tündöklése és bukása kísértetiesen hasonlít a Ludovic Orbanéra. A közös bennük az, hogy amint elvesztették a miniszterelnökséget (értsd: nem tudtak osztogatni), rá fél évre megingott alattuk a pártelnöki szék is. Tipikus esete ez annak, amikor egy pártot nem valamilyen ideológia, csak a pillanatnyi gazdasági érdekek tartanak össze. Ilyen helyzetekben a megyei vezetők mindig a mögé állnak, akitől nagyobb hasznot remélhetnek, függetlenül attól, hogy azok mit gondolnak a világról. Van azonban egy különbség is Orban és Cîţu között. Az előbbi régi, ismert személyisége a PNL-nek, míg az utóbbi elsősorban kamarillapolitikus, akinek nincs különösebb beágyazottsága a pártban. Közös viszont bennük az, hogy mindketten „felfele”, az államfőnek akartak megfelelni, nem pedig elveket kívántak érvényesíteni, s ezzel mindketten kiszolgáltatták magukat. Még nagyon keveset lehet tudni arról, hogy milyen pártelnök lesz – ha megválasztják – Nicolae Ciucă, viszont az eddigi jelek arra utalnak, hogy ő sem fogja megszakítani a hagyományt.
A baj tehát sokkal nagyobb a PNL-ben, mint az, hogy a párt egymás után veszti el az elnökeit. Az igazi baj az, hogy már korábban elvesztette a liberális ideológiáját és Klaus Iohannis államfő személyes, informális pártjává vált. Kérdés, hogy az államelnök második – és egyben utolsó – mandátumának alkonyán a minden bizonnyal egy tábornok, Nicolae Ciucă, által vezetendő liberális párt ki tud-e lépni Iohannis árnyékából és rátalál-e azokra az értékekre, amelyeket Crin Antonescu és Călin Popescu-Tăriceanu idejében még képviselt?