Műsorok

Emlékszem, hogy gyerekkoromban a 80 éves tanítónénit az egész falu Mária kisasszonynak szólította. S az idős hölgy szinte már büszkén viselte a megnevezést. Nem talált férjet, vagy őt nem találták meg, azt már nem tudom, így aztán gyereket sem szült. De mi mindannyian a gyerekeinek számítottunk. Gyakorta még játszani is az ő udvarára jártunk.

Két késeléses ügy borzolta a csíkszeredai és a marosvásárhelyi polgárok, valamint a székelyföldi médiafogyasztók kedélyét a hét végén.

Ma van húshagyókedd. Hivatalosan ma ér véget a farsang, holnap már hamvazószerda, a nagyböjt első napja. De nem lennénk mi, gyarló emberek, ha a vigalmat követő tilalmi időszakba ne csempésztünk volna be még egy napot, amelyen ki lehet rúgni a hámból, a torkos csütörtököt.

Katonakoromban többhasábos cikk jelent meg rólam a román hadsereg Apărarea patriei című lapjában. A hőstettre, melynek alanya voltam, valamikor tavasztájt kerülhetett sor. Áradt a Maros, s a hullámok már az üzemanyag-raktárt is elárasztották. A benzines hordók – a kaszárnyában tankhadosztály is működött – már a víz színén lebegtek, félő volt, hogy egyiket- másikat elragadja majd a parttalanná dagadt folyó. Minket vezényeltek ki, hogy mentsük, ami még menthető.

A szókapcsolat nem az én leleményem. A jeles irodalomtudós, Umberto Eco alkotta meg, de bennem az egyetemes emberi jogokra alapozott nyugati demokrácia működésmódjait közvetlenül is asszociálja.