Műsorok

Minap Kassán jártam. Rég készültem felkeresni a felvidéki nagyvárost, ugyanis olvasmányélményeim felcsigázták kíváncsiságomat. Egyrészt a családi legendáriumból ismert, emlékiratban megörökített történetek feleségem dédapja ifjúkoráról, másrészt szerkesztőként szerzett élményem: pár évvel ezelőtt ért a szerencse, hogy könyvvé szerkeszthettem Balassa Zoltán kéziratát, Kassát bemutató útikönyvét.

A híres-hírhedt Világgazdasági Fórum milliárdosai meglepődve tapasztalták, hogy egyre többen tartoznak exkluzív klubjukhoz, noha a Fórum a bolygót leginkább fenyegető kockázatokról szóló 2023-as jelentése nem sok jót ígér a következő évekre.

A huszonegyedik század harmadik évtizedében mindennapjainkat fényképek között éljük. A világhálón, közösségi oldalakon néhány szó kiséretében így közöljük az eseményeket, családi és egyéni élményeinket, a valóságban pedig a felnagyított dokumentum- vagy művészfotók egyre inkább kimerészkednek az utcákra, a terekre. Nemrég valaki meg is kérdezte tőlem, hogy ilyen hatalmas fénykép-özönben honnan lehet megállapítani, milyen a jó fotó?

Petőfi Sándor neve ismert az egész magyar nyelvterületen. Bár egyre kevesebben vannak, akik egy-két verscímet, szakaszt vagy legalább verssort idézni tudnak tőle, legalább a hozzá kapcsolódó klisék élnek: nemzeti költő, szabadságharc, március 15-i pesti események, lángoló szerelem Szendrey Júliával, koltói mézeshetek, erdélyi hadjárat, rajongás Bem tábornokért, székelykeresztúri utolsó este, segesvári csatatér, hősi halál.

Én egy vallomással tartozom Önnek. Egy súlyos beismeréssel, amit több mint 30 éve cipelek magammal, mint pók a potrohát, gyóntatópap a lelki terheket, az RMDSZ a kormányzás felelősségét vagy mint Gyurka az ajtót, de már nem bírom tovább és így életem alkonyán könnyítenem kell szívemen, s most töredelmesen megvallom önnek fél életem titkát.