A héten közzétették az Európai Bizottságnak a tagországokról készült éves jogállamisági jelentéseit. Románia hat ajánlást kapott, ezek közül a leglényegesebbek az igazságügyhöz kapcsolódnak. A Bizottság úgy véli, hogy Romániának folytatnia kell azokat az erőfeszítéseket, amelyeknek célja az igazságügyet érintő bűncselekmények felderítése és a bűnvádi eljárások elindítása; szavatolnia kell azt, hogy az igazságügyi törvények felülvizsgálata megerősíti az igazságügy függetlenségét, ideértve a magisztrátusok (bírák és ügyészek) fegyelmi felelősségi rendszerének szabályozását.
A dokumentum üdvözölte a magisztrátusok által esetlegesen elkövetett bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó különleges ügyosztály (SIIJ) megszüntetését, de megállapítja, hogy „még mindig fennállnak bizonyos aggodalmak az ilyen vétségeknek az új szabályozás által előírt bűnüldözésével kapcsolatban”. Brüsszel ugyanakkor sürgeti, hogy Románia foglalkozzon az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) „operatív kihívásaival”, ideértve az ügyészek alkalmazását is.
Ahhoz, hogy teljes mélységében megérthessük, hogy „mit is akart mondani a költő” ezzel a két meglehetősen körülményesen megfogalmazott ajánlással, kissé vissza kell mennünk az időben. A csatlakozási tárgyalások során az Európai Unió aggályai elsősorban arra vonatkoztak, hogy a romániai közigazgatásban elharapózott korrupció veszélybe sodorhatja a kohéziós alapok rendeltetésszerű felhasználását. Következésképp garanciákat kért arra vonatkozóan, hogy az igazságügy függetlensége biztosított és a rendszer hatékonyan kiszűri a korrupt tisztviselőket. Emma Nicholson bárónő, az Európai Parlament akkori jelentéstevője kijelentette: „Romániának három dolgot kell megtámadnia: a korrupciót, a korrupciót és a korrupciót”. Egyértelművé vált, hogy a „garanciák” alatt Brüsszel az úgynevezett nagy halak horogra kerülését érti. Mindaddig nem hisznek a romániai változásokban, amíg nem látnak befolyásos politikusokat a rácsok mögött. Ez volt az első hiba, amit az EU elkövetett. Nem az igazság kiderítését, hanem látványos statisztikát akart látni, hogy meggyőződjön a hazai korrupcióellenes harc hatékonyságáról. Az Adrian Năstase vezette kormány ezt az igényt kívánta kielégíteni és létrehozta az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget, ami időközben Országos Korrupcióellenes Ügyosztályra (DNA) módosította a nevét. Ennek az intézménynek a rendeltetése hivatalosan is az úgynevezett „nagy vadak” levadászása volt. Az egykori kormányfő valószínűleg nem sejtette, hogy ő maga lesz az egyik első áldozata saját kreációjának.
Az EU-nak ez az elvárása tökéletesen megfelelt a 2004-ben hatalomra jutó Traian Băsescunak és csapatának, akik kiváló eszközt találtak arra, hogy egyrészt kielégítsék a brüsszeli igényeket, másrészt pedig eltávolítsák a közéletből politikai ellenfeleiket. Ez a szemlélet azóta is jellemző az Európai Bizottság jelentéstevőire, akik vélhetően szoros kapcsolatban állnak még mindig azokkal a politikai és civil szervezetekkel, amelyek számára a korrupcióellenes harc elsősorban a saját politikai és gazdasági tőkéjük gyarapítását jelenti.
Ebben az összefüggésben válnak érthetővé azok az ajánlásban megfogalmazott „bizonyos aggályok”, amelyek a SIIJ megszüntetése után is fennállnak a magisztrátusok által elkövetett bűncselekmények kivizsgálásának szervezeti keretével kapcsolatban. Nem nehéz ebben felismerni a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) azon tézisét, miszerint a független entitásként működő intézmény jogkörét a DNA-nak kellett volna átvennie – hogy zsarolhassa a bírákat – és nem a Legfőbb Ügyészségnek, ahol továbbra is önálló részlegként működik. S, hogy még világosabb legyen, miről is van szó, a jelentés még hozzáteszi: „Mindazonáltal a DNA hatásköreit szűkítették, aminek negatív kihatásai lehetnek tevékenységére és egyes ügyek nyomozására”.
Nos, én még az átkosban tanultam jogelméletet, s az akkori politikai rendszer nem arról volt nevezetes, hogy különösképpen sokat bíbelődött volna olyan kérdésekkel, mint a fékek és ellensúlyok rendszere, vagy a hatalmi ágak szétválasztása. Ennek ellenére nekem azt tanították, hogy az igazságügy függetlenségének intézménye arra való, hogy megvédje a bírákat a politikai vagy egyéb befolyásoktól, s az ítéleteket kizárólag a törvények és a bírói lelkiismeret alapján hozzák meg. Az a szemlélet viszont, amit az EU következetesen érvényesít Romániával szemben sokkal inkább a szocialista tervteljesítés szellemét idézi, mintsem a bírói függetlenség védelmét. Úgy tűnik az Európai Bizottságot sokkal kevésbé foglalkoztatja az igazság kiderítése, az ártatlanság vélelme, az emberi jogok tiszteletben tartása, mint az, hogy hektáronként minél több korruptat takarítsanak be a politikai mezőkről.