Műsorok

Nagyváradon 2011-ig Állami Színház néven működött együtt a magyar és a román társulat. Évekig tartó munkával, a legkülönbözőbb érvrendszerek latbavetésével sikerült a két intézményt különválasztani. Létrejött a Szigligeti Ede nevét felvevő magyar és a Regina Maria nevet viselő román társulat, és mindkettőhöz csatlakoztatottak különböző jellegű, már létező közművelődési intézményeket.

A szélsőségesen individualista társadalomtudósok és politikusok gyakorta (és nem kevés ingerültséggel) teszik fel a kérdést: „Mi az, hogy társadalom?” (A magyar fogalom az angol society fordítása, mely az emberi együttélés valamely spontán kialakult formáját jelöli.) Az egykori angol miniszterelnöknő Theresa May is úgy vélte, hogy „Csupán család van, férfiak és nők vannak. A többi puszta fikció.”

Az inflációt rákos burjánzáshoz szokták hasonlítani: ha egyszer beindul és terjedni kezd, egyre veszélyesebbé válik. Valahol itt tartunk ma. Az inflációs tumor már túlburjánzott, lassan átterjed az egész gazdaságra.

Alig érte el a hazai sajtó ingerküszöbét az a hír, hogy a fővárosi ötödik kerületi bíróság a közelmúltban visszautasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének, Liviu Dragneának a feltételes szabadlábra helyezését, annak ellenére, hogy az általa ledolgozott napokért járó kedvezmények figyelembevételével már letöltötte büntetésének kétharmadát, a hatályos büntetőeljárási rendelkezések értelmében lehetőség lett volna a büntetés hátralevő részének feltételes elengedésére, és a rahovai börtön vezetősége is támogatta a politikus ez irányú kérését.

Egyetlen fogalom sem hangzik el olyan gyakran ezekben a hetekben-hónapokban, mint a „hazugság”. Folyamatosan megcsapja fülünket e szó a politikai palettának akár az egyik, akár a másik oldaláról emelkedik fel. Persze a hazugság nem csupán mai korunk jellemzője, évszázadokon keresztül használták politikai fegyverként mind a hatalmon lévők, mind pedig a velük szembenállók (ez utóbbiak nyilván csak olyan időszakokban, amikor „szabad volt” szabadon beszélni”).

Homo ludens című, 1938-ban megjelent és azóta a világ majd minden nyelvére lefordított  híres könyvében a holland Johan Huizinga – ahogyan nevét a legtöbb európai országban, de nem Hollandiában ejtik, ott ugyanis a mi „g” hangunk valamiféle, nyelvünkben nem létező „h” torokhanggá módosul – szóval ez a jól ismert  társadalomfilozófus azt állítja, hogy a civilizáció alapja a játék, a civilizációk sajátos alakulását csakis a játékokkal való kapcsolaton keresztül érthetjük meg.